NBA: Billy Donovan lesz a Chicago Bulls új vezetőedzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.23. 10:38
null
Donovan Chicagóban folytatja (Fotó: AFP)
Billy Donovan már korábban bejelentette, hogy távozik az Oklahoma City Thunder éléről, most pedig az új csapata is meg van: a Chicago Bullst irányítja tovább.

Donovan volt az egyik Év Edzője jelölt a 2019–2020-as NBA-alapszakasz után, ilyen pedigrével pedig ritkán szokás távozni, de ezúttal ez történt. Új klubja a Chicago Bulls lesz, amely nemrégiben menesztette Jim Boylent.

A chicagói klub kedd este jelentette be, hogy az 55 éves szakember nem hosszabbította meg a szerződését az Oklahoma City Thundernél, melytől öt év után távozik. Donovan az Oklahomával mind az öt esztendőben bejutott a rájátszásba, és 60,8 százalékos győzelmi mutatóval rendelkezik. A Thunder előtt a floridai egyetemen dolgozott, és az egyetemi bajnokságot kétszer nyerte meg csapatával.

A mostani idényben az Oklahoma a Houston Rocketsszel szemben maradt alul a rájátszás első körének hetedik meccsén, míg a Chicago – amely megfiatalított együttest épít – nem is jutott be a playoffba.

 

null

Welcome our new head coach, Billy Donovan!



 

Legfrissebb hírek

Hiába Sensabaugh 43 pontja, kikapott Chicagóban a Jazz

Amerikai sportok
2026.01.15. 09:54

Három vereség után a címvédő OKC legyőzte a Wembanyama vezette Spurst – videók

Amerikai sportok
2026.01.14. 07:55

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Amerikai sportok
2026.01.10. 08:47

NBA: óriási izgalmak után nyert a Pacers és a Jazz, a Bulls meccsét elhalasztották

Amerikai sportok
2026.01.09. 07:35

NBA: a Utah ellen állt újra győzelmi pályára az OKC, Bostonban nyert a Denver

Amerikai sportok
2026.01.08. 07:21

NBA: Phoenixben megszakadt a címvédő OKC győzelmi sorozata

Amerikai sportok
2026.01.05. 07:41

„A következő generáció prototípusa, az NBA megmentője” – Shai Gilgeous-Alexander-portré

Amerikai sportok
2025.12.27. 18:24
Ezek is érdekelhetik