NBA: hihetetlen statisztika – ebből is látszik, Doncic a hátán cipeli a Dallast

D. Á.D. Á.
2021.06.05. 14:23
null
Luka egészen elképesztően játszik a Clippers ellen (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Los Angeles Clippers megnyerte a hatodik meccset a Dallas Mavericks ellen, így a Staplesben dől majd el a párharc. A találkozó után az ESPN olyan elképesztő statisztikát tett közzé, amelyből kiderül, mennyire Luka Doncicon múlik a texasi csapat sikere.

 

Az ESPN statisztikái szerint a Dallas abban a 196 percben, amikor Luka Doncic is a pályán volt, 459 pontot szerzett és 435-öt kapott a Clipperstől, azaz a Mavericks összesen 24 ponttal bizonyult jobbnak az elmúlt három meccsen az ellenfelénél.


Ellenben, amikor Doncic éppen pihenőt kapott, a Los Angeles-i gárda azonnal életre kelt – a texasiak 44 percig nélkülözték eddig a szlovént, a Clippers ebben a periódusban 38 ponttal (113–75) verte a Dallast. A Mavericks egyébként lepattanózásban és sikeres dobásban is meglehetősen visszaesik Doncic nélkül.

Az biztos, hogy nem szokványos párharcnak lehetünk tanúi, a felek 3–3 meccset nyertek, s mindig a vendégcsapat hagyta el győztesen a pályát – ilyen korábban egyszer sem fordult elő az NBA rájátszásában.


A hetedik, utolsó mérkőzésre Los Angelesben kerül sor magyar idő szerint vasárnap este 21.30-kor.

A HATODIK MECCS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NBA, RÁJÁTSZÁS
Dallas Mavericks–Los Angeles Clippers 97–104
A Mavericks legjobb dobói:
Doncic 29/6, Hardaway Jr. 23/12, Marjanovics 12
A Clippers legjobb dobói:
Leonard 45/15, Jackson 25/9, George 20/6

A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–3.

 

Legfrissebb hírek

Címet véd SGA, behúzza Jokics, vagy történelmet ír Wembanyama? – óriási versenyfutás az NBA MVP-címéért

Amerikai sportok
2026.04.05. 12:34

Luka Doncic ismét megsérült, nem játszhat az alapszakasz hátralévő részében

Amerikai sportok
2026.04.04. 10:04

Doncic 42 ponttal vezette győzelemre a Lakerst; közel húsz év után nyerte meg divízióját a Pistons – videó

Amerikai sportok
2026.04.01. 10:05

Doncic 41 pontot szórt, Jokics tripla duplázott az NBA-ben

Amerikai sportok
2026.03.28. 10:25

NBA: Doncic 60 ponttal sokkolta Miamit, Wembanyama a rájátszásba dobta a Spurst

Amerikai sportok
2026.03.20. 06:59

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
2026.03.19. 08:58

Doncic és Jokics is villogott, de előbbi döntötte el: a Lakers hosszabbításban húzta be a Nuggets elleni rangadót – videók

Amerikai sportok
2026.03.15. 10:24

NBA: Gilgeous-Alexander a Boston elleni rangadón megdöntötte Chamberlain rekordját

Amerikai sportok
2026.03.13. 07:50
Ezek is érdekelhetik