Jégkorong: nem találja ki, hány éves a világ legidősebb játékosa! – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.18. 14:03
null
Mark Sertich 96 évesen is mindenre képes, csak a dédunokák számát nem tudja
Kilencvenhat esztendős a világ legidősebb aktív jégkorongozója, Mark Sertich, akinek az unokája Fehérváron légióskodott néhány éve – ő már visszavonult, a nagypapa korántsem.

Kicsi a világ, a hokivilág pedig még kisebb.

Az ESPN E:60 című oknyomozó magazinja kutatása alapján a 96 esztendős Mark Sertich a világ legidősebb aktív jégkorongozója. Minden nap jégre lép, korcsolyát húz, ütőt ragad és bajszot pödör, mert ha már november van, a férfiegészség védelmére pedig bajusznövesztéssel hívja fel a figyelmet a sportvilág, nem maradhat ki a doyen sem. Persze, Mark Sertich nem ezért csinálja, az unokája szerint mindig is viselt ilyet. És hogy ki az unokája? Andy Sertich, aki a 2013–14-es idényben Fehérváron légióskodott.

„Egész életében megvolt a bajsza, legalábbis mióta emlékszem. Én is megpróbáltam néhányszor ilyet növeszteni, de túl soká tartana...” – kezdte a 34 éves Andy Sertich, aki az NHL tartalékbajnokságig, az AHL-ig vitte, ahol 34 bajnokin játszott, miután a 2002-es NHL-drafton 5/136-osként draftolta a Pittsburgh Penguins. (Ugyanezen a drafton Vas János 2/32-esként kelt el.)

Andy Sertich 2009-ben jött át Európába, hogy a horvát gyökereit felkutatva csatlakozzon az osztrák központú EBEL-ben versenyző Medvescak Zagrebhez, egyúttal beszálljon a horvát válogatottba. Négy, Zágrábban töltött év után Grazba igazolt, onnan jött Fehérvárra, ahol viszont csak az idény végéig maradt, majd lehúzott még egy idényt a Dornbirnnál, aztán Norvégiába, végül Nagy-Britanniába igazolt, és idén nyáron vonult vissza. Szóval, az ESPN-nek adott nyilatkozata még poénosabb: „Sosem gondoltam volna, hogy a nagypapám még mindig játszani fog, amikor én jégkorongozom. Az, hogy minden egyes nap jégre megy és játszik, fejlődik, az egészen különleges.”

Andy Sertich a Fehérvár játékosaként
Andy Sertich a Fehérvár játékosaként


A mi 94 esztendős tiszteletbeli elnökünknél, a Nemzetközi Jégkorongszövetség Hírességek csarnokának tagjánál, Pásztor Györgynél is két évvel idősebb Mark Sertich a kora dacára a napot felülésekkel, fekvőtámaszokkal, és utóbbi fordítottjával, az általa „hát-fekvőtámasznak” nevezett mozdulatsorral kezdi (összesen százat csinál), mielőtt az egy mérföldre fekvő jégpályához autózna – reggel nyolc órára.

„Tízéves lehettem, amikor először jégkorongoztam. Hetente háromszor játszom, és legalább annyira szeretek gólpasszokat adni, mint betalálni magam, noha szerencsére az is megesik időről időre – mesélte Mark Sertich, aki tipikus hokis, tele van sebesüléssel, vagy legalábbis büszkén elszenvedte őket. – Több-kevésbé kicsináltam a vállaim, a bicepszem, az alkarjaim, eltörtem a bokám, néhány bordát is, törött már a könyököm is, és mindig van valami... De közben van tizenhét unokám és hogy dédunokából mennyi? Hát ezt ennyi idősen nehéz számon tartani...”

Mark Sertich itt még 96. születésnapja előtt:

Mark Sertich a Minnesota állambeli Duluthban él és jégkorongozik. A játékostársai figyelnek rá, ha elesik felsegítik, de nem éreztetik vele a korát – nem is kell, hiszen egyáltalán nem lóg ki, ugyanúgy benne van a sűrűjében, teszi-veszi a pakkot és gólokat is szerez, majd lehuppan a kispadra, ám nem fáradtabban, mint a többiek.

„Hetvenöt-nyolcvan évesen volt a csúcson – nevetett a fia, Steve. – Napi harminchat lyuknyit golfozom, mégsem tudom tartani vele a lépést. Néha elgondolkodom, hogy kilencvenhat éves, tényleg az történik, amit látok?”

...és igen, az történik. Amikor az ESPN stábja meglátogatta a reggeli meccset, Mark Sertich társai éppen tisztelegtek előtte és ajkaik fölé bajuszt ragasztva léptek jégre.

„Az tart mozgásban és tartja életben a hoki iránti lelkesedésem, hogy minden nap a pályán lehetek, ráadásul fiatalok között, ami nagyon fontos – reflektált Mark Sertich. – Megpróbálok fiatalodni, ahelyett, hogy öregednék."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik