NBA: elképesztő, „dudaszós” triplával nyert a Kings – videó

Vágólapra másolva!
2021.03.28. 13:31
22 pontos győzelmet aratott a Houston, Zion Williamson szétszedte a Dallast, B csapattal kapott ki a Bucks, nyert a Jazz, a Celtics, a Spurs és a Wizards is. Nem mindennapi, dudaszós dobással nyert a Kings.

Washington Wizards–Detroit Pistons 106–92Washington Wizards–Detroit Pistons 106–92

Bradley Beal megsérült. A Pistons elleni győzelem után nem lehet teljes az öröm a Wizardsnál, mert Bradley Beal az első félidő hajrájában csípősérülést szenvedett egy szerencsétlen esés következtében. A fordulás után még megpróbálkozott a játékkal, de 3 perccel később véget ért számára a mérkőzés, így 21 perc alatt 17 ponttal és 6 gólpasszal zárt. Az addig parádézó Wizards látványosan megzavarodott, 74-46-nál jött le Beal, ami után egy 2-23-as periódus következett, majd a 4. negyed elején 82-79 is állt az eredményjelzőn. A végére ismét összeszedte magát a hazai csapat, így sikerült győzelmet kihozniuk a tetemes előnyükből. Beal kiesése után nagyobb figyelmet kapott Russell Westbrook (19 pont, 19 lepattanó, 10 gólpassz), aki főleg a lepattanózásával emelkedett ki a mezőnyből, és a 4. negyedben az 1/7-es mezőnymutatóját 5 gólpasszal kompenzálta. Mellette Rui Hachimura (14 pont, 6 lepattanó) is villogott, aki 8 pontot szerzett a 4. negyedben, míg a kispadról erős palánk alatti jelenléttel vétette észre magát a Bullstól megszerzett Daniel Gafford (13 pont, 5 lepattanó, 3 blokk). A Wizards ezzel 3 elvesztett találkozó után tudott ismét nyerni.

Próbált a zavarosban halászni a Pistons. Katasztrofális első félidőt produkált a Pistons, 27 pontos hátrányba kerültek a nagyszünetre, miközben a pálya mindkét oldalán gyengélkedtek. A 3. negyedben Bradley Beal kiválása után eszeveszett hajrába kezdtek, 34-11-re nyerték meg ezt a játékrészt, Wayne Ellington 5 triplájából 4 ekkor érkezett, és úgy tűnt, hogy ki tudják használni azt a zavart, ami ellenfelüknél keletkezett. A Pistons támadójátéka ugyanakkor csak ebben a 12 percben működött, hiába dobtak ekkor 50%-kal, a teljes meccset nézve így is 38,8%-kal zártak, miközben a Wizards 48,4%-kal tüzelt a találkozó során, és támadásban senki sem tudott vezérré válni, Ellington a 15 pontjával simán a Pistons legeredményesebb játékosa lett. Jerami Grant és Saddiq Bey sem találta a dobását, közös erővel 7/24-et hoztak mezőnyből, és mindketten megálltak 9 pontnál. Egyedül a kispadról beszálló Isaiah Stewart (11 pont, 8 lepattanó) biztató játékának örülhettek ezúttal a Pistons szurkolói, az autóvárosiak viszont elszenvedték sorozatban 4. vereségüket is.

A Wizards legjobb dobói: Westbrook 19/3, Beal 17/9, Hachimura 14

A Pistons legjobb dobói: Ellington 15/15, Stewart 11/3, Plumlee 11

Milwaukee Bucks–New York Knicks 96–102

B csapattal állt ki, de tartotta magát a Bucks. Jannisz Adetokunbo (angolul: (angolul: Giannis Antetokounmpo), Khris Middleton, Jrue Holiday és Donte DiVincenzo sem lépett pályára a hazaiaknál különböző sérülések miatt, úgyhogy Sam Merrill, Axel Toupane, Jordan Nwora, Tanaszisz Adetokunbo, valamint Brook Lopez alkotta a kezdőt, miközben Connaughton, Forbes és Mamadi Diakite volt bevethető a kispadról. A keret minősége ellenére viszont nagyot hajtottak a hazaiak, végig kapartak védekezésben, elöl pedig az Adetokunb-Nwora páros 8/13 triplája hozott nekik némi tűzerőt, így folyamatosan partiban tudtak lenni és egészen a hajráig volt esélyük a győzelemre. A kissé enerváltan játszó New York abszolút nem tudott ellenfele fölé nőni és bár a záró etapban egyszer volt már azért 11 pont közte, de ez nem bizonyult elégnek - másfél perccel a vége előtt, 96–96-nál ismét egál lett az állás. Itt aztán az időkérés után Alec Burks elsüllyesztette a hatodik hármasát is, majd oda-vissza jöttek a hibák, a kicsit felkeményített védekezés nem engedett több pontot a Bucksnak, így az utolsó másodpercekben három büntetővel mégis hozta az így kötelezőnek számító győzelmet a New York.

Rose visszatért, Robinson megsérült. Február 28-a után játszott újra mérkőzést Derrick Rose, aki azóta átesett a koronavíruson - most 29 percet kapott és 13 pontig jutott, de úgy érezte, hogy fizikálisan nincs rossz formában. Sajnos pórul járt viszont Mitchell Robinson: a Knicks centere az első diagnózis szerint az első negyedben lábtörést szenvedett - az eset után lesántikált a pályáról, már nem tudott ráállni a lábára, de többet majd csak a mai vizsgálatok után tudhatunk meg.

A Bucks legjobb dobói: T. Adetokunbo 23/12, Nwora 21/12, Lopez 12, Connaughton 12/9

A Knicks legjobb dobói: Burks 21/18, Barrett 21/9, Rose 13/3, Quickley 13/12

Minnesota Timberwolves–Houston Rockets 107-129

Malik Beasley visszatért. A ligától kapott 12 meccses eltiltását követően először léphetett pályára Malik Beasley a Timberwolvesban, bár elsőre elég rozsdás volt, 13 pontját 4/17-es mezőnymutatóval, azon belül 3/12-es triplázással gyűjtötte össze. Az ő visszatérése mellett annak is örülhettek a hazaiak, hogy Anthony Edwards (27 pont) jó teljesítménnyel követte le a legutóbbi gyengébb mérkőzést, a 4/17-es dobásmutatóját egy 11/22-es követte. Karl-Anthony Towns (27 pont, 15 lepattanó, 4 gólpassz) hozta magát, 7/11 mezőnykísérlete mellett 11/12 büntetőt is a helyére küldött, míg a csapatot Ricky Rubio 10 gólpasszal próbálta összefogni, mindezek ellenére sem volt esélyük. Az első percekben még tartották magukat, utána viszont egyre nagyobbra nyílt az olló, amihez hozzájárult az is, hogy a hazaiak 42,4%-kal dobtak mezőnyből, miközben ellenfelük 54.3%-kal célzott. Védekezésben egyáltalán nem tudta megnehezíteni a Timberwolves a Rockets dolgát, és leginkább a 28 kiharcolt büntetőnek köszönhetik, hogy nem lett ettől is nagyobb a különbség.

Ezt már nem szórakozta el a Rockets. Egy nappal korábban is összecsapott egymással a két csapat, és akkor sokáig úgy tűnt, hogy a Rockets behúzza azt a találkozót is, de a mérkőzés utolsó 7,5 percét 22-0-ra elveszítették, így kicsúszott a kezükből a győzelem. Ezúttal szó sem lehetett ilyesmiről, az első perceket leszámítva végig az irányításuk alatt tartották a történéseket a vendégek, és a nagyszünetre 26 pontos előnyben mehettek el. Az is belefért, hogy a bokáját fájlaló Christian Wood kiülje ezt a találkozót, a helyén kezdő Kelly Olynyk (16 pont, 4 lepattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés) sokoldalú játékkal mutatkozott be új csapatában, és az ő 4/6 triplájára is építve 18/39 kinti dobását süllyesztette el a Rockets. Olynyk mellett a többiek is megtalálták, hogy mivel tudják segíteni a csapatot, Kevin Porter Jr. 10/15 jó dobással ért el 25 pontot, John Wall (13 pont, 12 gólpassz) az 5/14-es mezőnymutatóját jó szervezőjátékkal kompenzálta, míg a helyére beszálló D.J. Augustin (20 pont, 4 gólpassz) a második sorból hozott komoly lendületet. A Rockets ezzel javított a tegnapi leolvadása után, legközelebb a Grizzlies ellen lépnek pályára.

A Timberwolves legjobb dobói: Edwards 27/9, Towns 27/6, McDaniels 14/6

A Rockets legjobb dobói: Porter 25/9, Augustin 20/6, Brown 16/12, Olynyk 16/12


San Antonio Spurs–Chicago Bulls 120–104

Simán nyert a Spurs. Négy vereség után most ismét a jobbik arcát mutatta a San Antonio, Gregg Popovich csapata különösebb egyéni extra nélkül is letarolta ellenfelét - Jakob Pöltl 20 ponttal lett a legjobb dobó és senki nem vállalt többet 14 mezőnykísérletnél, szépen elosztották a terheket és feladatokat. Mindenesetre ezen az estén abszolút domináltak, az első félidőt 26 (!) ponttal nyerték meg, de később már 36-tal is vezettek, mielőtt a Bulls kozmetikázni tudott volna ezen, ám érdemi veszélyben nem forgott a texasiak sikere. Az utóbbi meccsekhez képest most sokkal gyorsabban játszottak, egészen más ritmusban kosárlabdáztak elöl-hátul, ami nagyon-nagyon sok volt a Chicagónak - jól is dobtak (54% mezőnyből, 40% tripla), Popovich pedig ezzel a sikerrel az 1300. (!) győzelmét aratta az NBA-ben, ami félelmetes adat.

Vucsevics sem segített. Most játszotta első meccsét a Chicago mezében a deadline-kor megszerzett Nik Vucsevics és a számokat tekintve hozta is az elvárt szintet: 21 ponttal ő lett a Bulls legjobb dobója, 9/16-tal zárt mezőnyből, leszedett 9 lepattanót és kiosztott 3 gólpasszt is. A jó debütálás azonban sima vereséggel párosult, a gödörben lévő csapaton a center megérkezése sem tudott segíteni, különösen védekezésben - de rajta kívül csak a magához képest betliző Zach LaVine, valamint a padról beszálló Coby White jutott náluk tíz pont fölé,. úgyhogy elöl is jelentős volt a gond. A harminc pont feletti hátrányból végül vállalhatóra mentették a végeredményt, a negyedik negyed elején egy nagy rohammal még a meccset is izgalmasabbá alakították, de mielőtt igazán nagy veszélyt jelentettek volna, elfojtotta a próbálkozásukat a Spurs - Billy Donovan vezetőedzőnek az a záró etap tetszett, arról viszont nem beszélt, hogy miért kerültek most ilyen rossz formába.

A Spurs legjobb dobói: Pöltl 20, DeRozan 17, D. White 16/12, Mills 16/12

A Bulls legjobb dobói: Vucsevics 21/6, LaVine 18/3, C. White 13/6

New Orleans Pelicans–Dallas Mavericks 112–103

Most megoldotta a végét a Pelicans. Előző este, a Denver ellen jól játszott, de a hajrában sokat hibázott és végül vereséget szenvedett a New Orleans, most viszont éppen a végén tudott még eggyel feljebb kapcsolni. A tartalékos Dallas ellen alapvetően kötelező volt a győzelem a hazaiak számára és Zion Williamson a 39 pontos meccse után most sem lassított (ezúttal 38 pontig jutott 13/20 dobásból, 6 gólpasszal), ráadásul Nick Alexander-Walker (20 pont, 6/10 tripla) megadta neki a kellő kinti támogatást, de a 35-20-ra nyert első negyed után így is beleszürkültek a meccsbe, sőt, elkezdett fogyni az előnyük. Ez odáig fajult, hogy nem egészen négy perccel a vége előtt még 95-94-re a Mavs vezetett, ismét elérkeztünk a szoros végjátékhoz, Williamson azonban most nem hagyta veszíteni csapatát: egymaga 10 pontot szerzett a hátralévő időben és dobatott két triplát Alexander-Walkerrel, ezúttal ő volt az a playmaker, aki győzelemre vezette a Pelst. Ezzel a fontos győzelemmel kicsit közelebb kerültek a playin-helyekhez, de az talán még ennél is fontosabb, hogy kicsit ráéreztek, hogyan is kell behúzni egy ilyen találkozót.

Elengedte, de azért harcolt a Mavs. Luka Doncic most sem léphetett pályára a Dallasnál és a back-to-back második felén Kristaps Porzingist sem erőltették, így két legjobbjuk nélkül álltak ki a vendégek. Emiatt nyilván nehéz dolguk volt és bár Tim Hardaway Jr. (30 pont, 5/10 tripla), valamint Jalen Brunson (24 pont, 10/15 mezőnyből) vezetésével így is visszajöttek a hátrányukból és kiélezett végjátékot produkáltak, de nagy bravúr lett volna, ha behúzzák a győzelmet. A texasiak Porzingis kiültetésével ezt nagyjából elfogadták, de a pályán lévők mindent megtettek azért, hogy a Pelsnek nehéz dolga legyen - most sorozatban kétszer kaptak ki, ezzel visszaelőzte őket a Spurs a nyugati hetedik-nyolcadik helyen.

A Pelicans legjobb dobói: Williamson 38, Alexander-Walker 20/18, Ingram 19

A Mavericks legjobb dobói: Hardaway Jr. 30/15, Brunson 24/3, Kleber 13/9, Marjanovics 13, Burke 13/3

Oklahoma City Thunder–Boston Celtics 94–111

A végén döntött a Boston. Kötelező volt nyernie ezen a mérkőzésen a Celticsnek, de mivel a back-to-back miatt Kemba Walker, az egészségügyi protokoll miatt pedig a Fournier-Thompson páros hiányzott, így meg kellett küzdenie ezért a vendégcsapatnak. Jayson Tatum (27 pont 27 dobásból) és Jaylen Brown (25 pont 23 dobásból) is próbált sokat vállalni, de az igazi átütőerő hiányzott a Bostonból egészen az utolsó negyedig, amikor is hirtelen a helyükre billentek a dolgok Brad Stevens csapatánál: 56%-kal dobtak mezőnyből és 5/17-es mutatón tartották ellenfelüket ebben az időszakban, amit végül 35-14-re meg tudtak nyerni. Az addigi erőlködés, gyengélkedés után itt minden kiegyenesedett, feljavult a védekezés, összeszedték magukat a palánk alatt, rögtön tudtak ritmusosan, lendületesen támadni és két Kornet-tripla "be is rúgta a motorjukat" elöl még a negyed elején - ha nem is könnyen, de végül csak hozták ezt a győzelmet, így sorozatban másodszor tudtak nyerni.

Moses Brownra érdemes figyelni. Összesen hét meccset játszott március előtt ebben a szezonban az OKC fiatal centere, Moses Brown, aki azóta viszont folyamatosan felhívja magára a figyelmet és 11,4 pontos, valamint 11 lepattanós átlagot produkál ebben a hónapban. Ezen az estén azonban még az eddigi teljesítményét is megfejelte, a 21 pontja mellett 23 lecsorgóba kapaszkodott bele: előbbi karriercsúcs nála, utóbbi pedig Thunder-rekord - ráadásul ebből 19-et egy félidő alatt szedett le, ami különösen nagy csúcs a klubnál. Az ő extrája mellett a 22 pontos Theo Maledon is igyekezett, így a Shai Gilgeous-Alexander nélküli csapat három negyeden keresztül szoros meccset játszott és vezetni is tudott - a végére nem maradt erő, de a fiatalokban így is látszik a fantázia.

A Thunder legjobb dobói: Maledon 22/12, Brown 21, K. Williams 12/6

A Celtics legjobb dobói: Tatum 27/12, Brown 25/9, Pritchard 12, Edwards 12/6


Utah Jazz–Memphis Grizzlies 126–110

Most simábban nyert a Jazz. Előző este is egymással randevúztak a csapatok és akkor szorosabb végjátékban tudott győzni a Utah, ezúttal azonban nem adta le a korábbi előnyét és végig magabiztos játékkal múlta felül ellenfelét. A vezér ismét Donovan Mitchell volt, aki 35 pontját 12/17 jó dobással, közte 5/7 triplával szedte össze és kiosztott 7 gólpasszt is alig 28 perc alatt, de remekelt Jordan Clarkson (28 pont, 5/12 tripla), illetve Ingles, vagy Gobert is hozzátette a magáét - 39-19-re nyerték az első negyedet és onnantól végig kontrollálták a találkozót, most nem jött tőlük a leolvadás. Ezúttal az is belefért, hogy Mike Conley-t kiültették, így is remekeltek, főleg támadásban, a 19 bedobott hármasuk pedig már nem is számít tőlük extrának - zsinórban 19. hazai meccsüket nyerték meg és megerősítették pozíciójukat a tabella élén.

Nem volt esélye a Memphisnek. Előző este nagyot harcoltak a vendégek és képesek voltak felvenni a kesztyűt, most viszont esélyt sem kaptak arra, hogy ezt megismételjék, pillanatok alatt szétszedte őket a Jazz - Mitchell egy félidő alatt 28 pontot szórt, azt csinált, amit csak akart, a különbség pedig 90-60-nál már a harminc pontot is elérte. Ja Morant most teljesen elveszett (12 pont, 4 gólpassz) és a komplett Memphis „lefulladt”, nem tudták a saját játékukat játszani sem elöl, sem hátul - a játék képéhez mérten még bravúr is tőlük, hogy végül csak 16-tal kaptak ki...

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 35/15, Clarkson 28/15, Gobert 16

A Grizzlies legjobb dobói: Anderson 16/6, Brooks 13/3, Valanciunas 13


Los Angeles Clippers–Philadelphia 76ers 122–112

Jobb volt a Clippers. Doc Rivers személye miatt különösen érdekes volt a játéknap rangadója, de a Kawhi Leonarddel ismét kiegészülő Clippers ezúttal agresszívebben és jobban játszott, így fokozatosan felőrölte ellenfelét. Leonard csak a második negyedben 12 pontot szórt, ott az ő vezetésével vette kézbe az irányítást a Los Angeles és vezetett öt egységgel a nagyszünetben, majd a fordulás után rögtön egy 7–0-val nyitott Tyronn Lue együttese, amellyel szétnyitotta az ollót - onnantól már sikerült menedzselniük a különbséget, a záró etapban pedig 19 ponttal is vezettek. Ennek alapját az agresszív, de fókuszált támadójáték adta, Leonard (28 pont, 4 gólpassz) és Paul George (24 pont, 9 lepattanó, 9 gólpassz) is folyamatosan támadni tudta a gyűrűt, bontani a védekezést, majd abból jöttek a kiosztások és az extra passzok, harmadik erőként pedig a 23 pontos (10/12 mezőnyből) Terance Mannt kell kiemelnünk, aki felnőtt a két sztár mögé. Volt csapatát Rivers is dicsérte és természetesen Tyronn Lue is elégedetten értékelt, most nagyon határozottan játszott a LAC és sorozatban ötödik győzelmét is behúzta.

Nem volt túl nyugodt a Sixers. A jó kezdés után egyértelműen alulra került ebben a párharcban a Philly, a Joel Embiidet nélkülöző együttesnél ráadásul többen is elég frusztrálttá váltak a játékvezetés miatt - Ben Simmons amúgy sem játszott jól és ki is pontozódott (15 pont, 2 gólpassz, 6 eladott labda, 26 perc), Dwight Howardot sorozatban másodszor is kiállították és összesen négy technikait kaptak a vendégek, nem ez volt a legtisztább meccsük. Tobias Harris (29 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) és Danny Green (17 pont, 5/9 tripla) vezetésével azért próbálták tartani magukat, de a pontosabb, koncentráltabb Clippers fokozatosan növelte a különbséget és a záró etapra már túl sok kérdés nem maradt - Embiid nélkül persze belefér egy vereség ebben a csarnokban, főleg hogy így is ők vezetik Keletet.

A Clippers legjobb dobói: Leonard 28/3, George 24/3, Mann 23/6
A 76ers legjobb dobói:
Harris 29/3, Green 17/15, Milton 16

Sacramento Kings–Cleveland Cavaliers 100–98

Az év dobásával (?) nyert a Kings. De'Aaron Fox ismét remek produkciót nyújtott a jó formában érkező Sacramentónál (36 pont, 6 gólpassz), rá nem lehetett panasz hazai oldalon, a támadójáték viszont most csapatszinten nem működött úgy, mint az elmúlt mérkőzések során. Az egylabdás végjátékban aztán úgy tűnt, hogy ez végül a meccsükbe is kerül, nem tudják hozni a fontos hazai sikert, mert 1.6 másodperccel az órán Collin Sexton feltett egy duplát, amelynél Richaun Holmesra „goaltendinget” fújtak, így 98–97-re a Cleveland vezetett. Egy alapvonalról előrevágott labdára azonban még maradt idő, Fox megtalálta Harrison Barnest, aki a triplavonalnál elkapta a labdát, majd azzal a lendülettel megfordult és a dudaszó pillanatában a gyűrűbe bombázta a meccsnyerő triplát – elképesztően nagy dobással nyert a Sacramento és szomorította el a nagyot védekező, nagyot küzdő Clevelandet. A vendégeknél egyébként az említett, kis híján hőssé váló Sexton 26 ponttal húzta övéit, de Garland, vagy Nance Jr. is hasznosan játszott - Sextron annyit mondott az utolsó dobásról, hogy az egy nagy tripla volt, hiába küzdöttek, együtt kell élniük azzal, hogy egy ilyen dobással kaptak ki. A Sacto a sorozatban negyedik sikerével már csak egy meccsre van a playint érő helyektől.

 

 


A Kings legjobb dobói:
Fox 36/6, Barnes 16/3, Haliburton 13/3
A Cavaliers legjobb dobói:
Sexton 26/3, Garland 18/3, Nance Jr. 17/6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik