Kyrie Irving 60 pontot dobott, a Brooklyn 150-et

Vágólapra másolva!
2022.03.16. 08:46
null
Kyrie Irving 60 pontig jutott (Fotó: Getty Images)
A Memphis és a Phoenix is 130 fölé jutott, a Heat viszont megizzadt a Detroit ellen, Jimmy Butler pedig megsérült az észak-amerikai profi kosárlabdaliga legutóbbi játéknapján.


Indiana Pacers–Memphis Grizzlies 102–135

Tarakéklángon is simán nyert a Memphis. Edzőmeccs-szintű energiabefektetést igényelt ez a találkozó a Grizzlies részéről, a vendégek úgy is kiütéssel hozták a kötelezőt, hogy Ja Morant végül egyáltalán nem is lépett pályára és a kezdőötös csak 21–26 percet töltött ott. A vendégek vezére hátfájdalmak miatt ülte ki a találkozót, de Taylor Jenkins vezetőedző szerint ez nem olyan probléma, ami több mérkőzés kihagyását igényli, inkább csak pihentetésként kell értelmezni - a társak pedig így is olyan könnyedén teljesítették a feladatot, hogy abszolút jó döntésnek bizonyult Morant kihagyása. A Memphis az első félidőben 55,6%-kal célzott, a nagyszünetben már 74–49-re, 25 ponttal vezetett, a harmadik negyedben volt közte 37, a negyedikben pedig 43 is, ez volt a legnagyobb távolság a felek között – a végül kialakuló 33 pontos különbség egyébként az Indiana szezonbeli legnagyobb vereségét jelenti. Malcolm Brogdon szerint a hazaiaknál valamiért semmi sem működött, fogalmuk sem volt, hogy a másik mit fog csinálni, hova kell helyezkedni, mi a játék, mi a cél, teljesen ad-hoc jelleggel játszottak, ami erre volt elég a ligamásodik ellen. Egyénileg senkit sem tudunk kiemelni, a Grizzliesnél a csökkentett percek miatt senkinek sem volt esélye igazán villogni, de nem is ez volt a cél – zsinórban negyedszer is nyertek, pénteken Atlantában viszont valószínűleg nehezebb dolguk lesz.

A Pacers legjobb dobói: Smith 15/6, Hield 14, Taylor 14
A Grizzlies legjobb dobói: Bane 21/12, Jackson Jr. 19, Melton 18/12

Orlando Magic–Brooklyn Nets 108–150

Kyrie Irving elkápráztatta a közönséget. Alig egy nap telt el azóta, hogy Karl-Anthony Towns 60 ponttal megdöntötte az idei NBA-csúcsot, most pedig Kyrie Irving rögtön be is állította ezt a rekordot: a Nets zsenije is kereken 60-at szórt Orlandóban. 20/31 mezőnykísérlete talált utat a gyűrűbe, 8/12 triplája esett be és 12/13 büntetőt értékesített, volt 6 lepattanója, 4 gólpassza és 4 labdaszerzése, egyszerűen varázslatos dolgokat művelt – gyönyörű befejezései voltak a gyűrű körül, folyamatosan megvert lábon bárkit, aki megérkezett elé, de az is mindegy volt neki, hogy kit kell éppen átdobnia, azt is megtette. A második negyed végén már neki tapsolt az orlandói publikum, amikor bő egy perc alatt tíz pontot szórt be látványos dobásokkal és főleg azért, mert a nagyszünetben már 41 (!) pontnál tartott – utoljára 2003-ban Kobe Bryant szerzett ennyit egyetlen félidő alatt, döbbenetes teljesítményt nyújtott Irving. A 16 pontos első negyede után tehát 25-öt szórt a másodikban, a harmadik közepén már meg is lett az 50, majd a záró etap elején visszatért még a pályára az agyonnyert meccsen, hogy meglegyen a karriercsúcs – bő három perc alatt beszórt még gyorsan kilenc egységet, ezzel eljutott kereken 60-ig, Steve Nash pedig lecserélte, nem hagyta tovább „pusztítani". Ez a 60 pont így természetesen karriercsúcs számára, az eddigi 57-et adta át a múltnak, egyúttal pedig franchise-rekord is, amit eddig Deron Williams tartott szintén 57-tel. „Néhány dobást valószínűleg nem kellett volna elvállalnom a duplázás vagy a triplázás miatt, de amíg mosollyal az arcomon tudom csinálni és a csapattársaim nem túl mérgesek rám, addig megéri" – értékelte az eseményeket Irving.

Amúgy nem volt kérdés a Nets győzelme. Csak a rend kedvéért rögzítsük, hogy a Brooklyn természetesen könnyedén nyerte is a mérkőzést: az első negyedben 74%-kal célzott a gárda és 48 pontot dobott, a nagyszünetben pedig már kereken 30-cal vezetett, lemészárolta a Magicet. A hazaiak a fordulás után próbáltak kicsit kozmetikázni a helyzeten és közelebb zárkózni, de ez érdemben nem sikerült, az első percektől kezdve alárendelt szerepet játszottak és csak asszisztáltak az Irving-show-hoz, az utóbbi időszak jó formája után most becsúszott egy kiütéses vereség a Jalen Suggst ismét nélkülöző társaságnak. A Nets ellenben zsinórban negyedszer nyert, balszerencséjére viszont így is megmerevedtek a frontvonalak, mert körülötte minden playin-csapat hasonlóan jó formában van.

A Magic legjobb dobói: Anthony 19/9, Carter Jr. 18/3, M. Wagner 17/3
A Nets legjobb dobói: Irving 60/24, Durant 19, Mills 15/15

Miami Heat–Detroit Pistons 105–98

Butler megsérült, Strus kellett a győzelemhez. Ezúttal sem játszott jól a mostanában akadozó Miami, a hazaiaknál Bam Adebayo faultgondokba került és bár az első félidőben még vezettek (14 ponttal is, a nagyszünetben hat volt közte), de a harmadik negyedben összeomlottak – a Detroit egy 19-0-s rohammal fordított, a floridaiak összesen 11-et dobtak a játékrész során és hét egységnyi hátrányba kerültek. Ennek egyik oka Jimmy Butler sérülése volt, aki 18 perc játék után bokaproblémák miatt kivált a meccsből és bár nem tudni, hogy mennyire komoly a dolog, de erre az estére „jót tett" az, hogy bekerült a helyére Max Strus: ő az első félidőben nem volt tagja a rotációnak, csak akkor került parkettre, amikor Butler már nem volt elérhető. A végén pedig nyerőember lett: mind a 16 pontját a negyedik negyedben dobta, nem egészen három perc alatt bombázott be 13-at, ezzel egyrészt megfordította a meccset a Heat, másrészt mentálisan is átbillent a helyzet a hazaiak javára, innentől jött az ismét pályán lévő Adebayo, valamint a meccs legjobbja, Tyler Herro (29 pont, 4/8 hármas), akik megnyerték a találkozót. Két perccel a vége előtt Herro triplája robbantotta a csarnokot, amikor azzal ötpontos fórba került a Heat, a Detroit a következő három támadását egyaránt elrontotta, a Miami pedig büntetőkkel lemenedzselte a hajrát és behúzta a győzelmet. Butler miatt azért aggódhat a társaság, nagyon nem tenne jót még egy hosszabb sérülés/visszatérés a playoff előtt főleg úgy, hogy idén már harmadszor ment ki a bokája...

Cunningham nélkül is helytállt a Detroit.
A vendégek vezére betegség miatt nem tudott most pályára lépni, de nélküle is jól védekezett a társaság és támadásban is talált megoldásokat, amennyire lehetett - mezőnyből jobban dobtak a Heatnél, inkább a gyengébb triplázás és a kevesebb büntető jelentett gondot. A 22 pontos Jerami Grant és a 8 gólpasszal irányító Killian Hayes mellé olyanok kerültek elő, mint például a pályafutása 10. NBA-meccsét játszó Isaiah Livers, aki 16 pontos karriercsúccsal és 4/5 triplával segített be, ismét jó hangulatban, egységesen hozták le a meccset – a végén kulcspillanatokban kellett volna Cunningham, mert ott elfogyott a tudomány, de ez Miamiban belefér, főleg egy tankoló csapattól. Zsinórban negyedik vereségükkel „tartják a lépést" az Orlandóval, a felek kicsit egymásra várnak – aki „előbb pislog", az lesz az utolsó előtti Keleten, a másik pedig az utolsó.

A Heat legjobb dobói: Herro 29/12, Adebayo 16, Strus 16/12
A Pistons legjobb dobói: Grant 22/3, Livers 16/12, Bey 13/3, Bagley III 13

New Orleans Pelicans–Phoenix Suns 115–131

Egy fokkal jobb volt a Suns. Nagy iramban zajlott a találkozó és mindkét csapat inkább dobott, mint védekezett, ebben a harcmodorban pedig végül jobbnak bizonyult a listavezető. A vendégek négy ponttal nyerték az első negyedet, nyolccal vezettek a nagyszünetben, de még a harmadik játékrész hajrájában is tízen belül volt a Pelicans, amikor Devin Booker fél perc alatt további hat egységet rakott fel a táblára egy 2+1 és egy tripla formájában – közte 13-mal fordultak rá a felek a záró etapra és a New Orleans már nem került érdemi közelségbe. Az utolsó felvonás is egy 11–5-ös Suns-futással indult, ez pedig eldöntötte a küzdelmet, 109–90-ről nem volt visszaút, sőt 20 egység fölé is nőtt a távolság a hátralévő időben, az a két Booker-villanás megroppantotta a Pelst a harmadik negyed végén, A Phoenix vezére egyébként 30 perc alatt 27 ponttal, 11/20 dobással, 5 lepattanóval és 8 gólpasszal állt csapata élére, de Mikal Bridges (20 pont, 4/5 tripla), Deandre Ayton (23 perc alatt 18 pont), JaVale McGee (21 perc alatt 19 pont) és Cam Payne (14 pont, 8 gólpassz, 5/6 mezőnyből) is nagyon hatékonyan, hasznosan játszott, kollektíven 54%-os mezőnymutatót, 53%-os triplázást és 35 gólpasszt hoztak össze, remek játékkal arattak újabb idegenbeli győzelmet. Így 55–14-gyel, 7,5 meccs előnnyel vezetik a ligát úgy, hogy már csak 13 találkozójuk maradt az alapszakaszból.

McCollum visszatért. Ugyan Brandon Ingram még nem léphetett pályára a New Orleansnál, de CJ McCollum kiszabadult a karanténból és azonnal ott is volt a parketten a hazaiak keretében: 32 perc alatt 21 ponttal, 5 lepattanóval, 9 gólpasszal és 9/17 jó dobással rögtön csapata legjobbjaként tündökölt. Támadásban nem is volt gondjuk, 50%-kal dobtak, 29 gólpasszt osztottak szét, McCollummal együtt összesen heten érték el náluk a tízpontos határt, de védekezni egyáltalán nem tudtak, mind a négy negyedben 30 pont felett kaptak, így csak futottak az eredmény után, amíg végleg le nem hagyta őket a Phoenix. A korábbi remek forma után egyrészt még mindig nem előzték meg a Lakerst, másrészt továbbra is figyelniük kell hátrafelé, nem nyugodhatnak meg – most a közvetlen rivális San Antonióhoz látogatnak, ott nyerniük kell.

A Pelicans legjobb dobói: Jones 22/9, McCollum 21/9, Valanciunas 17/3
A Suns legjobb dobói: Booker 27/12, Bridges 20/12, McGee 19

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik