NBA: a Spurs győzelmével Popovich rekordot döntött; James 50 pontot szerzett

Vágólapra másolva!
2022.03.12. 08:39
null
Gregg Popovich (balra) nem ünnepelte túl az 1336. győzelmét (Fotó: San Antonio Spurs)
Gregg Popovich 1996-tól irányítja a San Antonio Spurs szakmai munkáját, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a Utah Jazz elleni sikerrel az 1336. győzelmét aratta vezetőedzőként (a 2030. meccsén), ezzel Don Nelsont (1335 győzelem) megelőzve új NBA-rekordot állított fel. A Los Angeles Lakers az 50 pontot szerző LeBron James vezérletével nyert a Washington Wizards ellen.

 

 

San Antonio Spurs–Utah Jazz 104–102

Popovich a csúcson. Vezetőedzői pályafutása 1336. győzelmét szerezte az NBA-ben Gregg Popovich, ezzel pedig átadta a múltnak Don Nelson eddigi rekordját és immár ő a liga történetének legeredményesebb trénere. A rekord pikantériája, hogy 1992-ben éppen Nelson vette maga mellé az akkor munkanélküli Popovichot, ő volt a mentora, most pedig őt taszította le a trónról – a Spurs be is játszott egy videóüzenetet Nelsontól, aki gratulált Popnak és elmondta, hogy mennyire büszke arra, amit elért. A mérkőzés alakulása kicsit háttérbe is szorult emellett, ugyan Popovich híresen nem szeret ünnepelni, de fiatal játékosai ezt nem voltak hajlandóak elfogadni és jó ideig éltették mesterüket – előtte viszont a pályán is mindent megtettek azért, hogy erre „szükség” legyen. Az elejétől partiban voltak az esélyesebbnek tartott Jazz-zel, de a harmadik negyedben már 15 pontos hátrányban voltak és abban a játékrészben összesen 14 egységet tudtak szerezni, úgy tűnt, hogy elveszítik a meccset - a zárü etapban viszont robbantottak, 40-28-ra nyerték azt a 12 percet és megfordították a derbit. 68-81 után egy 16-3-as futással egyenlítettek, de a vezetést végül csak bő egy perccel az órán, Lonnie Walker IV büntetőivel tudták átvenni, majd Jakob Pöltl kettesével jutottak levegőhöz. A végén sok büntetőt hibáztak, de 12 másodpercnél Keldon Johnson egy ilyen után visszaszerezte a támadópattanót, ő mindkettőt bedobta és onnantól már a kezükben volt a mérkőzés, amit Dejounte Murray egypontosaival be is húztak. Ez önmagában bravúrgyőzelemnek számít, a végső dudaszó után pedig indulhatott a fieszta...

Elrontotta a Utah. Ha nem is volt döntő előnyben a vendégcsapat, de azért nagyjából végig kézben tartotta a találkozót, vezetett hol kisebb, hol nagyobb fórral, úgy tűnt, hogy lemenedzselheti a mérkőzés végét is. Az utolsó negyed második felét azonban nagyon csúnyán elrontotta Quin Snyder alakulata, elöl-hátul rengeteg hibát követtek el Gobert-ék, akik végül csak 40%-kal dobtak mezőnyből és a teljes második félidőben összesen 43 pontot szereztek. A leolvadás most a győzelmükbe került, ezzel pedig újra ott van a nyomukban a Dallas és a Denver is, úgyhogy nagyon figyelniük kell a folytatásban – ma a Sacramentót fogadják a „back-to-back” második felén.

A Spurs legjobb dobói: Murray 27/3, Pöltl 15, Collins 15/6
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 24/12, Clarkson 17/6, Gobert 13, Whiteside 13

Orlando Magic–Minnesota Timberwolves 118–110

Nagy győzelmet aratott a Magic. Előzetesen egyértelműen a vendégek tűntek az esélyesebbeknek, és ennek megfelelően már 18 ponttal is vezettek a második negyed derekán, de a Magic 20–7-re hozta az első félidő hajráját, majd a fordulás után a vezetést is magukhoz tudták ragadni. Rendkívüli módon megnehezítették a faultgondokba is kerülő Karl-Anthony Towns életét a magasembereik, Mo Bamba 27 ponttal és 12 lepattanóval zárt, Wendell Carter Jr. 20 ponttal, 10 lepattanóval és 5 gólpasszal jelentkezett, de a kispadról beszálló Moritz Wagner (18 pont, 6 lepattanó) is hozzátette a magáét. Ehhez jött hozzá, hogy Cole Anthony (15 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz) és Markelle Fultz (14 pont, 7 gólpassz) is remekül játszott a magasembereik keze alá, csapatszinten 31 gólpasszt osztottak szét a vendégek, továbbá a 22/25 bedobott büntető is kulcsfontosságúnak bizonyult, így az elmúlt nyolc meccsükön az ötödik győzelmüket aratták.

Elfogytak a Timberwolves triplái. 7/9-cel kezdtek a hazaiak a triplavonalon túlról, és az extra kinti dobásaiknak köszönhetően hamar jelentős előnybe is kerültek, de fokozatosan fogyott el belőlük a tűzerő, a negyedik negyedben 0/13 hármassal zártak. A legutóbb remeklő Malik Beasley most 2/9 kinti dobását süllyesztette el, de Karl-Anthony Towns (21 pont, 13 lepattanó) is megállt 1/5-nél, míg a mérkőzés jelentős részében jól játszó Anthony Edwards (25 pont, 5 gólpassz) szintén elfogyott a negyedik negyedre, ekkor ő is 0/4-et hajított távolról. A hajrára rendkívül egysíkú lett a Timberwolves játéka, de összességében is kevesebb energiával játszottak, mint az első perceket leszámítva az ellenfelük, ráadásul négy perc után elveszítették az addig 3/4 triplát bevágó Patrick Beverley-t is, aki visszatért ugyan a bokasérüléséből, de nem bírta sokáig a játékot. Ezzel megszakadt a Timberwolves hatmeccses győzelmi sorozata, most pedig maradnak Floridában és a Heat ellen próbálhatnak meg javítani.

A Magic legjobb dobói: Bamba 27/15, Carter Jr. 20/6, M. Wagner 18/6
A Timberwolves legjobb dobói: Edwards 25/12, Towns 21/3, Russell 13/9

Atlanta Hawks–Los Angeles Clippers 112–106

Most megoldotta az Atlanta. A Hawksnál komoly problémát jelentett az utóbbi időben az, hogy nem tudott jó döntéseket hozni és főleg azokat jól végrehajtani a szoros végjátékokban, márpedig ez tavaly még a csapat erősségének számított. Nate McMillan is ezt emelte ki megoldandó feladatként, ezen a találkozón pedig végre úgy játszottak szoros helyzetben, ahogy kellett: az utolsó öt percben nem remegett meg a kezük, jót védekeztek, amikor arra volt szükség és kosarat dobtak, amikor az kellett. Így ha nem is sokkal, de néhány ponttal végig vezettek a legfontosabb időszakban, majd 108-106 után, fél perccel az órán De'Andre Hunter bevert egy clutch kettest, ezt egy kiváló védekezés követte és végül Trae Young büntetőivel beállították a végeredményt. Két vereség után nagyon fontos győzelmet arattak otthon, Young 27 ponttal és 11 gólpasszal állt a társaság élére, de összesen hatan jutottak náluk tíz pont fölé és a csapatvédekezésük is javult az elmúlt időszakhoz képest - ezen az úton kell folytatniuk, hogy ott legyenek a rájátszásban.

