MLB: Philadelphiában került előnybe az Astros

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.04. 07:00
null
Újabb philadelphiai sikerével egy meccsre a bajnoki címtől a Houston Astros (Fotó: Getty Images)
A negyedik után az ötödik mérkőzésen is idegenben győzte le a Philadelphia Philliest a Houston Astros az észak-amerikai baseball-liga (MLB) nagydöntőjében (World Series), ezzel egy mérkőzésre került a bajnoki címtől, melyet hazai pályán szerezhet meg.

Bár a nagydöntő első mérkőzését Houstonban győzött a Phillies, az Astros a második hazai mérkőzését megnyerve egyenlített. A World Series Philadelphiában rendezett három mérkőzése közül az elsőt 7–0-ra nyerte a házigazda, de a másodikon az Astros is könnyedén győzött 5–0-ra.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc ötödik találkozója kiélezett küzdelmet hozott és a Houston tudott 3–2-re nyerni, így a párharc állását is 3–2-re megfordította.

Az Astros kiharcolta, hogy november 6-án, hazai pályán szerezze meg negyedik sikerét és ezzel együtt a bajnoki címet.

BASEBALL
MLB, WORLD SERIES
5. MÉRKŐZÉS
Philadelphia Phillies–Houston Astros 2–3

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó World Series állása: 3–2 a Houston javára

Az első mérkőzésen: Houston Astros–Philadelphia Phillies 5–6

A második mérkőzésen: Houston Astros–Philadelphia Phillies 5–2
A harmadik mérkőzésen: Philadelphia Phillies–Houston Astros 7–0
A negyedik mérkőzésen: Philadelphia Phillies–Houston Astros 0–5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik