NBA: lemaradhatnak az olimpiáról a nagydöntősök

Vágólapra másolva!
2020.11.18. 10:41
null
LeBron James lemaradhat az olimpiáról, ha ismét döntőzik (Fotó: AFP)
Várhatóan csak egy nappal a tokiói olimpia előtt ér véget jövőre az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntője, így sok játékos lemaradhat a 2021-re halasztott ötkarikás seregszemléről.

 

Az NBA egy hete közölte, hogy minden akadály elhárult a december 22-én esedékes szezonrajt elől. Az előszezonos meccseket december 11. és 19. között rendezik, a március 4-ig tartó alapszakasz a szokásos 82 helyett 72 mérkőzésből áll majd.

Az All Star-szünet március 5. és 10. között lesz, a gála helyszíne azonban – Indianapolis visszalépése után – még nem ismert. A rájátszás május 22-én kezdődik, és július 22-én ér véget, így a végjáték résztvevői közül sok válogatott kosaras lemarad az egy nappal később rajtoló tokiói olimpiáról. A koronavírus-járvány miatt elhalasztott játékok selejtezőtornáit június 22-től július 4-ig írták ki.

Az Egyesült Államok férfiválogatottja a tavalyi kínai világbajnokság hetedikjeként már ötkarikás kvótát szerzett, de az olimpia előtti négy kvalifikációs viadalon összesen 24 nemzeti csapat lesz érintett.

A 75. NBA-szezon újdonsága lesz – az idén rövidebb formában alkalmazott – playin, amely a főcsoportok 7–10. helyezettjeit érinti majd. A következő alapszakasz végén a konferenciák hetedikjei összecsapnak a nyolcadikokkal, a győztes továbbjut a playoffba, míg a vesztes a 9. és a 10. csapat párbajának a győztesével találkozik az utolsó rájátszásos helyért.

Az továbbra sem világos, hogy nézők előtt bonyolítják-e le a meccseket, illetve hogyan reagálnak a csapatok az esetleges pozitív koronavírustesztekre.

Az előző idény négy hónapos csúszással csak október közepén ért véget, ugyanis a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakadt szezont egy úgynevezett buborékban fejezték be a floridai Disney Worldben.

Itt a nagydöntő két résztvevője, a Miami Heat és a története 17. bajnoki címét 4–2-es összesítéssel elhódító Los Angeles Lakers gyakorlatilag három hónapig élt teljes elszigeteltségben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik