NBA: a Philadelphia 76ers új csarnokot építene

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.07.21. 22:52
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Philadelphia 76ers csütörtökön bejelentette, hogy magánfinanszírozásban új csarnokot építene.

Az első tervek szerint az új aréna, a 76 Place 1.3 milliárd dollárból valósulna meg, méghozzá a pennsylvaniai város központjában.

Az építkezés azonban nem az elkövetkezendő években kezdődik majd, ugyanis a jelenlegi elképzelések szerint a klub a 2031–2032-es idénytől költözne az új létesítménybe, amely egyben egy szórakoztató központ is lenne.

A 76ers 1996-os átadása óta a Wells Fargo Centerben játssza hazai összecsapásait és éppen 2031-ig áll szerződésben a létesítménnyel, amelyet közösen használ a Philadelphia Flyers jégkorongcsapatával. Az aréna jelenleg 350 millió dolláros külső és belső felújítás alatt áll.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik