Szépített a Knicks az NBA keleti döntőjében, méghozzá nem akármilyen feltámadás végén

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.05.26. 07:57
null
Karl-Anthony Towns minden akadályon átverekedte magát az utolsó negyedben (Fotó: Getty Images)
A New York Knicks 106–100-ra győzött az Indiana Pacers vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának magyar idő szerint hétfő hajnali programjában, két vereség után szépített a Keleti főcsoport döntőjében, és gondoskodott arról, hogy a párharc mindenképpen visszatérjen a Madison Square Gardenbe.

Szoros első negyed után a másodikban húsz ponttal is vezetett az Indiana (55–35), a harmadik közepén 16-tal, de még az utolsó kezdetén is tízzel (80–70), ráadásul Jalen Brunson, a New York vezére négy személyi hibával a padra kényszerült – nem sok jót ígért a végjáték a vendégeknek. Ráadásul a Pacers ebben a rájátszásban félelmetes hajrákat vágott ki.

Ezúttal azonban borult ez a forgatókönyv, hogy előkerüljön egy másik, ugyancsak ismert menetrend: a Knicks ebben a rájátszásban harmadszor jött vissza húszpontos hátrányból! Ennél többre egyetlen csapat sem volt képes a playoffban azóta, hogy az NBA akcióról akcióra vezet statisztikákat (1996–97, PxP éra).

A mostani fordítás elsősorban Karl-Anthony Towns érdeme: a center triplával nyitotta az utolsó tíz percet, behajított két duplát, büntetőt dobott, zsákolt, asszisztot osztott, lepattanót szedett, megint hármast hajított – egyszóval szinte egymaga rángatta vissza csapatát a meccsbe. Kétszer visszatért rövid időre Brunson is, de neki tulajdonképpen már csak aprómunka maradt, igaz, a végén fontos volt, hogy a helyére küldjön két büntetőt.

Towns 20 pontot és nyolc lepattanót könyvelt el pazar utolsó negyedében (összességében 24, 15-tel zárt), Brunson 23 ponttal finiselt, a hazaiaknál Tyrese Haliburton (20) és Myles Turner (19) szerezte a legtöbb pontot.

A Knicks győzelmével biztossá vált, hogy lesz ötödik meccs, azaz a párharc visszatér a Madison Square Gardenbe, de nagyon nem mindegy, hogy 2–2-vel vagy 1–3-mal – erről magyar idő szerint szerda hajnalban születik „ítélet”.

Nagy kérdés, hogy a negyedik meccsen játszik-e Aaron Nesmith, a Pacers ezúttal nyolc ponton és hét lepattanón tartott csatára, aki a harmadik negyedben bokasérülést szenvedett.

Egy érdekesség: a Pacersnek rossz ómen, ha pályára kell lépnie aznap, amikor az Indianapolis 500-as autóversenyt rendezik: ez volt a negyedik ilyen egybeesés – és a negyedik vereség.

NBA, RÁJÁTSZÁS
Keleti főcsoport, döntő, 3. mérkőzés
Indiana Pacers (4.)–New York Knicks (3.) 100–106

FŐCSOPORTDÖNTŐK 
AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁSOK
Keleti főcsoport
New York Knicks (3.)–Indiana Pacers (4.) 1–2
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Minnesota Timberwolves (6.) 2–1

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐK
Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Indiana Pacers (4.) 1–4
Boston Celtics (2.)–New York Knicks (3.) 2–4
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Denver Nuggets (4.) 4–3 
Minnesota Timberwolves (6.)–Golden State Warriors (7.) 4–1 

 EZ TÖRTÉNT AZ 1. KÖRBEN 
Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Miami Heat (8.) 4–0
Indiana Pacers (4.)–Milwaukee Bucks (5.) 4–1
New York Knicks (3.)–Detroit Pistons (6.) 4–2
Boston Celtics (2.)–Orlando Magic (7.) 4–1
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Memphis Grizzlies (8.) 4–0
Denver Nuggets (4.)–Los Angeles Clippers (5.) 4–3
Los Angeles Lakers (3.)–Minnesota Timberwolves (6.) 1–4
Houston Rockets (2.)–Golden State Warriors (7.) 3–4

 

Legfrissebb hírek

Az óriási verés után megrázta magát az Oklahoma, már csak egy lépés hiányzik az NBA-döntőhöz

Amerikai sportok
21 órája

NBA-legek: a Pacers után a Knicks is óriási feltámadást mutatott be; nyugaton SGA limitálása a kulcs

Amerikai sportok
2025.05.26. 22:22

Shaq, ne nyomkodd a telefonodat! A kabalafigura megviccelte az NBA-legendát

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:52

NBA: az idényben egyszer sem kapott ekkora verést az Oklahoma

Amerikai sportok
2025.05.25. 09:03

Óriási lépést tett második NBA-döntője felé az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2025.05.24. 08:11

Az MVP-díjas Gilgeous-Alexander vezérletével a második meccsen is simán nyert az OKC – videók

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:27

Shai Gilgeous-Alexander lett az NBA legértékesebb játékosa – videók

Amerikai sportok
2025.05.22. 10:45

17 pontról felállva, a hosszabbításban nyerve vette el a Knicks pályaelőnyét a Pacers – videók

Amerikai sportok
2025.05.22. 09:48
Ezek is érdekelhetik