Hajós Alfréd-aranyak a Zea-öböl vízében

Már 1896-ban volt magyar akarat arra, hogy az első újkori játékokat Budapest rendezhesse, de mivel Athén, hála Jorgosz Averoff nagylelkű adományának, végül pénzügyileg megmenekült, a 130 évvel ezelőtti rendezés épp úgy álom maradt, mint az összes többi.

Viszont Magyarországé az első olimpia első versenyszámának első előfutamában az 1-es rajtszámmal induló sportoló a dicsősége, hiszen a 100 méteres síkfutással rajtolt el a történelmi háromhetes rendezvény, és az első etapban Szokoly Alajosé, a későbbi bronzérmesé volt az 1-es pálya.

De az első aranyérmet nem ebben a számban osztották (hanem hármasugrásban), első érmünket pedig – a közhiedelemmel ellentétben – nem a kétszeres aranyérmes Hajós Alfréd (BTC), hanem a 800 méteren az ausztrál Edwin Flack mögött másodikként befutó Dáni Nándor (ideje: 2:11) szerezte meg. (Róla szép szavakat írt az 1896. április 19-i Sportvilág: „Dáni 1871-ben született, nyulánk testű, izmos férfi. Serdülő korában részt vett a »Sportkedvelők köre« alapításában és a szép szerepet játszó egyletnek feloszlásáig agilis tagja maradt. A M. A. C.-ba belépvén, munkásságát itt is folytatta és az athletika fejlődése hazánkban neki igen sokat köszönhet.”)

Arany nélkül nem élet az élet, és tudták ezt már 19. századi elődeink is – Hajósé az első és a második győzelem dicsősége, neki is köszönhető, hogy valamennyi olyan olimpián, amelyen részt vettünk (tehát csak 1920-ban nem, amikor minket bojkottáltak, és 1984-ben, amikor mi bojkottáltuk), volt bajnokunk is.

Az építészhallgató Hajóst műegyetemi tanárai csak vonakodva engedték el Athénba, ehhez képest 1896. április 11-én mindjárt két aranyérmet nyert! Az Akropolisz című lap nem véletlenül nevezte „Magyar delfinnek”, hiszen előbb a legrövidebb távot, a 100, majd a leghosszabbat, az 1200 méteres gyorsúszást is megnyerte a Zea-öböl igencsak hideg vízében, és a közvélekedés szerint 500-on is csak azért nem nyert, mert a 100 méteres verseny után percekkel lőtték el bent az öbölben a középtáv rajtját. Mivel Hajósé történelmi győzelem volt, minden apró részlete fennmaradt az örökkévalóságnak, tudjuk, hogy a görög zenekar az osztrák himnuszt kezdte játszani, és a magyarok állították le énekelni kezdve a miénket, és tudjuk, hogy a jelen lévő I. György görög király kérdésére („Hol tanult meg ilyen jól úszni?”) bajnokunk nemes egyszerűséggel a következőt felelte: „A vízben, felség!”

„A legnagyobb küzdelmet nem az ellenfeleimmel, hanem a tengeren feltornyosuló négyméteres hullámokkal és a rettentően hideg, 10-12 Celsius-fokos vízzel kellett megvívnom” – emlékezett vissza később az athéni versenyekre a Guttmann Arnold néven született Hajós. Akiről a korabeli Sportvilág így írt méltatásában: „Guttmann középtermetű, karcsú alak, szépen fejlett izomzattal, hosszú távokon angol tempóval, rövid távokon magyar tempóval úszik. Legjobb disztancziája 80–150 méter, mely távokon kitűnő erőnek bizonyult. Úszása közben feltűnik rendkívüli energiája, melynek leginkább köszönheti győzelmeit kitűnő ellenfeleivel szemben.”

Szokoly Alajos 100 méteres bronzérme nagyszerű teljesítmény, de 100 gáton lehet, hogy nyert is volna, ám előfutamában utcahosszal vezetett, amikor egy gátban felbotlott, és csak holtversenyes futammásodikként-harmadikként ért célba. Az első két hely ért volna döntőt, végül senki sem vállalta az ódiumát annak, hogy a második helyen sorrendet állapítson meg, és a két futamgyőztes között dőlt el az arany, a MAC atlétája pedig helyezetlen maradt…

Kellner Gyula sztorija még jobb, hiszen a BTC atlétája negyedik lett maratoni futásban, ám a görög Szpiridon Belokaszról kiderült, hogy az éppen Görögországban a nagyjából 40 kilométeres táv egy részét szekéren tette meg (ő volt a modern olimpiák első igazi csalója), így nem csupán diszkvalifikálták, hanem a nemzet megvetése is kísérte hátralévő éveiben. Kellner nemcsak harmadik lett, hanem a görög trónörökös jóvoltából egy aranyórával is gazdagodott. Az első győztes egy levélkihordóként dolgozó görög kecskepásztor, Szpridon Luisz lett – az olimpiai stadiont építtető mágnás, Averoff felajánlotta neki a lánya kezét és vele egymillió drachmát, hordtak neki aszúbort, teheneket és birkákat, Görögország keblére ölelte dicső fiát… (A maratoni csak 1908-ban lett 42.195 km, pontosan ennyire volt ugyanis a londoni játékokon a windsori kastély az Olimpiai Stadion díszpáholyától…)

Az athéni olimpia figyelemre méltó magyarja még Tapavicza (a kor sajtójában: Topavicza) Momcsilló, az egyébként színszerb sportpolihisztor az úszáson kívül szinte minden sportágba nevezett, és háromban el is indult. Teniszben férfi egyesben harmadik lett, a súlycsoportok nélkül megrendezett birkózásban negyedik (pedig ide csak azon melegében a helyszínen nevezett…), kétkaros súlyemelésben pedig hatodik.

Az athéni szereplés több volt mint ragyogó, nincs benne túlzás: a magyar sport berúgta az ajtót!