Itt van Amerika
MTI/D. S. B. 2022.07.03 11:47 Frissítve: 2022.07.03 12:39

NBA: öt évre, 193 millióért hosszabbított a 2019-es 1/1

Öt évvel meghosszabbította szerződését a New Orleans Pelicansszel az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) elmúlt szezonját kihagyó Zion Williamson.

Zion Williamson 2027-ig hosszabbított a Pelicansszel (Fotó: Getty Images)

A 21 éves játékos 2027-ig összesen 193 millió dollárral gazdagodik, és az összeg bizonyos feltételek teljesülése esetén 231 millióra is növekedhet.

A 2019-es amatőrbörze egyes számú kiválasztottja – aki 198 centis létére 129 kilogrammot nyom – az első három NBA-idényében csak 85 mérkőzésen lépett pályára sérülései miatt. Újoncszezonjában mindössze 24 meccsen szerepelt térdproblémák miatt, a második évadában 61 találkozón játszott, majd tavaly nyáron edzés közben olyan súlyos lábsérülést szenvedett, hogy az egész 2021–2022-es idényt ki kellett hagynia.

Eközben azzal is feltűnést keltett, hogy a rehabilitációját márciusig nem a klubjánál, hanem Oregonban töltötte, ahol cipőszpozorának, a Nike-nak a központja található. A Pelicans az ifjú sztár nélkül is beverekedte magát a rájátszásba, melynek első körében 4–2-es összesítéssel alulmaradt az alapszakaszgyőztes Phoenix Sunsszal szemben.

(MTI)

2014.01.28 01:55:36

NFL nemzetisport.hu

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga bajnokai az 1966-os szezon óta.

2017.10.26 11:16:13

NFL nemzetisport.hu

A Steelers újonc tehetsége hamar bizonyította, nem most jött le a falvédőről.

2017.10.18 15:21:48

NFL nemzetisport.hu

A bűvészfellépéseivel híressé váló Dorenbos nyílt szívműtéten esett át, amiről képeket is közölt.

2017.09.28 00:09:24

NFL BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Miért lenne ezért hibás a nemzeti himnusz?