NBA: LeBron James folytatja pályafutását

Vágólapra másolva!
2023.07.13. 10:49
null
LeBron Jamest a következő idényben is láthatjuk játszani (Fotó: Getty Images)
Folytatja pályafutását LeBron James, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Los Angeles Lakers 38 éves sztárja.

A négyszeres bajnok klasszis szerdán jelentette be, hogy legalább még egy évet vállal az NBA-ben.

„Azon a napon, amikor már nem tudom a maximumot nyújtani a pályán, abbahagyom. A ti szerencsétekre ez nem az a nap” – közölte a négyszer is az idény legjobbjának megválasztott játékos, aki februárban a liga történetének legeredményesebb dobójává lépett elő, megdöntve Kareem Abdul-Jabbar 1984-ben felállított 38 387 pontos rekordját. Jelenleg 38 652-nél tart, és ezt tovább javíthatja a 2023/2024-es idényben.

A későbbi bajnok Denver Nuggets elleni rájátszásos búcsú után az elmúlt szezonban sérülésekkel küszködő James arra tett utalást, hogy évek óta fontolgatja a visszavonulást. A 21. NBA-szezonjára készülő kétszeres olimpiai bajnok 2025-ig szóló szerződéssel rendelkezik a Lakersnél.

 


 

Legfrissebb hírek

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
Tegnap, 11:32

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
Tegnap, 8:56

Jokics egy hónap után pazar játékkal tért vissza, tomboltak a denveriek

Amerikai sportok
2026.01.31. 07:53

NBA: Mitchellék kiütötték a Lakerst; újabb dupla dupla Wembanyamától

Kosárlabda
2026.01.29. 08:00

NBA: Doncic 46 ponttal vezette győzelemre a Lakerst, Mitchell 45-tel a Cavst

Amerikai sportok
2026.01.27. 07:17

NBA: Luka Doncic 33 pontot szórt Dallasban, meg is verte volt csapatát a Lakersszel

Amerikai sportok
2026.01.25. 07:48

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51

„Kezdek bemelegedni, ezen a ponton a vesekövem se passzolnám le” – húsz évvel ezelőtt szerzett 81 pontot Kobe Bryant

Amerikai sportok
2026.01.22. 12:12
Ezek is érdekelhetik