Morris kiállítása után nem vezetett a Clippers. A szoros találkozó harmadik negyedének végén állították ki Marcus Morrist, akire lépéshibát fújtak és addig reklamált, amíg villámgyorsan kapott két technikait. Itt 82-82 volt az állás, ám a negyedből hátralévő időt 7-3-ra elvitte a Hawks, majd a negyedik felvonásban már végig hátrányban játszott a Los Angeles, égett kilenc ponttal is és bár Ivica Zubac dobásaival az utolsó percben visszajött 108-106-ra, de az Atlanta nem rontotta el a helyzetet. A vendégeknél Zubac 24 ponttal, 12 lepattanóval, 4 gólpasszal, 2 blokkal és 10/13 dobással csapata legjobbjaként tündökölt, Reggie Jackson 24 ponttal és 5 gólpasszal zárt, de utóbbi magára vállalta a kissé döcögő támadójátékot: mint mondta, nem alakított ki a társainak elég jó dobóhelyzetet, neki javulnia kell. A Clippers azért nem volt rossz, de a 47-36-ra elvesztett lepattanózás és főleg a 15-6-ra elvesztett támadópattanózás nem segített, így újabb vereséget szenvedett, amely után ugyanúgy betonbiztos nyugati nyolcadik, mint eddig.

A Hawks legjobb dobói: Young 27/3, Huerter 16/12, Capela 14
A Clippers legjobb dobói: Zubac 24, Jackson 24/9, Kennard 14/9

Boston Celtics–Detroit Pistons 114–103


Triplák nélkül is nyerni tudott a Celtics. Mindössze 6/32-vel céloztak a hazaiak a triplavonalon túlról, 2/15-tel csak a negyedik negyedben, a végén mégis a maguk javára tudták fordítani az összecsapást. Ezért ismét sokat tett a kiváló formában kosarazó Jayson Tatum (31 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz), aki ugyan sokat vállalt, de sorozatban ötödször ért legalább 30 pontot, ami pályafutása eddigi leghosszabb ilyen sorozata, míg mellette Marcus Smart (20 pont, 5 gólpassz, 5 labdaszerzés) és Jaylen Brown (22 pont, 8 lepattanó) is tudott pontokat felpakolni a táblára, noha utóbbi csak 8/22-vel célzott. Ezúttal nem játszott annyira jól támadásban a Celtics, mint ahogyan azt az elmúlt időszakban többször is megmutatták, de védekezésben hozták a stabilitásukat, és ez most elegendőnek is bizonyult. A Celtics sorozatban ötödször nyert, legközelebb a Mavericks ellen vár rájuk rangadó.

Megint a végére fogyott el a Pistons.
Legutóbb a Bulls ellen a 30-17-re elvesztett negyedik negyede miatt maradt alul a Pistons, és ezúttal is hasonló volt a forgatókönyv, a meccs jelentős részében egyenlő partnernek bizonyultak, hogy aztán az utolsó játékrészt 22-13-ra elbukják és teljesen elfogyjanak támadásban. Dwane Casey ismét sok biztató dolgot láthatott a pályán, Cade Cunningham 27 ponttal, 8 lepattanóval és 6 gólpasszal húzta az övéit, Marvin Bagley III 20 ponttal és 11 lepattanóval dupla-duplázott, és Jerami Grant is bepakolt 20 egységet a közösbe, de egyikük sem tudott a negyedik negyedben villogni – ekkor 2/15-tel és 5 eladott labdával zárt a Pistons, az addig remeklő Cunningham mind a hat dobását elrontotta a záró játékrészben, Grant is 0/3-mal zárt ekkor, és a magához képest csendes estét hozó Saddiq Bey sem tudott előlépni ekkor.

A Celtics legjobb dobói: Tatum 31/6, Brown 22/3, Smart 20/6
A Pistons legjobb dobói: Cunningham 27/9, Grant 20/9, Bagley 20

Miami Heat–Cleveland Cavaliers 117–105

Addig „ütött” a Heat, amíg már nem válaszolt a Cavs. A hazaiak a legutóbbi, Suns elleni vereség után egyrészt visszakapták Jimmy Butlert, másrészt remekül kezdték a meccset és az első negyedben tízpontos előnyt építettek fel - nagyszerűen védekeztek és megléptek a Cleveland elől. Az ohióiak aztán a folytatásban válaszoltak és a nagyszünetben csak egy pont volt a Heat előnye, majd a fordulás után újabb rohamot vezetett a vendéglátó és egy 13-0-s futással nyúlt el. A Cavs valamelyest még erre is reagált, de ugyanebben a negyedben jött még egy 11-0 a Miami részéről és innen már nem volt visszaút, 17 pontra hízott a különbség, azt pedig már beosztotta Erik Spoelstra alakulata. A mérkőzés legjobbja mindenképpen Bam Adebayo volt, aki elöl-hátul dominálni tudott és végül 30 ponttal, 17 lepattanóval, 3 labdaszerzéssel, valamint 11/16-os mezőnymutatóval zárt, Spoelstra is őt dicsérte leginkább - de mellette a visszatérő Butler (24 pont, 5 gólpassz) is jól mozgott, Robinson hozott 3/6 triplát, Lowry 10 gólpasszt, a padról pedig 39 pontot tett hozzá a Herro-Strus páros. A Miami ezzel a sikerrel megerősítette vezető helyét Keleten, most back-to-back fogadja a vereségből érkező Minnesotát és összességében a hátralévő 14 meccséből kilencet is otthon játszhat.

Az eladott labdák fájtak. Az volt a Cavs legnagyobb gondja, hogy nem tudta megbecsülni a játékszert, összesen 18 alkalommal vesztette el (a Miami csak kilencszer) és 30-10-re maradt alul az ebből kapott pontok terén, ami óriási különbség. Ugyan Darius Garland most is hozta magát (24 pont, 10 gólpassz) és Evan Mobley is megtette, amit lehetett (19 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz), de az említett hibák és a bizonyos periódusokban lefagyó támadójáték ezúttal nem fért bele, így az utóbbi tíz meccsükből ez volt a hetedik vereségük - igaz, Allen és LeVert nélkül ez most papírformának mondható. A harmadik negyed elején két gyors kosárral még vezetéshez jutottak, hat pontos előnyük is volt, de aztán jött a Heat következő rohama és képtelenek voltak érdemben ellenállni. Érdekesség: ez volt az idei NBA-alapszakasz 1000. mérkőzése a tervezett 1230-ból.

A Heat legjobb dobói: Adebayo 30, Butler 24, Herro 22/6
A Cavaliers legjobb dobói: Garland 24/3, Mobley 19, Markkanen 15/6

Houston Rockets–Dallas Mavericks 100–113

Powell felnőtt Doncic mellé, simán nyert a Dallas.
A két nappal ezelőtti botrányosan gyenge játékot maga mögött hagyta a Mavericks és ezen a mérkőzésen újra "normális" önmagát adta, ennek köszönhetően pedig könnyedén hozta is a kötelező győzelmet. A vendégek már az első negyedben megmutatták, hogy ezúttal megvan a ritmusuk, megléptek nyolc ponttal, majd a nagyszünetig még egy lapáttal rátettek és 23 egységnyi fórt halmoztak fel. Ebből a fordulás után sem vettek vissza, sőt volt közte 29 is, mielőtt a negyedik negyedet elengedték és hagyták, hogy a Rockets jelentősen kozmetikázzon a különbségen - összességében nem férhetett kétség a magabiztos győzelmükhöz. Ezt ismét Luka Doncic alapozta meg, aki 30 ponttal, 14 lepattanóval, 6 gólpasszal, 2 blokkal és 5/11 triplával húzta övéit, de most Dwight Powell is felnőtt mellé: a center 9/11-et hajított mezőnyből, leszedett 12 lepattanót, kiosztott 2 blokkot és végül 26 pontos karriercsúccsal jelentkezett. Mellettük még említsük meg a 16 pontos, 7 gólpasszos Spencer Dinwiddie-t, így nem tűnt fel Jalen Brunson hiánya, a Mavs pedig a győzelmek számát tekintve ismét utolérte a nyugati negyedik Jazzt.

Nem tudott meglepetést okozni a Houston. A Christian Woodot hiányoló hazaiaknál ezúttal Jalen Green is gyengén játszott és összességében semmi közük nem volt a meccshez, csak a negyedik negyedben ijesztettek rá annyira Jason Kiddre, hogy a tréner a terveivel ellentétben még egyszer visszaküldte a kezdőket pár perc erejéig. A Rocketsnél ezúttal a dupla-duplázó (16 pont, 11 lepattanó, 2 blokk, 8/8 mezőnyből) Bruno Fernandót emelhetjük ki, a többieket nem igazán, ismét nem tudtak védekezni és bár végül jobb mezőnyszázalékkal zártak, mint a Dallas, de annyi helyen kaptak ki, hogy ez nem számított. Az utóbbi tizenhat meccsükből ez volt a tizennegyedik vereségük és továbbra is messze utolsók Nyugaton.

A Rockets legjobb dobói: Porter Jr. 17/9, Christopher 17/3, Fernando 16
A Mavericks legjobb dobói: Doncic 30/15, Powell 26, Dinwiddie 16/3

Memphis Grizzlies–New York Knicks 118–114

Morant, Jackson és a negyedik negyed. Ugyan a nagyszünetben öt ponttal még az addig stabilabban játszó Memphis vezetett, de a harmadik játékrészben komoly csapást mért ellenfelére a New York: 40 pontot dobott és 15 egységnyi előnyt épített fel. Innen kellett visszajönniük a hazaiaknak, akik már a harmadik negyed végén kozmetikáztak kicsit, majd a záró etapban domináltak: egyrészt Jaren Jackson Jr. három nagy blokkot osztott ki ekkor, amellyel megalapozta a nagyon összeálló védekezést (ő összesen öt blokkal zárt, a csapat pedig szezoncsúcsot jelentő 16-ig jutott), míg támadásban az addig rengeteget hibázó Ja Morant villogott, aki egymaga 15 pontot szerzett a döntő periódusban. A Grizzlies így végül 31-18-ra nyerte a negyedik negyedet, a játékrész derekán érte utol ellenfelét, majd az utolsó három percre vette át végleg a vezetést – Morant csak ekkor 11 (!) pontot dobott, abszolút megállíthatatlan volt a legfontosabb időszakban. Az utolsó percben már hat-hét ponttal is vezettek, csak két kihagyott büntető és két Knicks-zsákolás miatt lett szorosabb a végeredmény, de Morant (37 pont, 8 gólpassz) vezetésével végül nagyon fontos győzelmet arattak és újra egyedül másodikak a GSW előtt.

A végét elrontotta a Knicks. A hazaiak nagyon gyatra dobóformát mutattak az első félidőben, elsősorban emiatt voltak 10 pont feletti hátrányban, de aztán a fordulás után váltottak, tizenkettőből kilencet bedobtak és egy 14–1-es futással átvették az irányítást. Ezt sokáig meg is őrizték, pedig az este folyamán 22-szer változott a vezető kiléte és nyolcszor volt egál az állás, de a hajrában hiányzott valami plusz - Moranttel nem tudtak mit kezdeni az egyik oldalon, a másikon pedig sorra követték el a hibákat. 105-106 után sorozatban öt dobást hibáztak el, ebből kettőt Jackson Jr. blokkolt, ezen felül pedig két eladott labdát is vétettek, így Tom Thibodeau vezetőedző is ezeket emelte ki: 16 kapott blokk és 16 eladott labda nem eredményezhet győzelmet. Julius Randle (36 pont, 12 lepattanó, 6 gólpassz, 2 labdaszerzés, 2 blokk) azért így is sztárteljesítményt szállított, Mitchell Robinson is hozta magát (10 pont, 16 lepattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés, 4 blokk), de a végén túl sokat hibáztak, így három szép győzelem után vereséggel zárták a hosszú idegenbeli túrát - vagyis annak utolsó felvonását még Brooklynban vívják meg, de az már a szomszéd...

A Grizzlies legjobb dobói:
Morant 37/3, Jackson Jr. 13/6, Williams 13/9
A Knicks legjobb dobói: Randle 36/9, Barrett 23/3, Burks 18/6

New Orleans Pelicans–Charlotte Hornets 120–142

A Hornets nyerte a dobópárbajt.
Nagyjából az történt, amit várhattunk, a két „közepesen” védekező csapat mérkőzését az nyerte, amelyikben több volt a tűzerő és mivel a hazaiaknál Brandon Ingram és CJ McCollum révén hiányzott a két legjobb játékos, így ez a csapat a Charlotte volt. A vendégek 59,8%-kal céloztak mezőnyből, illetve 22/47 triplát küldtek a gyűrűbe, ráadásul 41 gólpasszt osztottak szét, ami egészen félelmetes adat – nem volt náluk különösebb egyéni extra, de tökéletesen járatták a labdát, bevontak mindenkit és így jutottak 140 pont fölé. James Borrego vezetőedző érthetően rendkívül elégedett volt játékosai teljesítményével, akik a szorosabb első félidő után a harmadik negyedben hagyták állva ellenfelüket és vezettek már 27 ponttal is a nagyszünetet követően. Elöl a Pelicans sem volt rossz, a hazaiak is elérték az 50%-os mezőnymutatót, de két legjobbjuk nélkül olyanokban kellett bízniuk, mint a 32 pontos, 7/12 triplás Trey Murphy III, akinek újoncként eddig 12 pont volt a karriercsúcsa - most az ő parádéja sem volt elég, az ihletett napot kifogó Charlotte szétdobta őket. Emeljük ki azért Miles Bridgest (26 pont, 8 lepattanó, 9 gólpassz) és Terry Roziert (25 pont, 8 gólpassz, 7/13 tripla), a leglátványosabb jeleneteket LaMelo Ball szállította (17 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz) és önbizalommal telve utazhatnak tovább Oklahoma Citybe.

A Pelicans legjobb dobói: Murphy III 32/21, Graham 19/12, Hernangomez 15
A Hornets legjobb dobói: Bridges 26/12, Rozier 25/21, Ball 17/6

Phoenix Suns–Toronto Raptors 112–117

Trent Jr. tarthatatlan volt, nyert a Raptors. Fred VanVleet visszatérése óta újra önmaga a Toronto annak ellenére, hogy OG Anunoby és Malachi Flynn nem játszhat, az irányító beszállásával rögtön a helyére billent a támadójáték és mindenki a neki fekvő szerepben tetszeleghet. Gary Trent Jr. szerepe a pontszerző, a hátvéd pedig ezt most tökéletesen meg is oldotta: 42 pontos karriercsúcsot szállított, 13/21 mezőnykísérletét a gyűrűbe küldte és 8/11 triplát bombázott be, valósággal szétlőtte a Suns védekezését. Monty Williams, a hazaiak vezetőedzője úgy fogalmazott, hogy sok esetben oda sem értek rá, más esetben pedig maximum szemmel verték dobás közben, remekül hagyta ott a védőket és könyörtelenül meg is büntette a hibákat – a Raptors jól működő csapatjátékát ő tette igazán veszélyessé. A szoros első félidő után a kanadaiak egyébként állva is hagyták ellenfelüket a harmadik negyedben, amikor 40 pontot dobtak és 14-gyel vezettek, de a Phoenix még egyszer megrázta magát és egy 20–6-os rohammal egyenlíteni tudott a negyedik felvonásban – sőt, átmenetileg még a vezetést is átvette 107–105-nél. A Toronto azonban még időben rendezte a sorait, Trent Jr. elsüllyesztett két büntetőt, Khem Birch visszatett egy támadópattanót, Scottie Barnes labdát lopott és zsákolt belőle, majd Pascal Siakam is kosárra váltott egy labdaszerzést – ezzel a 8–0-s futással eldöntötték a küzdelmet és megnyerték a meccset. A hátralévő egy percben a Phoenix még igyekezett, volt labdája arra, hogy visszavegye a vezetést, de elrontotta, így nagyon fontos és értékes győzelmet húzott be a Raptors.

Megint Paul tudása hiányzott. Megszámolni is nehéz azokat a mérkőzéseket, amelyeknél szoros, kiélezett végjátékba bonyolódott a Suns és végül Chris Paul klasszisával meg tudta azt nyerni – a rutinos irányító viszont jelenleg maximum dobálgatni tud a bemelegítés során, a játéka pedig nagyon hiányzott a végén. Devin Booker (22 pont, 7 gólpassz) és Cameron Payne (24 pont, 4 gólpassz) vezetésével visszajöttek, vezettek, eltüntették a hátrányukat, 50%-os csapatszintű mezőnymutatóval ellensúlyozták a Trent Jr. elleni védekezésüket, a negyedik negyedben hátul is összekapták magukat, de a végjátékban olyan hibákat követtek el, amilyeneket Paullal nem szoktak. Az utolsó bő két percben összesen négy alkalommal adták el a labdát, a dobásaik sem ültek egy Booker-triplát leszámítva és bár hátul két blokkot is kiosztottak, de ezek a clutch hibák nem férhettek bele. Tanulniuk kell belőle, így is nagyon simán, 7,5 meccsel vezetik a ligát, úgyhogy aggodalomra semmi ok, de a playoffig aligha kapják vissza Pault, kicsit még alkalmazkodniuk kell az ilyen helyzetekhez.

A Suns legjobb dobói: Payne 24/9, Booker 22/9, Bridges 18/6
A Raptors legjobb dobói: Trent Jr. 42/24, Siakam 25/6, Barnes 15/3

Los Angeles Lakers–Washington Wizards 122–109

James újabb mestermunkája. Múlt hétvégén dobott 56 pontot LeBron James és erre a hétvégére is jutott neki egy hasonló: ezúttal kereken 50-ig jutott 18/25-ös mezőnymutatóval, 6/9 triplával, 8/8 büntetővel, 7 lepattanóval és 6 gólpasszal. Ezzel James lett az első az NBA történetében, aki 37 éves kor felett egynél több 50 pontos meccset is letett az asztalra, ami pedig még ennél is fontosabb a Lakers számára, a klasszisteljesítmény végül győzelmet eredményezett. Az első félidőben még nem játszottak jól a hazaiak, kilencpontos hátrányban voltak, de a fordulás után már elsöpörte a Washingtont a James-show és a nagyszünet után összességében 70–50-re győztek az arany-lilák. James a negyedik negyedben 14 pontot jegyzett, a Lakers pedig ott már 18-cal is vezetett, a végére meglehetősen sima győzelmet aratott Frank Vogel alakulata, amelynél a Russell Westbrook, Carmelo Anthony páros közös erővel 12 pontot tett hozzá a találkozóhoz. A Wizards nem játszott feltétlenül rosszul, de a második félidőben egyértelműen a Lakers "alá szorult", sem a 23 pontos Kyle Kuzma, sem az 5/11 triplás Corey Kispert, sem a 14 pontos, 14 lepattanós Kristaps Porzingis nem tudott segíteni. A Lakers a „playin-részvétel” felé azért most már jó úton halad az utóbbi hetek borzalma ellenére, mert a riválisok nem tudják kihasználni ezeket a hibákat és egy-egy ilyen James-extra elég lehet ahhoz, hogy becsússzanak a nyugati top tízbe - a Washington pedig jelenleg 11. Keleten, 2,5 meccsel lemaradva a 10. pozíciótól.

A Lakers legjobb dobói: James 50/18, Monk 21/15, Horton-Tucker 15
A Wizards legjobb dobói: Kuzma 23/6, Kispert 21/15, Hachimura 15/6

NBA
ALAPSZAKASZ

San Antonio Spurs–Utah Jazz 104–102
Orlando Magic–Minnesota Timberwolves 118–110
Atlanta Hawks–Los Angeles Clippers 112–106
Boston Celtics–Detroit Pistons 114–103
Houston Rockets–Dallas Mavericks 100–113
Memphis Grizzlies–New York Knicks 118–114
Miami Heat–Cleveland Cavaliers 117–105
New Orleans Pelicans–Charlotte Hornets 120–142
Phoenix Suns–Toronto Raptors 112–117
Los Angeles Lakers–Washington Wizards 122–109

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik