Denverben nyert a Memphis, legyőzte a Chicagót a Bucks

Gobodics Tamás, Agárdi LászlóGobodics Tamás, Agárdi László
Vágólapra másolva!
2022.01.22. 09:42
null
Szoros, fordulatos meccset nyert meg a Warriors (Fotó: Getty Images)
Huszonnégy pontos hátrányból győzött Philadelphiában a Clippers, javított a Lakers és a Jazz, a Warriors pedig Steph Curry dudaszós dobásával tudott nyerni – kikapott a Boston és a Miami, újra a Brooklyn vezeti Keletet.

 

 

Charlotte Hornets–Oklahoma City Thunder 121–98

Simán hozott kötelező.
Tanult a nemrég a Magic ellen elkövetett hibájából a Charlotte és most odafigyelve, koncentráltan játszotta le ezt a mérkőzést, így nem is forgott veszélyben a kötelezőnek számító győzelme. A hazaiak már az első negyedet 17 ponttal nyerték meg és innentől végig kontrollálták az eseményeket, nem engedték veszélyes közelségbe az OKC-t és bár a kiütés elmaradt, de magabiztosan végigmasírozták ezzel az előnyükkel. A 30 perces határt végül csak Terry Rozier (24 pont, 5 lepattanó, 9 gólpassz) lépte túl, rajta kívül Miles Bridges (22 pont, 14 lepattanó, 4 gólpassz, 2 labdaszerzés, 2 blokk) és a 6/10 triplás PJ Washington is említést érdemel, csapatszinten 62 lepattanót szedtek le és 34 gólpasszt osztottak szét, esélyeshez méltó teljesítménnyel nyertek. Az OKC-nél Shai Gilgeous-Alexander (29 pont, 6 gólpassz) és Josh Giddey (21 pont, 9 lepattanó) igyekezett, de nem volt érdemi esélyük a bravúrra (a harmadik negyedben egyszer bejöttek tíz ponton belülre, ez volt tőlük a maximum), így sorozatban negyedszer is kikaptak - míg a Hornets a zsinórban harmadik sikerével és a keleti élmezőny tagjainak hibáival utolérte a konferencia első csoportját.

A Hornets legjobb dobói: Rozier 24/9, Bridges 22/9, Washington 20/18
A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 29/3, Giddey 21/3, Robinson-Earl 12/6

Orlando Magic–Los Angeles Lakers 105–116

A második félidőre kiegyenesedett a Lakers. Az első két negyedben nagyon döcögött a Los Angeles és a szünetben nyolcpontos hátrányban volt a vendégcsapat, a fordulás után azonban Frank Vogel eltüntette Dwight Howardot és LeBron Jamest tette centerposztra, a felgyorsuló játék pedig segített: rögtön egy 20–2-es futással nyitották a játékrészt, amit végül 31–16-ra nyertek meg és ezzel a rohammal sikerült kiharcolniuk a győzelmet. James végül 29 ponttal, 7 lepattanóval és 5 gólpasszal zárt úgy, hogy a teljes második félidőt ötös poszton töltötte, Carmelo Anthony egymaga 19 pontot szórt a nagyszünet után, Russell Westbrook pedig 18 ponttal, 11 lepattanóval és 7 gólpasszal hozta le az estét – a második félidőben már jól nézett ki a játékuk és az említett futás után kézben is tartották a találkozót. Frank Vogel nagyon dicsérte Jamest, a csapat pedig december 28-a óta először tudott idegenbeli meccset nyerni - ami azért fontos, mert ezzel az összecsapással egy hatmeccses keleti túrát nyitottak meg.

Nem rossz, de nem elég jó. Folyamatosan kihívás elé állítja a jó csapatokat is az Orlando, legutóbb a Sixerst is kis híján megverte, de mégsem tud nyerni, az utóbbi 15 meccséből 14. alkalommal kapott ki, otthon pedig eddig összesen két (!) győzelme van az egész szezonban, legutóbb december 1-jén ünnepelhetett ilyet. Jamahl Mosley vezetőedző erre nem adott magyarázatot, annyit mondott, hogy a Lakers a második félidőben sokkal agresszívebben jött vissza a pályára és erre nekik már nem volt válaszuk. Az újonc Jalen Suggs 22 pontos karriercsúcsa biztató, Wendell Carter Jr. hét kihagyott meccs után 19 ponttal tért vissza, de itt véget is ér a pozitívumok listája – következőleg a Chicagót fogadják, ott is masszív underdogok lesznek.

A Magic legjobb dobói:
Suggs 22/3, Carter Jr. 19/6, F. Wagner 15/3
A Lakers legjobb dobói: James 29/6, Anthony 23/12, Westbrook 18

Philadelphia 76ers–Los Angeles Clippers 101–102

24 pontos hátrányból nyert a Clippers.
A vendégek remekül kezdték a meccset és hét ponttal behúzták az első negyedet, de aztán jött az Embiid-show és a Philly átgázolt ellenfelén a második játékrészben – a nagyszünetben 14-gyel már a hazaiak vezettek, majd a harmadik negyed elején is ők maradtak lendületben és 68–44-nél 24 egység volt közte. A Clippers azonban innen kezdte el visszadolgozni magát, a védekezése teljesen elfojtotta a Sixers játékát és már a negyed végéig visszajött tíz pontra Tyronn Lue alakulata, majd a záró etapban is ebben az ütemben folytatta és végül szűk két perccel az órán, 96–96-nál kiegyenlített. Itt akármelyik irányba eldőlhetett volna a küzdelem, de a LAC maradt higgadtabb: volt labdaszerzésük, támadópattanójuk, a Sixersnek pedig kihagyott büntetője, azonban amikor Embiid utolsó zsákolásával 101-102 lett az állás, Marcus Morris mindkét egypontosát elrontotta. Ezzel maradt még egy lövése a Phillynek arra, hogy nyerjen, de nem tudott igazán jó helyzetet kialakítani, az elfáradó Maxey próbálkozása pedig kimaradt – óriásit harcolva, nagy hátrányból felállva, egyéni extra nélkül lopta el ezt a győzelmet az utóbbi meccseken feljavuló Los Angeles, amelybe egyébkéntÍ Morris mellett Batum is visszatérhetett erre az estére.

Embiid extrája sem volt elég – Rivers pedig bepöccent. Curry, Thybulle, Green és Milton nélkül, meglehetősen tartalékosan lépett pályára a Sixers és főleg a periméteren volt nagyon szűk a rotáció - így összesen nyolc embert forgatott Doc Rivers és Tyrese Maxey egyetlen érdemi labdakezelőként 46 percet játszott. Ez nagyon meglátszott a csapat támadójátékán, főleg ahogy haladt előre a találkozó, egyszerűen nem volt érdemi playmakerük a kisemberek között, így nagyon sok függött Joel Embiidtől: a centerre nem is lehetett panasz, hiszen a legutóbbi 50 pontos meccse után most kereken 40-et dobott 15/25-ös mezőnymutatóval, 3/3 triplával, 13 lepattanóval és 6 gólpasszal, de ezúttal ez sem volt elég. A végén akár szerencséjük is lehetett volna, feléjük is billenhetett volna a végjáték, de nem így történt, a 24 pontos előnyből elszenvedett vereség után pedig egy újságíró megkérdezte Doc Riverst, hogy vajon az ő hibája-e az, hogy kikaptak – a tréner ezt kikérte magának, szerinte kiérdemelte, hogy ne tegyenek fel neki ilyen kérdéseket...

A 76ers legjobb dobói:
Embiid 40/9, Harris 20/3, Maxey 19/9
A Clippers legjobb dobói: Jackson 19/3, Batum 15/9, Morris 12/6, Zubac 12, Coffey 12/6

Atlanta Hawks–Miami Heat 110–108

Visszavágott az Atlanta. Másfél hét alatt harmadszor találkoztak a felek és az előző kettőt megnyerte a Miami, itt viszont az első harminc másodperc után már végig a Hawks vezetett, így abszolút megérdemelten vágott vissza ellenfelének. A hajrá azonban rendkívül izgalmas lett, ugyan a harmadik negyed végjátékában már 18 pont is volt a hazaiak előnye, de a záró etapban megint emelt a tempón a Miami, bevert hat triplát, feljavult a védekezése és folyamatosan csökkentette a hátrányát – egészen addig, amíg 109–108-ig fel nem jött. Itt egy jó védekezés után viszont megtört a jég, Jimmy Butler 22 másodpercnél kihagyott egy alley-oopot, majd Trae Young egy büntetője után az utolsó triplába is ő állt bele, de az is kimaradt, így a vendégek vezérének kezében maradt a Heat sikere. A Hawks ezzel együtt összességében jó védekezéssel, végig vezetve győzött és Nate McMillan szerint bár Butler alley-oopját talán ő "nézte ki" a gyűrűből, de néha a szerencsére is szükség van ebben a sportban. Trae Young (28 pont, 7 gólpassz) és Kevin Huerter (21 pont, 5/9 tripla) is kitett magáért, a Hawks pedig sorozatban harmadik sikerét aratta, így tovább közelített a playin-vonalhoz.

Nem volt jó a Miami.
Kyle Lowry és Tyler Herro el sem utazott a vendégekkel, akik nyolc perc után PJ Tuckert is elvesztették egy térdsérülés miatt, így pedig sem elöl, sem hátul nem voltak elég masszívak. Leginkább egyébként Butler dobásai hiányoztak, ő megállt 13 pontnál és 5/14-es mezőnymutatónál, Adebayo, Robinson és Vincent jól mozgott, a padról Strus és Martin is hozzá tudott tenni, 30 gólpasszt osztottak szét, de az első három negyed során nem volt igazi válaszuk a Hawks támadójátékára. A hajrában így is fordíthattak volna, sok hasonló meccset megnyertek már ebben a szezonban, de ezúttal a legvégén kulcspillanatban hibáztak – Erik Spoelstra szerint a negyedik negyedük rendben volt, a teljes meccsükből valami hiányzott, de egy kicsit jobb dobóformával így is elvihették volna a győzelmet, ő öt olyan dobást számolt meg a második félidőben, ami "bent volt", de kidobta a gyűrű.

A Hawks legjobb dobói:
Young 28/12, Huerter 21/15, Collins 15/3
A Heat legjobb dobói: Adebayo 21, Robinson 19/15, Strus 15/9

Boston Celtics–Portland Trail Blazers 105–109

Jusuf Nurkic döntött. Kiélezett mérkőzést vívott a két csapat, ugyanakkor Jusuf Nurkic kiemelkedett a mezőnyből, 29 pontjával, 17 lepattanójával és 6 gólpasszával tarthatatlannak bizonyult, és a legfontosabb pillanatban is a legjobb helyen volt. 26,8 másodperccel a vége előtt Jayson Tatum két büntetőjével 104–103-ra vezetett a Celtics, majd a Trail Blazers támadásánál Anfernee Simons (21 pont, 4 gólpassz) elhibázta a maga dobását, de Nurkic begyűjtötte a támadólepattanót és kosarat szerzett, majd Tatum elhibázott triplája után jöhettek a büntetődobások, innentől kezdve már megoldották a mérkőzés lezárását a vendégek. A kulcsfontosságú támadólepattanó mellett a Trail Blazersnek a kiváló triplázására volt szüksége a győzelemhez, CJ McCollum 5/10 kinti dobást elsüllyesztve ért el 24 pontig, Simons 4/8-nál állt meg, míg a padról Ben McLemore 4/7-tel szállt be, csapatszinten pedig 16/33-at hoztak össze, így javítani tudtak a Heat elleni vereségüket követően.

Rosszul dobott kintről a Celtics kezdője.
Idén nem először okoz gondot a Celticsnél, hogy a kezdő ötösük gyengén triplázik, ezúttal 3/21-nél álltak meg, Tatum 0/6, Al Horford 0/3, Jaylen Brown 2/7, Dennis Schröder 1/5 hármassal hozta le az összecsapást. Így is meccsben tudtak maradni a hazaiak, mert Tatum a rossz kinti dobóformája ellenére is eljutott 27 pontig, 10 lepattanóig és 7 gólpasszig, és Brown is betett a közösbe 22 pontot, valamint 5-5 lepattanót és gólpasszt, míg a kispadjuk Romeo Langford és Grant Williams vezetésével 36–23-ra nyerte a második sorok csatáját, de végül ez most nem volt elég a győzelemhez, mert a negyedik negyed közepétől kezdve egy nagyon nagy leolvadást mutattak be: 7:19-cel a vége előtt Grant Williams kosarával 100–89-re vezettek, de ezt követően már nem szereztek mezőnykosarat, és pontot is legközelebb csak Brown 41,5 másodperccel a vége előtt elsüllyesztett két büntetőjével szereztek.

A Celtics legjobb dobói:
Tatum 27, Brown 22/6, G. Williams 13/9
A Trail Blazers legjobb dobói: Nurkic 29/3, McCollum 24/15, Simons 21/12

Washington Wizards–Toronto Raptors 105–109

Majdnem elszórakozta a Raptors.
Azt követően, hogy az első negyedet 10 ponttal behúzta a Wizards, a vendégek átvették az irányítást, a nagyszünetre fordítottak, majd a fordulást követően az előnyüket is növelni tudták, a negyedik negyed elején 77-95 is állt az eredményjelzőn, viszont bő egy perccel a vége előtt Montrezl Harrell zsákolásával egyenlített a Wizards. A Raptors azonban ekkor talált magában még egy fokozatot, Fred VanVleet elsüllyesztett egy triplát, majd Spencer Dinwiddie kihagyott triplája után OG Anunoby is betalált náluk 20,4 másodperccel a vége előtt, amivel el is dőltek az érdemi kérdések. A Raptors élére ezúttal a 27 pontos karriercsúcsot elérő, emellett 8 lepattanót is begyűjtő Scottie Barnes állt, de Pascal Siakam (21 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) és a dobásával helyenként küszködő, de fontos triplát elsüllyesztő VanVleet (21 pont, 12 gólpassz) is hozta magát. Ezzel a teljesítményükkel két vesztes meccs után tudtak nyerni, és külön jó hír a csapat háza tájáról, hogy hat kihagyott találkozó után Gary Trent Jr. is visszatérhetett.

Bradley Beal későn ébredt. Felemás teljesítménnyel jelentkezett a fővárosiak sztárja, mert 25 pontját ugyan hatékonyan szerezte, 10/19 dobását elsüllyesztette, és kiosztott 8 gólpasszt is, ugyanakkor erre 9 eladott labda jutott, és Anunoby hajrában szerzett kosara után is ő vesztette el a játékszert, ami végleg megpecsételte a sorsukat. A Wizards korábbi felzárkózása ugyanakkor nagyban Beal érdeme, 13 pontot szerzett a negyedik negyedben, de végül ez a megtáltosodás túl későn jött, mivel Kyle Kuzma hiányában nem volt bennük elegendő tűzerő. Spencer Dinwiddie (17 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz) jól játszott ugyan, de más nem igazán tudott felnőni a két hátvéd mellé, ráadásul a Raptors csapatszinten kevesebb (8) labdát adott el, mint Beal egyedül, a Wizards játékosai összesen 18 alkalommal veszítették el a játékszert, és ez nem fért bele.

A Wizards legjobb dobói: Beal 25/3, Dinwiddie 17/15, Hachimura 11/3
A Raptors legjobb dobói: Barnes 27, VanVleet 21/12, Siakam 21/3

Milwaukee Bucks–Chicago Bulls 94–90

Csúnya meccset nyert a Bucks.
Finoman szólva sem a színvonalas támadójátékról szólt a keleti rangadó, ugyanis mindkét gárda pocsék dobóformával rontotta el, amit csinált: a Bucks és a Bulls is 40% alatt maradt mezőnyből és mindketten a szezonjuk leggyengébb triplázását hozták, a hazaiak 19,4 százalékkal, a vendégek pedig 18,4 százalékkal tüzeltek távolról. Ennek megfelelően nem alakult ki nagy különbség, hét pont volt a legnagyobb fór az este folyamán, de végül a festékben 42–20-as győzelmet arató Milwaukee felül tudott kerekedni a Chicagón. Az utolsó játékrész még egypontos vendégelőnnyel indult, azonban a Bucks egy 10–2-es futással fordított és onnantól már végig vezetett, fontos pillanatban mindig sikerült betalálnia és a meccs legproduktívabb negyedét hozta a bajnok. 92–85-ről azért még visszajött 92–90-re a Bulls, sőt, labdája volt a vezetéshez, de DeMar DeRozan hármasa kimaradt 23 másodperccel a vége előtt, Khris Middleton két büntetője pedig beállította a végeredményt. A kemény harc végén tehát a címvédő tudott nyerni, amelynél Mike Budenholzer és Jannisz Adetokunbo is arról beszélt, hogy az ilyen győzelmek érnek nagyon sokat – megmutatták, hogy pocsék támadójátékkal is képesek rangadót nyerni, ez pedig önbizalmat ad nekik a folytatásra.

Adetokunbo és DeRozan kiemelkedett, Allent kiállították.
Mindkét oldalon volt egy-egy remek egyéni teljesítmény, amely "fényt vitt" a botrányosan gyenge támadójátékba. A hazaiaknál Jannisz Adetokunbo 30 ponttal és 12 lepattanóval hozta magát, bár ő sem dobott jól, de a palánk környékén folyamatos veszélyt jelentett és ő volt az egyetlen, aki folyamatosan meg tudta büntetni a Chicagót, míg a vendégeknél DeMar DeRozan vitte a prímet: 9/18-as mezőnymutatóval és 17/18 büntetővel 35 pontot szórt, ő jelentette a stabil pontot. Az este krónikájához hozzátartozik még Grayson Allen kiállítása is, aki a levegőből "kapta le" a betörő Alex Carusót, az esetet pedig azonnal flagrant 2-vel díjazták a játékvezetők. Budenholzer próbálta védeni játékosát, de Billy Donovan, a vendégek edzője szerint egyrészt Allennek van már múltja a piszkos játékoknál, másrészt ez az eset akár Caruso karrierjébe is kerülhetett volna (szerencsére nem lett komoly baja), úgyhogy reméli, hogy nagyon kivizsgálják az esetet az illetékesek és helyes döntést hoznak majd.

A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 30, Middleton 16/3, Holiday 13/3
A Bulls legjobb dobói: DeRozan 35, Vucsevics 19/6, Thoms 11/9

San Antonio Spurs–Brooklyn Nets 102–117

A Netsé lett a vége. Az első félidőben még nem nagyon volt különbség a csapatok között, szorosan haladtak a felek és a nagyszünetben 51–50-re a Spurs vezetett, a Brooklyn pedig csak a harmadik negyed végén tudott emelni a tempón. A vendégek egész este érezhetően agresszívek voltak a festékben elöl-hátul, de a harmadik játékrész hajrájában ez még egyértelműbbé vált, több zsákolást is bemutattak és egy 6–0-s futással a kezükbe vették a dolgot, majd ezt a lendületet átmentették a záró etapra is: azt végül 38–28-ra nyerték meg, így sikerült lerázniuk magukról a San Antoniót. Kyrie Irving gyorsan bevert hét pontja után már stabil maradt a Nets előnye ebben a felvonásban és az utolsó öt percben már nem is ment tíz egység alá a távolság, így összességében remek utolsó másfél negyedükkel magabiztosan nyertek. Irving egyébként 24 ponttal és 4 gólpasszal zárt, de a vezér most James Harden volt, aki 37 ponttal, 10 lepattanóval és 11 gólpasszal tripla-duplázott, ő abszolút foghatatlan volt az este folyamán – a Kevin Durantet nélkülöző gárda ezzel a sikerrel és a Bulls-Heat páros vereségeivel pedig visszavette a vezetést Keleten.

Túl sokat hibázott a Spurs. A hazaiak 34 dobást hagytak ki a festékben, ezt vegyítették a 27,6 százalékos triplázásukkal, valamint azzal, hogy a záró etapban esélytelennek bizonyultak a Harden-Irving párossal szemben - a Nets duója 26 pontot dobott csak ekkor, Gregg Popovich, a texasiak vezetőedzője pedig úgy fogalmazott, hogy mindezzel "kész is volt" a vereségük. Ugyan Dejounte Murray újabb tripla-duplát gyártott (25 pont, 12 lepattanó, 10 gólpassz) és szűk három negyeden keresztül partiban voltak ellenfelükkel, de a végére elfogytak és nyerni ezúttal sem tudtak, így csak a Thunder-Rockers párost előzik meg Nyugaton. A meccs előtt egyébként tribute videót vetítettek a csarnokba ellenfélként visszatérő Aldridge-Mills páros tiszteletére, akiket meg is érintett a visszaemlékezés, sőt, az egész Nets-keret arról beszélt, hogy kedvük támadt együtt sírni csapattársaikkal...

A Spurs legjobb dobói: Murray 25/3, White 17/9, Pöltl 15
A Nets legjobb dobói: Harden 37/12, Irving 24/9, Aldridge 16

Denver Nuggets–Memphis Grizzlies 118–122

Morant volt a meccs legjobbja. Ugyan a regnáló MVP is játszott és több jó egyéni teljesítményt is láttunk a találkozón, mégis Ja Morant nyújtotta a legkiemelkedőbb produkciót. A Brooks-Bane párost nélkülöző vendégeknél ugyanis a vezér 38 pontig jutott, 15/26 mezőnykísérletét a gyűrűbe küldte, volt még 6 lepattanója és 6 gólpassza is, folyamatosan elment a gyűrűig, ahol hozta a szokásos látványos befejezéseit és különösen az első félidőben villogott, amikor 23 pontot ért el. A Grizzlies az ő vezetésével már az első negyedben a kezébe vette a dolgokat és az ott kiépített 37–28-as előnyt próbálta menedzselni a folytatásban – a záró etap elején aztán a cseresor rátett még egy lapáttal és 14 pontosra növelte a különbséget, de a hajrában a Nuggets még rohamozott egyet és Aaron Gordon tripláival négy egységre jött vissza. Az utolsó percben azonban Jaren Jackson Jr. hármasa volt a döntő szó, arra már nem érkezhetett válasz, így a Memphis 52 százalékos mezőnymutatóval, 44 százalékos triplázással és 15 kihagyott büntető ellenére nyert idegenbeli rangadót – Morant mellett Jackson Jr. (20 pont, 4 blokk), Melton (21 pont, 9 lepattanó) és Williams (6/8 jó dobás) is kitett magáért, két meghatározó játékosuk nélkül győztek, így továbbra is harmadikak a tabellán.

Pedig elöl a Denver is jó volt. A támadójátékra Michael Malone sem panaszkodhatott, a hazaiak 40 százalék feletti triplázással és 34 gólpasszal zártak, dobtak 118 pontot és egyénileg is többen remekeltek náluk. Nikola Jokics folytatta kiváló időszakát, ezúttal 26 ponttal, 11 lepattanóval, 12 gólpasszal, 11/16-os mezőnymutatóval és eladott labda nélkül húzta csapatát, Will Barton 27 ponttal, 5 lepattanóval és 8 gólpasszal villogott, de a kezdőben mindenki dobott legalább 15 pontot. A gondot a csapatvédekezés és a kispad jelentette, a cseresorból összesen 17 egység érkezett és mindig akkor voltak bajban, amikor ezek a játékosok kerültek pályára, például a negyedik negyed elején, hiába voltak pluszban a kezdőkkel – így szűken, de elvesztették a derbit és idén eddig 0–3-ra állnak a Grizzliesszel szemben.

A Nuggets legjobb dobói: Barton 27/12, Jokics 26/6, Morris 17/9
A Grizzlies legjobb dobói: Morant 38/6, Melton 21/6, Jackson Jr. 20/6

Utah Jazz–Detroit Pistons 111–101

Ezt már megoldotta a Jazz. Hétből hat vereség és főleg a legutóbbi kínos pofon után nem hibázhatott ezen a találkozón a Utah és ha nem is brillírozva, de végül hozni tudta a kötelezőt Quin Snyder együttese. Könnyen azért ez sem jött, a Pistons kétszer is visszakapaszkodott tízpontos különbségről, utoljára 95–94-nél ijesztett rá ellenfelére, de ott a végig nagyon stabilan játszó Rudy Gobert (24 pontos szezoncsúcs, szokatlanul agresszív támadójáték, 8/11 mezőnyből, 14 lepattanó, 4 blokk) back-to-back kosarakkal nyugtatta meg övéit és onnantól többször már nem inogtak meg. Támadásban ezúttal is voltak gondjaik, nem dobtak jól, főleg kintről és bár négyen is 19–24 pont között zártak náluk, ez még mindig nem a megszokott gördülékeny, hatékony kosárlabda volt tőlük - igaz, Mitchell és Whiteside ezt a meccset is kihagyta. Mike Conley szerint nagyon kellett már nekik ez a siker, mert úgy érzik, mintha "ezer éve" nem nyertek volna és ha a játékuk nem is volt meggyőző, de szerinte a győzelem sok mindenre gyógyír – következőleg a szintén rossz formában lévő Warriors otthonába látogatnak majd. A Pistonsnál Cade Cunninghamet (25 pont, 5 gólpassz, 3 blokk) érdemes kiemelni, az 1/1-es nagyon igyekezett, de most a megszokott "fegyverek" nem sültek (Olynyk, Bey vagy Jopseh is gyenge volt), és bár a küzdőszellemükre, mentalitásukra ezúttal sem lehetett panasz, de a Jazz nem engedte, hogy újabb bravúrt mutassanak be.

A Jazz legjobb dobói: Gobert 24, Bogdanovic 23/9, Clarkson 20/9
A Pistons legjobb dobói: Cunningham 25/3, Lyles 16/9, McGruder 15/15

Golden State Warriors–Houston Rockets 105–103

Curry buzzerével nyert a GSW.
Egy hosszabbításos meccs másnapján, Thompson, Green és Iguodala nélkül lépett pályára a Warriors és nagyon meg is szenvedett ezért a győzelemért – ugyan a nyugati sereghajtóról volt szó az ellenfél "személyében", ez nem látszott a pályán. Olyannyira nem, hogy a Rockets a nagyszünetben még 11 ponttal vezetett és 15 is volt közte, míg a GSW végig csak futott az eredmény után, a legnagyobb előnye összesen három pont volt az este folyamán – érezhető volt az akarat és a frusztráció a hazai alakulaton, de a játék nem akart összeállni. A fordulás után aztán sikerült némi ritmust találniuk támadásban és az addig szenvedő Steph Curry (22 pont, 12 gólpassz) vezetésével vissza tudtak kapaszkodni, a záró etap elején a vezetést is átvették, de a Houston erre reagált és négy és fél perccel a vége előtt 92–101 állt az eredményjelzőn. A "kétségbeesett" Warriors azonban itt meccsnyerő védekezést rakott ki a pályára és az utolsó három percben egyetlen pontot sem kapott, ami lehetővé tette azt, hogy ha akadozva is, de ezt a különbséget eltüntesse – másfél percnél Jordan Poole kiegyenlített, majd jöttek az oda-vissza hibák és az idegőrlő labdabirtoklások. Végül öt másodperccel az órán kérte ki utolsó idejét Steve Kerr, oldalról jöhettek, a labdát Curry kapta, aki lábon megverte a védőjét, majd a dudaszó pillanatában a gyűrűbe emelt egy visszalépős középtávolit – ez volt pályafutása első dudaszós meccsnyerője, a GSW pedig óriásit küzdve kiizzadta magából ezt a győzelmet.

Megérdemelte volna a Houston is. A Rockets most ismét jó időszakát éli és a vereséggel együtt is 3–2-vel hozta le idegenbeli túráját, úgyhogy nem volt meglepetés az, hogy a holtfáradt Warriors ellen reális esélye volt a győzelemre. A vendégek stabilan védekeztek, odaértek a dobásokra, megcsinálták a váltásokat, jól lepattanóztak és nyertek a festékben, ezúttal érdekes módon az általában folyékony támadójátékuk akadozott – csak 42,7 százalékkal dobtak mezőnyből és 30 százalék alatt tripláztak, ezen múlt a sikerük. 101–92 után, az utolsó négy és fél percben sikerült 1/8-at dobniuk mezőnyből és eladniuk két labdát, ami végül nem fért bele – mindent megtettek, megérdemelték volna a sikert, de ezt most Curry és a GSW elvette tőlük, így maradtak az OKC mögött a tabellán.

A Warriors legjobb dobói: Curry 22/12, Poole 20/6, Wiggins 17/6
A Rockets legjobb dobói: Wood 19/9, Porter Jr. 17/6, Martin Jr. 14

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik