A Denver Philadelphiában, a Bucks pedig a Jazz vendégeként nyert

Vágólapra másolva!
2022.03.15. 09:52
null
Karl-Anthony Towns 60 ponttal karriercsúcsot, franchise-rekordot és idei NBA-csúcsot döntött a Minnesotánál (Fotó: Getty Images)
Karl-Anthony Towns 60 ponttal karriercsúcsot, franchise-rekordot és idei NBA-csúcsot döntött a Minnesotánál, kikapott a Chicago, visszatért Draymond Green, esélytelen volt a Lakers, parádézott Steph Curry és Trae Young – ez történt hajnalban az NBA alapszakaszában.

 

Cleveland Cavaliers–Los Angeles Clippers 120–111 – h. u.

Elfogyott a tartalékos Clippers. A vendégek a back-to-back második felén léptek pályára, ráadásul két legjobbjuk, Reggie Jackson és Marcus Morris pihenőt kapott és nem játszott ezen az estén, így összesen kilenc bevethető játékosuk maradt – ilyenkor nem feltétlenül egy hosszabbításos thriller a javallott egy csapat számára. Így is volt esélye nyerni a gárdának, az elrontott első negyed után a nagyszünetben már vezetett, a szintén rosszul alakuló harmadik játékrész után a negyedikben sikerült megkeményítenie a védekezését a társaságnak és visszajött a kilencpontos hátrányából, a végén pedig a kezében volt a győzelem: fél percnél, egálnál Amir Coffey büntetőt hibázott, majd az utolsó dobás is az övé lett, de az is kimaradt, így jöhetett a ráadás. Ott viszont már elfogyott az erő: a vendégcsapat 1/10-et dobott mezőnyből ebben a periódusban és közel három percig nem talált a gyűrűbe, így a Cavs 14–5-re nyerte ezt a döntő etapot. Tyronn Lue vezetőedző szerint nagy baj nincs, egyszerűen elfáradtak eddigre ezzel a rotációval, de nem elégedetlen, Ivica Zubac, Coffey vagy Terance Mann is jól mozgott, a vége nem sikerült, van ilyen.

Mobley nagy formában. Jarrett Allen sérülése óta centerként kell megoldania a feladatot az újoncnak, aki eddig jól teszi a dolgát: azóta öt meccsen 21,6 pontot és 10,8 lepattanót átlagol, most pedig 30 pontos szezoncsúcsot szórt 13/22-es mezőnymutatóval, míg hátul két-két labdaszerzést és blokkot tett a közösbe. Ő végig agresszíven és hatékonyan dolgozott, a társak is nagyon dicsérték, mellette pedig Darius Garland (24 pont, 13 gólpassz) és Isaac Okoro (20 pont, 5 gólpassz, 11/13 büntető) is remekelt, de a meccs utolsó öt pontját szerző, 4/6 triplával és 9 lepattanóval záró Lauri Markkanen is említést érdemel. A rendes játékidő végén némi szerencséjük is volt, a hosszabbítást viszont egy 7–0-val zárták le, ott egyértelműen az ő akaratuk érvényesült – egész este nem kaptak egyetlen pontot sem leindításból, nyerték a lepattanózást, 50%-kal tripláztak, addig is egészen jól működött a játékuk. További jó hír számukra, hogy visszatérhetett Caris LeVert, aki a padról beszállva 11 pontot és 7 lepattanót jegyzett, vele a pályán +14-ben voltak, biztatóan mozgott – egyelőre maguk mögött tartják a Raptorst, de nehéz hetek elé néznek ebből a szempontból.

A Cavaliers legjobb dobói: Mobley 30/3, Garland 24/12, Okoro 20/3
A Clippers legjobb dobói: Zubac 24, Coffey 19/12, Mann 18/6

Atlanta Hawks–Portland Trail Blazers 122–113

47-re 46. Előző este a Pacers ellen 47 pontot dobott Trae Young, most pedig a back-to-back második felén nem akart visszavenni: ezúttal 46 egységet termelt, leszedett 6 lepattanót, kiosztott 12 gólpasszt és a két este alatt összesen 25/25 büntetőt küldött a gyűrűbe. Ezzel ő lett az első játékos ebben a szezonban, aki egy back-to-back mindkét felén elérte a 40 pontos határt és ő volt az oka annak, hogy a Hawks nem égett meg csúnyán a kötelező győzelem helyett: már 15 pontos hátrányban is voltak a fáradtan mozgó hazaiak, majd Young a harmadik negyedben egymaga 21 egységet termelt, felálltak a lemaradásukból, fordítottak, a záró etapban pedig nem hogy megőrizték, de még növelték is az előnyüket. A döntő futás mégis a harmadik negyedes volt, amikor 73–58 után Young a csapata következő 19 pontjából 17-et jegyzett és bár Nate McMillan vezetőedző azt is kiemelte, hogy itt a védekezésük is stabilizálódott, de nem kérdés, hogy az irányító klasszisa rángatta ki őket a gödörből. A Collinst és Gallinarit is nélkülöző társaság így végül ha nehezen is, de hozta a kötelezőt úgy, hogy csapatszinten csak 36.7%-kal dobott és 25%-kal triplázott, zsinórban harmadik győzelmével pedig újra elérte az 50%-os mérleget: utoljára december közepén, 14–14-nél volt erre példa, úgyhogy fontos pillanat ez. Még egy adalék: Young márciusban eddig 30 pontot és 9.4 gólpasszt átlagol, a nyolc mérkőzésből ötször is dupla-duplázott, remek formában van.

Magához tért a Portland. A korábbi borzalom a múlté, a legutóbbi győzelem szelleme még mindig ott volt a Blazers körül ezen az estén, mert teljesen vállalható játékot nyújtottak a vendégek. Josh Hart ismét szenzációsan játszott (31 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz), de Trendon Watford (22 pont, 9 lepattanó, 4 blokk), Drew Eubanks (16 pont, 10 lepattanó) és a 20 pontos Brandon Williams is korrekt NBA-játékosnak tűnt, így pedig csapatszinten 50%-os mezőnymutatóval és 42%-os triplázással zártak, ami messze-messze a Hawks szintje felett volt. Végül mégis kikaptak: egyrészt nem tudtak védekezni Young ellen, aki a harmadik negyedben egymaga szétszedte őket, másrészt 17–11-re elvesztették a támadópattanózást, harmadrészt pedig 21 labdát adtak el, ami behozhatatlan különbséget jelentett az Atlanta négy (!) labdavesztésével szemben. A papírformát végül a 15 pontos előny ellenére nem tudták borítani, de volt tartásuk és Chauncey Billups büszke is volt a hozzáállásukra, a harcosságukra, ha így folytatják, okoznak még kellemetlenségeket a kötelező győzelmekre számító ellenfelek számára.

A Hawks legjobb dobói: Young 46/15, Hunter 20/9, Huerter 14/6
A Trail Blazers legjobb dobói: Hart 31/12, Watford 22/6, Williams 20/6

Philadelphia 76ers–Denver Nuggets 110–114

Jobban bírta erővel a Denver. A Philly úgy játszott back-to-backet, hogy előző este hosszabbítást vívott, így extra fáradtan lépett pályára, de ennek ellenére három negyeden keresztül abszolút partiban volt a Denverrel, sőt: az első negyedet 15 ponttal nyerte és onnantól erre próbált építeni, így még az utolsó felvonást is a hazaiak kezdhették előnyből. Addigra azonban elfogyott az erő, Joel Embiid is láthatóan elfáradt, a társak a teljesen üres triplákat is kihagyták egymás után, közben védekezésben is kapták a pofonokat: Bones Hyland négy hármast is elsüllyesztett ebben az időszakban, így a Nuggets fordított. 107–107-nél, két perccel a vége előtt volt utoljára egál az állás, de ott jött Hyland utolsó triplája, a Sixers három dobást is elhibázott egymás után, majd James Harden egy labdát is eladott, végül öt másodperccel az órán Georges Niang kezében maradt az egyenlítés, aki mellélőtte az üres triplát. A frissebb Denver így 33–22-re elvitte a záró etapot és idegenben nyert rangadót, a Sixers pedig nem tudta leküzdeni a helyzeti hátrányát – így is őrzi harmadik helyét Keleten, most viszont újabb ki-ki meccs következik számára, ezúttal Clevelandben.

Lezajlott az MVP-csata. Az idei MVP-címért reálisan nézve két játékos küzd (bár Janisz Adetokunbo sincs messze), Joel Embiid és Nikola Jokics, a két sztárcenter pedig most egymással vívott szikrázó összecsapást. Kettejük közül ezúttal Embiid játszott jobban, a Philly klasszisa a b2b ellenére 34 ponttal, 9 lepattanóval, 4 gólpasszal, 2 blokkal, 11/20-as mezőnymutatóval, 3/3 triplával és 9/10 büntetővel zárt úgy, hogy vele a parketten +2-ben voltak a hazaiak, míg Jokics 22 ponttal, 13 lepattanóval, 8 gólpasszal, 2 blokkal és 8/16 jó dobással fejezte be a meccset – viszont szokatlan módon vele –9-ben volt a győzelmet végül megszerző Denver. A Sixersnél Harden (24 pont, 9 lepattanó, 11 gólpassz) és a 19 pontos Maxey emelhető ki, a kispad viszont totális csődöt jelentett, míg a Nuggetsnél Will Barton dobott egy 20-ast, nagyon jól mozgott Monte Morris, Bones Hyland 21 pontjáról és clutch teljesítményéről pedig már szóltunk.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 34/9, Harden 24/3, Maxey 19/6
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 22/3, Hyland 21/12, Barton 20/9

Oklahoma City Thunder–Charlotte Hornets 116–134

Papírforma. A back-to-backet játszó OKC amúgy is jóval alacsonyabban jegyzett, mint a playoffért hajtó Hornets, ráadásul a vendégek két teljes napot pihenhettek a találkozó előtt, így egyértelmű előnyben léphettek pályára. Ezt pedig végül az elrontott első negyed után nagyobb baj nélkül érvényesítették is, ugyan a nyitó felvonást még a Thunder nyerte 41–29-re, de aztán a lovak közé csapott a Charlotte, a nagyszünetben már vezetett, a harmadik negyedben tíz pont feletti előnyt épített fel, a negyedikben pedig egyértelművé tette a győzelmét. A Hornets 53%-kal mezőnyözött és 57%-kal süllyesztett el 20 darab triplát, közben 33 gólpasszára alig öt eladott labda jutott, gyakorlatilag semmilyen ellenállásba nem ütközött a támadójátéka – nagy különbséget jelentett ehhez képest, hogy az OKC 18 alkalommal vesztette el a játékszert, már önmagában ez óriási hátrány volt a hazaiak számára. A pocsék rajt (18 pontos hátrány) után már 22-vel is vezetett a Charlotte és bár kicsit magára ijesztett az elején, de végül érvényesítette a papírformát – Terry Rozier (30 pont, 4/8 tripla), Miles Bridges (27 pont, 6 gólpassz, 5/6 tripla), LaMelo Ball (21 pont, 7 gólpassz, 5/8 tripla) és Mason Plumlee (11 lepattanó, 8 gólpassz, 4 blokk) is kitett magáért, a Thundernél pedig ismét Shai Gilgeous-Alexandert (32 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) és Darius Bazley-t (25 pont, 4 gólpassz) emelhetjük ki.

A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 32/9, Bazley 25/12, Pokusevszki 17/6
A Hornets legjobb dobói: Rozier 30/12, Bridges 27/15, Ball 21/15

San Antonio Spurs–Minnesota Timberwolves 139–149

Towns NBA-csúcsa. Az utóbbi időben megszaporodtak az 50 pont feletti egyéni teljesítmények ligaszinten, Karl-Anthony Towns viszont megkoronázta az eddigieket: a Minnesota centere kereken 60 pontig jutott 19/31-es mezőnymutatóval, 7/11 triplával és 15/16 büntetővel, emellett pedig 17 lepattanót is megkaparintott. Ez a 60 pont egyrészt természetesen karriercsúcs a magas ember számára, másrészt NBA-csúcs is az idei szezont nézve, ebben az alapszakaszban eddig senki sem szerzett még ennyi pontot egyetlen mérkőzésen. Nem mellesleg ezzel a 60 egységgel a Timberwolves (eddig is általa tartott) franchise-rekordját is megdöntötte, ilyen 60–17-es performanszt pedig utoljára Shaquille O'Neal produkált a liga történetében még 2000-ben. A teljesítményéhez az is hozzátartozik, hogy egészen döbbenetes harmadik negyedet produkált és 32 pontot szerzett csak abban az egy felvonásban, így 56 pontnál tartott a záró etap elején, de faultgondokba került, leült, a Wolves pedig nélküle is eldöntötte a küzdelmet – KAT végül csak azért tért vissza, hogy megdöntse a karriercsúcsát, úgyhogy maradt még számára ebben a különleges esetében. Összességében őrült rohanást és nulla védekezést hozott a meccs mindkét csapat részéről, természetesen ez is segített Townsnak a fenomenális számok elérésében, de az oda-vissza dobálgatásban végül egy fokkal jobbnak bizonyult a Minny – egyik fél sem tudott dominálni, de azért a vendégek vezettek már 17-tel, míg a Spurs legnagyobb előnye egyetlen pont volt az este folyamán. A Wolves ezzel elérte a 40 győzelmet, az utóbbi 21 meccsén 16–5-re áll és éppen egy 8–1-es futásban van.

A Spurs legjobb dobói:
Johnson 34/15, Murray 30/3, Walker IV 22/9
A Timberwolves legjobb dobói: Towns 60/21, Beverley 20/9, Russell 19/9

Golden State Warriors–Washington Wizards 126–112

Curry oktatott, Green visszatért, nyert a GSW. A mérkőzés legjobbja az a Steph Curry volt, aki a legutóbbi 8 pontos teljesítménye után most „bepótolta” az akkor el nem vállalt dobásait és bár nem szórt el túl sok labdát, de így is szétlőtte a Washingtont. A hazaiak vezére 16/25-os mezőnymutatóval, 7/14 triplával és 8/8 büntetővel zárt, így 47 pontos performanszt rakott le az asztalra, leszedett 6 lepattanót, kiosztott 6 gólpasszt, ezúttal ő volt a középpontban és messze kilógott a mezőnyből. Mellette Klay Thompson (20 pont, 4/12 tripla) és Jordan Poole (20 pont, 7/13 mezőnyből) is hozzátette a magáét, de Curry mellett az este másik sztárja Draymond Green volt, aki több mint két hónap kihagyás után térhetett vissza: egyelőre a padról érkezett és 20 percet kapott, de 6 pontjánál, 7 lepattanójánál és 6 gólpasszánál is beszédesebb az, hogy ebben a 20 percben +24-ben volt vele a Warriors. Összességében nem is forgott veszélyben a hazai siker, a GSW a nagyszünetben 16 ponttal vezetett és a fordulást követően végig kontrollálta az eseményeket, tisztes távolságban tartotta a Washingtont, amely csak egyszer-egyszer, „véletlenül” nézett be tíz pont alá. A fővárosiaknál Kristaps Porzingist (27 perc alatt 25 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz, 10/10 büntető) érdemes kiemelni, csapatszinten ők is 50% felett dobtak, de nem tudták tartani a lépést a sorozatban negyedik sikerét elkönyvelő Warriorsszal.

A Warriors legjobb dobói: Curry 47/21, Thompson 20/12, Poole 20/3
A Wizards legjobb dobói: Porzingis 25/3, Caldwell-Pope 19/3, Avdija 13/6

Sacramento Kings–Chicago Bulls 112–103

Megtorpant a Chicago. Már úgy tűnt, hogy elindult felfelé a Bulls, az előző két meccsét megnyerte a csapat, legutóbb jól is védekezett, ezen az estén viszont ismét megtorpant és visszasüllyedt a korábbi szintjére. A vendégek egyrészt nem voltak igazán stabilak hátul, másrészt ezúttal támadásban is rengeteget hibáztak, 41%-kal dobtak mezőnyből és 29%-kal tripláztak – emiatt pedig nagyon hamar jelentős hátrányba kerültek, a nagyszünetben kereken húsz ponttal, 63–43-ra vezetett a Sacramento. Ugyan Billy Donovan alakulata a fordulás után megkezdte a felzárkózást és főleg elöl tudott feljebb kapcsolni, ennek köszönhetően a záró etap első részében 90–89-ig, egyetlen pontra kapaszkodott vissza, de itt egy gyors 6–0-val válaszolt a Kings és innentől már kimozogta a hátralévő időt. A vendégek nagyot harcoltak a győzelemért, összeszedték magukat, de a Sacto válasza után már nem volt erejük egy újabb rohamra, DeRozan, Vucsevics és LaVine „nem rossz, de nem is extra” teljesítménye most csak ennyire volt elég – maradtak negyedikek Keleten, következőleg pedig a Jazzhez látogatnak.

Ezt is tudja a Kings. Sorozatban négy vereség után tudott újra meccset nyerni a Sacramento, amelynek már csak matematikai esélye van arra, hogy megcsípjen egy helyet a playinben, de amíg ez él, addig harcol a célja eléréséért. De'Aaron Fox meccsek óta remekel és ezúttal is ő kontrollálta a játékot, az irányító 34 ponttal, 13/25 jó dobással és 6 gólpasszal büntette a chicagói védekezést, Alvin Gentry is őt dicsérte nagyon a találkozó után, de Domantas Sabonis (22 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) is hozta magát, kiegészítőként pedig a DiVincenzo, Mitchell páros tett hozzá 31 pontot 5/9 triplával. Az első félidőben elöl-hátul szenzációsan játszottak, az ő ritmusukban zajlott a meccs és minden úgy történt, ahogy ők akarták, aztán a fordulás után már fordult a kocka, de a záró etapban bizonyították, hogy van bennük tartás – 90–89 után Fox két nagy kettessel, DiVincenzo pedig egy hármassal köszönt be, a hajrában 10/10 büntetőt küldtek a gyűrűbe, fegyelmezett, higgadt játékkal arattak győzelmet. A nyugati tizedik hely négy mérkőzésre van tőlük, az még mindig távoli, az idő pedig fogy, de ilyen játékkal még lehetne némi reményük.

A Kings legjobb dobói: Fox 34/9, Sabonis 22, Mitchell 16/6
A Bulls legjobb dobói: LaVine 27/6, Vucsevics 23/9, DeRozan 21

Utah Jazz–Milwaukee Bucks 111–117

A Bucks nyerte a futások meccsét. Érdekes küzdelmet hozott a rangadó, az első negyedben ugyanis a Milwaukee 60%-kal dobott mezőnyből, a Jazz pedig kinti ágyúzással ellensúlyozta mindezt, hiszen tíz triplát is bebombázott a játékrész során. A hazaiak vezettek már hét ponttal, amire a Bucks egy 22–6-os futással válaszolt, majd egy újabb 14–5-öt is összerakott, a Jazz teljesen lefagyott támadásban, így két számjegyű fórba kerültek a vendégek. A harmadik negyedben aztán visszavágott a Utah, egy 16–3-mal visszajött, majd egy 14–1-gyel meg is lógott és 91–80-as előnyt épített fel, itt a Bucks állt meg teljesen, újra fordult a kocka, majd az utolsó ütés mégis a címvédőtől érkezett: kilenc perc alatt csak négy pontot tudott dobni a Jazz, újra a Budenholzer-legénység került előnybe és ezt már nem rontotta el. A vége szoros lett, 109–107-nél, 111–109-nél, majd 113–111-nél is egy labdán belülre került a Utah, de kulcsfontosságú dobásokat hibázott és nagyon kellő labdákat adott el, a Bucks pedig megoldotta a helyzetet, 12 másodpercnél Jevon Carter két büntetője döntötte el a küzdelmet. A Jazz végül öttel több triplát dobott be, de 40% alatt maradt mezőnyből, közelről egyáltalán nem tudott eredményes lenni és fontos pillanatokban sem tudott stabilan eljutni a gyűrűig, ami megbosszulta magát – így már egálban van a Dallasszal a nyugati negyedik-ötödik helyen, míg a Milwaukee megerősítette második pozícióját Keleten.

Lopez és Hill is visszatért. George Hill 16 kihagyott meccs után állt újra a Milwaukee rendelkezésére, de Brook Lopez visszatérése volt az igazi sláger: a kezdő center a nyitómeccsen sérült meg, azóta nem játszhatott, így gyakorlatilag idei első tényleges mérkőzését hozta össze. Lopez csereként beállva 15 percet játszott, 6 pontjára 4 fault jutott, egyelőre érezhető volt rajta a rozsda, de pont időben van ahhoz, hogy a playoffra visszaépítsék, úgyhogy már önmagában a visszatérése is nagy dolog számukra. Egyébként Janisz Adetokunbo (30 pont, 15 lepattanó, 4 gólpassz) ismét klasszisteljesítményt nyújtott és Jrue Holiday (29 pont, 7 gólpassz, 5 labdaszerzés) is remekelt, míg a túloldalon Mike Conley (29 pont, 7 gólpassz, 6/9 tripla) volt a vezér, Donovan Mitchell 29 pontja viszont 10/32 dobásból jött vissza, Bojan Bogdanovic pedig nem is tudta vállalni a játékot, nélküle kellett megvívniuk a rangadót. Érdekesség, hogy a Milwaukee sorozatban 19-szer kapott ki a Jazz vendégeként, utoljára 2001-ben tudott itt nyerni, így rendkívül hosszú szériát tört meg ezzel a győzelemmel.

A Jazz legjobb dobói:
Conley 29/18, Mitchell 29/15, Gobert 18
A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 30, Holiday 29/6, Middleton 23/6

Los Angeles Lakers–Toronto Raptors 103–114

Megint egy negyed alatt eldőlt. A Lakers előző este 48 pontot kapott az első negyedben a Sunstól és 26 egységnyi hátrányt halmozott fel ennyi idő alatt, majd Frank Vogel vezetőedző elmondta, hogy elfogadhatatlan volt a kezdésük, ez nem fordulhat elő még egyszer. Erre alig 24 órával később 33–12-re, 21 ponttal bukták el az első negyedet és szintén már nagyjából tíz perc után kiderült, hogy elvesztették a meccset – nehéz mit írni az arany-lilák szenvedéséről, egy másodpercig sem volt érdemi esélyük ezen a találkozón sem. LeBron James (40 perc, 30 pont, 11/19 mezőnyből) megdobta, amit meg kellett neki, egyébként a Raptors kontrollálta az eseményeket, a nagyszünetben 18, a harmadik negyed végén 20 pont volt közte és bár a záró etapban kozmetikázott az eredményen a Los Angeles, de ez maximum szemfényvesztésnek jó, ugyanúgy semmi közük nem volt az ellenfélhez, mint a Phoenix ellen. A Lakers egyébként az első negyedben 3/25-ös mezőnymutatót és 0/13 triplát produkált, ezzel leterítette a vörös szőnyeget a kanadaiaknak, akik éltek az eséllyel, az újonc Scottie Barnes már itt egymaga beszórt 15 pontot és később is csak a faultgondok gátolták meg őt egy igazán kiemelkedő estében – pont akkor ült le, amikor nagyon ment neki, de végül 21 ponttal, 9 lepattanóval, 5 gólpasszal és 2 blokkal zárt. Egyénileg a 28 pontos Gary Trent Jr. és a 27–11–5-ig jutó Pascal Siakam is dicsérhető, a Raptors pedig sorozatban negyedszer nyert és továbbra is nyomás alatt tartja a Clevelandet a keleti hatodik helyért.

A Lakers legjobb dobói:
James 30/12, Horton-Tucker 20/9, Westbrook 14, Anthony 14/9
A Raptors legjobb dobói: Trent Jr. 28/9, Siakam 27/6, Barnes 21/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik