NHL: „Hülyén hangzik, hogy a rák jobb emberré tehet, de így igaz”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.11. 07:27
null
Craig és Nicholle Anderson már valóban tudják, mi a fontos
A november a rák elleni harc ideje az NHL-ben, az Ottawa kapusa, Craig Anderson felesége, Nicholle tudja, miről ír, amikor a betegségről blogol.

A spontaneitásról tweetelt 2016. április 23-án Nicholle Anderson, az NHL-es Ottawa Senators jégkorongkapusa, Craig Anderson felesége.

Aznap a férje a Boston Bruins elleni hatodik mérkőzésre készült első körös rájátszáspárharcban, Bostonban, azaz távol mindentől, hiszen a Senators, ugyebár, kanadai, a família pedig Floridában szokott éldegélni amúgy. Andersonné megjelent a TD Garden lelátóján a férje nevével és számával ellátott mezben és baseballsapkában, amiből hosszú szőke tincsek lógtak alá – nyilván műtincsek, hiszen a kemoterápiája tartott, miután a torokrák ritka válfaját diagnosztizálták nála.

A férje, Craig kétszer is eltávot kapott a csapatától, hogy a felesége mellett lehessen. Ezen az április 23-án azonban a feleség jelenlététől megtáltosodva egyetlen találatot sem kapott, a Senators továbbjutott, és a főcsoportdöntőben esett csak ki, akkor is a címvédő és ismét bajnokságot nyerő Pittsburgh Penguins ellen, idegenben, a hetedik meccsen, annak is a második hosszabbításában...

Mindezek után jött a jobb hír: májusban Nicholle Andersonnal tudatták, hogy sikeres volt a kezelése, tünetmentes, és a pozitív fejleményt augusztusban megerősítették. Közben az NHL éves díjkiosztóján Craig Anderson kapta a Bill Masterton-emléktrófeát, ami a „kitartásból, sportemberségből és elhivatottságból kiemelkedőt nyújtó” játékosnak jár.



Craig Anderson később meghosszabbította a szerződését a Senatorsnál, októberben elkezdődött az új idény, a november pedig az NHL-ben is a rák elleni harc ideje, ilyenkor a férfi játékosok bajusznövesztéssel hívják fel a figyelmet a rendszeres kivizsgálások fontosságára, továbbá megjelenik a hölgyek óvására és saját orvosi ellenőrzésükre figyelmeztető rózsaszín árnyalat, a csapatok ilyen színű trikókban melegítenek, kis rózsaszín masnimotívumok is előkerülnek. E mellett az NHL honlapján már külön szekció foglalkozik a témával – Nicholle Anderson itt blogol immár minden szerdán.

„Amikor a rák megjelenik, hirtelen beugranak a szép emlékek, a családod, és hogy mennyi hasonló pillanatot szeretnél még – írta első bejegyzésében. – De az időd limitált. Rájössz, hogy minden nap értékes. Minden perc számít. (...) Én ezt értem élet alatt – most már. Ezeket a kis emlékeztetőket:

– Tölts több időt a családoddal és barátaiddal!
– Legyetek ott egymásnak, akár nevetésről, akár sírásról van szó, támogassátok egymást!
– Építs olyan kapcsolatokat, amelyet jelentőségteljesek!
– Koncentrálj a pozitívumokra! Úgy aludj el, hogy legalább egy dolgot rögzítesz, ami menő volt, ne rágódj azokon, amik nem terv szerint alakultak!
– Szakíts időt azokra a dolgokra, amelyeket tényleg szeretsz!
– Tanítsd meg a gyermekeidet többet nevetni! Légy kedves! Amikor kaotikus az élet, mondd azt magadnak, hogy nem számít és irány a park!
– Iktasd ki azon dolgokat, amelyek stresszelnek és feszültté tesznek!
– Vedd körbe magad pozitív emberekkel!
– Panaszkodj kevesebbet!
– Tedd le a telefonod!

Hülyén hangzik, hogy a rák jobb emberré tehet, de így igaz. Azelőtt azt hittem, élek, de mindezek után azt gondolom, az életem csak most kezdődik.”

Legfrissebb hírek

Maye és Vrabel döntögeti Brady és Belichick New England-i rekordjait

Amerikai sportok
20 órája

NHL: több mint két év után gólt ütött a ligába hosszú idő után visszatérő veterán center

Amerikai sportok
Tegnap, 7:27

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
2025.10.20. 21:51

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
2025.10.20. 08:04

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
2025.10.19. 09:42

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35

NHL: sorozatban negyedszer nyert a Detroit

Amerikai sportok
2025.10.18. 08:27

NHL: tovább menetel a Carolina, rossz passzban a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.17. 07:40
Ezek is érdekelhetik