NFL: a Tampa Bay Münchenben, a Green Bay Londonban játszik

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.02.28. 15:52
null
Az NFL mezőnyéből utolsóként a Packers mutatkozik be Londonban (Fotó: Getty Images)
Az idén először utazik Angliába a Green Bay Packers az NFL nemzetközi mérkőzéssorozatának keretében – jelentette be az amerikaifutball-liga hétfőn. Az NFL azt is közölte, hogy az első müncheni mérkőzés egyik szereplője a Tampa Bay Buccaneers lesz – egyelőre mindegyik európai mérkőzésről csak az egyik csapatot ismertették.

Londonhoz 2022-ben csatlakozik München alapszakasz-mérkőzés helyszíneként, s az biztos, hogy az egyik csapat a Buccaneers lesz az Allianz Arenában. Az ellenfél kiléte csak a teljes naptár tavaszi közzétételekor derül ki.

Az is ismertté vált, mely csapatok játszanak még Londonban hivatalosan házigazdaként. A Wembleyben a Jacksonville Jaguars játssza immár menetrendszerűnek mondható összecsapását, míg a Tottenham Hotspur stadionjában a Green Bay és a New Orleans Saints lesz a házigazda egy-egy találkozón. A Packers a 32. NFL-franchise, amely pályára lép Londonban, ami azt jelenti, hogy immár a teljes mezőny megfordul Európában.

Azt is bejelentették, hogy ismét lesz alapszakaszmeccs Mexikóvárosban, az egyik fél az Arizona Cardinals lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik