NFL: a bravúr után Eagles-luxuscipőket vett falembereinek

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.11.17. 12:25
null
Taylor Heinicke (4) meghálálta a washingtoni falemberek odaadását (Fotó: Getty Images)
Szép gesztussal ünnepelte meg a Philadelphia Eagles legyőzését Taylor Heinicke, a Washington Commanders irányítója, aki ajándékkal kedveskedett a fővárosiak támadó falembereinek.

A Philadelphia nyolc győzelem után kapott ki először, magyar idő szerint kedd hajnalban hazai pályán a csoportrivális Washington fosztotta meg tökéletes mutatójától.

A Commanders ráadásul Carson Wentz sérülése miatt hetek óta csereirányítójával fut ki a pályára, és a legutóbbi öt mérkőzéséből már a negyediket nyerte meg. Heinicke így az utóbbi hetekben örömét lelhette szokásában, amit 2020-ban, Washingtonba szerződésekor talált ki magának: a győztes meccsek után, amelyeken játszik is, rendel magának egy Air Jordan cipőt a legyőzött csapat színeiben.

Heinicke elmondta, Washingtonba költözésekor két pár snassz cipője volt, és mivel szerződése szerint ha vele nyer a csapat, kap 125 ezer dollár bónuszt, elhatározta, azzal motiválja magát, hogy luxuscipőket rendel.

A Philadelphia elleni győzelem viszont olyan nagy bravúr volt, hogy nemcsak magának, hanem az őt őrző öt támadófalembernek is rendelt egy-egy zöldes lábbelit.

„Egész évben az a feladatuk, hogy megvédjenek, jár nekik ezért a kompenzáció. Rendeltem nekik egy-egy pár Jordant, és ki tudja, ha így folytatjuk, nem ezek lesznek az utolsók” – mondta a Pat McAfee Show-ban Heinicke, aki azért elismerte, magának a drágább, sötétzöld metál festésű cipőt rendelte, míg Cornelius Lucas, Trai Turner, Tyler Larsen, Andrew Norwell és Charles Leno Jr. valamivel fakóbbat kap.

„Annyi pénzt azért nem szórok el erre, de nem panaszkodhatnak, szép, Eagles-színű cipőik lesznek” – mondta Heinicke, aki a hét végén a Houston ellen folytathatja jó sorozatát, Wentz ugyanis továbbra sem áll készen a játékra, és az sem biztos, hogy felépülése után visszakerül a kezdőcsapatba.

Nem példátlan, hogy egy irányító vagy futó megjutalmazza a támadófalat, a pittsburghi Ben Roethlisberger rendszeresen meghívta a „testőreit” vacsorára, míg a Tennessee-ben 2009-ben 2000 futott yard fölé jutó Chris Johnson az összes támadófalemberének vett egy Rolex karórát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik