Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2026.02.03. 17:27
null
Sikeres csapatépítések Super Bowlja: új edző másodéves irányítóval a Patriotsnál, másodéves edző új irányítóval a Seahawksnál (Fotók: Getty Images)
A fogadóirodák több mint ötven évre visszamenőleg őrzik az adatokat arról, hogy az NFL-idény előtt melyik csapatnak mekkora esélyt adtak eljutni a Super Bowlba, és sohasem volt akkora kombinált szorzója az idény fináléjának, mint ebben az idényben. Bár előzetesen nem várták a New England Patriotsot és a Seattle Seahawksot a fináléba, összességében az idény legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtó csapatai közül kettő jutott el San Franciscóba. A döntőt felvezető cikksorozatunknak ebben az összeállításában bemutatjuk a két klub öt-öt érdekes személyiségét és a Super Bowllal kapcsolatos további érdekességekre, valamint az elmúlt napok egyéb fontos eseményeire is kitérünk.

NEW ENGLAND PATRIOTS

MIKE VRABEL. Első, vezetőedzőként eltöltött idényét a Super Bowlban zárja a Patriotsnál, amellyel játékosként három bajnoki címet nyert meg. Linebacker létére kettő fináléban is elkapott egy-egy TD-passzt Tom Bradytől, játékoskarrierje után azonnal korábbi egyetemén, az Ohio State-nél kezdett edzősködni, az NFL-ben három houstoni év után a Tennessee vezetőedzője lett. A Titansnél első playoffmeccsén éppen a bajnoki címvédő New Englandet győzte le idegenben, hat, klasszis irányító hiánya ellenére többségében sikeres idény után azonban elbocsátották, s egy Clevelandben tanácsadóként eltöltött évet követően lett a Pats első embere, és mindjárt elit védelmet rakott össze. Tom Flores, Mike Ditka, Tony Dungy és Doug Pederson után ötödikként nyerhet játékosként és vezetőedzőként is Super Bowlt, de az 50 éves Vrabel lehet az első, aki ezt egyazon klubbal teszi meg.

DRAKE MAYE. A 23 éves Maye a második legfiatalabb irányítóként kezd Super Bowlon, nála csak Dan Marino jutott előbb a nagydöntőig, 1985-ben azonban alulmaradt csapata, a Miami a San Francisco ellen. Azaz a 2024-es draft harmadik helyén elvitt, Vrabel irányítása alatt klasszisteljesítményt nyújtó Maye lehet a legfiatalabb Super Bowl-győztes irányító. Darnolddal ők az első Super Bowl-irányítópáros, akiket a top 5-ben draftoltak, és még nincsenek 30 évesek. Maye a Denver elleni hóeséses főcsoportdöntőben vállsérülést szenvedett, elmondása szerint ezt a fináléra kiheveri, nem okozhat problémát.

New England Patriots v New York Jets - NFL 2025
Stefon Diggsnek elsőre sikerült Drake Maye-jel az, ami a buffalói Josh Allennel négyből egyszer sem: Super Bowlba jutott (Fotó: Getty Images)

STEFON DIGGS. A 2015-ös draft ötödik körében kiválasztott elkapó a 11. idényében jutott el első Super Bowljába. Minnesotában öt idényt töltött el, a harmadikban a New Orleans elleni utolsó másodperces 61 yardos elkapásával jutott a Vikings a főcsoportdöntőbe, ahol kikapott a Philadelphiától. 2020 és 2023 között Buffalóban játszott, mind a négyszer a Super Bowlba jutó csapattól (háromszor a Kansas Citytől) kapott ki a rájátszásban. A 2024-es idényben Houstonban az idény felénél térdsérülést szenvedett, szerződése lejártával szerződött New Englandbe, ahol elsőre sikerült a nagy cél. „Elég rutinom van ahhoz, hogy tudjam, mi kell nekem, ha valahova aláírok: jó vezetőedző, jó támadókoordinátor és egy kiváló védelem” – mondta a Patriotsról Diggs.

MORGAN MOSES. A Patriots legidősebb játékosa még akkor került a ligába, amikor a Washingtont Redskinsnek hívták, a csapat azóta két névváltoztatáson is átment, a támadófalember pedig úgy volt mindig is a liga egyik legjobb és legmegbízhatóbb jobb oldali testőre (hét év alatt zsinórban 130 meccset játszott végig), hogy nem igazán játszott bajnoki címre esélyes csapatban. A Baltimore-ban eltöltött 2022-es és 2023-as idényből a másodikban a Ravens a főcsoportdöntőig jutott, de első bostoni évében ezen is túltett a 34 éves játékos, aki Drake Maye megvédése mellett arra fordítja a legtöbb energiáját, hogy tudását átadja a csapat legfiatalabbjának, a tavalyi draft első körében elvitt 22 éves Will Campbellnek, aki a fal másik végén küzd a védőkkel. 

MILTON WILLIAMS. A védőfalembernek is ez az első idénye a Patsben – NFL-karrierje első négy idényét Philadelphiában töltötte, a tavalyi bajnokcsapat védelmének meghatározó tagja volt (a Super Bowlon kétszer sackelte Patrick Mahomest és labdát is szerzettt), de lejárt az újoncszerződése, és az Eagles képtelen volt megtartani. A New England négy évre szóló, klubrekordot jelentő 104 millió dolláros gigaszerződést ajánlott neki, és alá is írt Vrabel csapatához. Nem ült a babérjain, még inkább bizonyítani akart, mint előtte, azt akarta, hogy a Patsnél érezzék, minden rá költött cent megérte. Célja, hogy Sam Darnoldot is ugyanúgy rettegésben tartsa, mint egy éve Mahomest, és az NFL tizedik játékosaként nyerjen egymás után két Super Bowlt különböző csapatokkal.

SEATTLE SEAHAWKS

JOHN SCHNEIDER. A két csapat 2015-ös Super Bowljáról egyik keretben sem maradt akkori játékos, az edzői stábokból csak a Patriots támadókoordinátora, a harmadik New England-i időszakát élő Josh McDaniels fog ismételni. A Seattle-ben 2010 óta általános igazgatóként dolgozó Schneider az NFL történetében elsőként mondhatja el magáról, hogy ugyanannál a klubnál két csapatot is felépített a nulláról úgy, hogy az a Super Bowlig jutott. A Seahawks a 2014-ben megnyert bajnoki címe után majdnem duplázott, majd az évek múlásával északnyugaton Schneider sorra lemondott Russell Wilsonról, a többi játékosáról és végül Pete Carroll vezetőedzőről is, s a helyükre érkezők erre az idényre álltak össze a liga egyik legjobb csapatává.

MIKE MACDONALD. Kevesebb figyelmet kap a sajtótól, mint Mike Vrabel, pedig kettejük közül ő a zöldfülű. Még csak 38 éves, ez a második idénye vezetőedzőként az NFL-ben. Játékosmúltja nincs, a középiskolában elszenvedett térdszalagszakadása miatt felhagyott a játékkal, s már húszévesen edzősködött, 27 évesen pedig a Baltimore Ravensnél leste el a mesterfogásokat John Harbaugh-tól, akinek a stábjában 2022-ben és 2023-ban védőkoordinátorként dolgozott, onnan szerződtette Schneider a Seahawks élére. Vrabelhez hasonlóan védőspecialista, ami azt jelenti, hogy 2018 óta először ilyen beállítottságú vezetőedző nyeri meg a Super Bowlt, de Macdonald esetében fontos kiemelni, hogy ellenfelével szemben minden egyes védőjátékot ő határoz meg a meccseken – ilyen vezetőedző még sosem lett bajnok. 

SAM DARNOLD. Drake Maye-hez hasonlóan harmadikként vitték el a drafton, de ez ellenfelénél hat évvel korábban történt. Darnold még mindig csak 28 éves, és az utóbbi két idényre érett be igazán a játéka. Első éveiből hármat a New York Jetsnél, kettőt a Carolinánál szenvedett végig (az ez idő alatt játszott négy meccsen egy TD és kilenc interception a Patriots elleni mérlege), mielőtt 2023-ban San Franciscóba került, és bár keveset játszott, Mike Shanahan rendszerében újraértelmezte a játékhoz való hozzáállását. Ezt Minnesotában kamatoztatta, ahol az újonc J. J. McCarthy térdsérülése miatt az egész idényt végigjátszhatta, és az utolsó két meccsig kiválóan teljesített. A hajrában azonban betlizett, a Vikings korán kiesett a rájátszásból, Darnold pedig vélhetően súlyos tízmilliókat bukott, s végül 100 millió dollárért írt alá Seattle-be. A Schneidertől és Macdonaldtól kapott lehetőséggel élve újabb kiváló idényt rakott össze, eddig a tavaly látott visszaesés nélkül.

RASHID SHAHEED. Bár Jaxon Smith-Njigba a csapat sztárelkapója, és a Rams ellen megnyert főcsoportdöntő után a Los Angelesből keserűen távozó Cooper Kupp volt a média által legfelkapottabb Seahawks-játékos, Shaheed története adja vissza igazán az idei seattle-i sztorit. A Seattle az idény első két hónapjában közel járt a tökéleteshez, de valami még hiányzott a csapatból, és a vezetőség a New Orleansban játszó Shaheedban találta meg. Nemcsak a támadójátékot egészíti ki elkapóként, hanem visszahordóként is a liga legjobbjai közé tartozik, az Atlanta ellen az alapszakaszban, a San Francisco ellen a rájátszásban szerzett TD-t visszahordásból. Az idény közben egy-egy negyedik és ötödik körös draftcetlit áldozott Schneider a játékosért, és azért, hogy a csapat kiemelkedjen a többi NFC-nagyágyú közül – Shaheednek jó esélye van rá, hogy megdöntse a Super Bowl leghoszsabb punt visszahordásának rekordját, amely jelenleg 65 yard (Kadarius Toney érte el a Kansas Cityben 2023-ban).

NFC Divisional Playoffs: San Francisco 49ers v Seattle Seahawks
Rashid Shaheed (a labdával) érkezésével a Seattle kiemelkedett az NFC-ből (Fotó: Getty Images)

LEONARD WILLIAMS. A Seahawksnak is van egy elit Williamse a védőfalában, Leonard a New York Jetsnél négy és fél, a New York Giantsnél négy évet töltött el (a Jetsnél másfelet Darnold csapattársaként), mielőtt 2023 októberében Seattle-be került. Macdonald érkezése után az elsők között kapott új szerződést, s máig a csapat legfontosabb védője. Idén többek között a korábbi dallasi DeMarcus Lawrence-szel és a 2024-es draft első körében kiválasztott Byron Murphy II-vel elit falat alkotva riogatják az ellenfelek irányítóit, s a védelem hátsó soraiban ezzel olyan, szintén remek játékosok feladatát könnyítik meg, mint Devon Witherspoon vagy az újonc Nick Emmanwori. 

TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK A SUPER BOWL ELŐTT

A MEZEK. A Super Bowl történetében először mindkét csapat tetőtől talpig azonos színű viseletet hord majd. A New England az ezüst sisakhoz fehér felsőt és nadrágot hord majd, ebben a kombinációban ebben az idényben mind az öt meccsét megnyerte. A Seattle sötétkék sisakban és felszerelésben hatból hatos mérleget produkált eddig a szezonban. A két csapat legutóbbi közös nagydöntőjében is a Patriots volt fehérben és a Seahawks kékben, de akkor a Pats játékosai kék nadrágot viseltek. A legutóbbi 26 fináléból 18-at a fehér mezes csapat nyert meg, de a legutóbbi kettőt a színes felsős. 

A Seattle tetőtől talpig kékben, a New England tiszta fehérben játszik (Fotók: Getty Images)

A HELYSZÍN. Tíz év után újra a San Francisco 49ers stadionjában rendezik meg a Super Bowlt. 2016. február 7-én a Denver Broncos 24–10-re legyőzte a Carolina Pantherst a másfél évvel korábban átadott, 68 500 néző befogadására képes Levi’s Stadionban, amely a nyári labdarúgó-világbajnokságon öt csoportmeccsnek és egy, a legjobb 32 között megrendezendő összecsapásnak lesz a házigazdája. Érdekesség, hogy a San Francisco 49ers által 1971 és 2013 közöt használt Candlestick Parkban egy Super Bowlt sem rendeztek a luxusfülkék hiánya miatt, az észak-kaliforniai öböl-térség másik nagydöntője a Stanford Egyetem pályáján volt 1985 januárjában, a 49ers 38–16-ra legyőzte a Miami Dolphinst.

A JÁTÉKVEZETŐ. Először vezeti a Super Bowlt a nagydöntő levezénylésével megbízott Shawn Smith, akinek ez a 11. idénye a ligában és a nyolcadik főbíróként – 2018-ban épp annak a Terry McAulaynak a helyére választották a főbírók közé, aki a mostani Super Bowlon a meccset Amerikában közvetítő NBC szakértőkejént dolgozik majd. Az idénynyitó Philadelphia–Dallas összecsapáson is bíráskodó 54 éves játékvezetőnek korábban tíz playoffmeccse volt, két főcsoportdöntő, legutóbb a New England–Houston összecsapáson működött közre az idei playoff második fordulójában (a Seattle-nek legutóbb 2024 őszén vezetett meccset). Smith két korábbi Super Bowlon tartalék játékvezető volt, hétfős stábjában vannak rutinos tagok, négyen is közreműködtek már korábbi finálékban.

Shawn Smith játékvezető az idény első meccse után az utolsót is megkapta (Fotó: Getty Images)

A KÖRÍTÉS. Ez lesz a hatodik Super Bowl, amelyet az Arena4-en követhetnek a nézők Magyarországon, a helyszínen Kun Zsolt munkáját Bencsics Márk és Czirók Márton segíti szakkommentátorként. Az Egyesült Államokban az NBC-nél Cris Collinsworth szakértő hatodszor ül mikrofon mögé a nagydöntőben, korábban négyszer kommentálta a New England fináléját, köztük a legutóbbi Patriots–Seahawks összecsapást is. A meccs előtt az amerikai himnuszt Charlie Puth énekli el, a félidei show főszereplője Bad Bunny lesz.

EZ TÖRTÉNT AZ NFL-BEN A HÉTEN

EDZŐKERINGŐ. Az elmúlt egy héten három vezetőedzőt neveztek ki az NFL-ben, valamennyien eddigi támadókoordinátorok. Buffalóban házon belül léptették elő Joe Bradyt, míg Clevelandben és Arizonában egy-egy csoportrivális támadójátékáért felelős szekember került a csapat élére. Egy hely kiadó, Las Vegasban a Super Bowl végét várják, hogy a Seattle támadókoordinátorát, Klint Kubiakot bemutathassák vezetőedzőként.

CSAPATTÁVOZÓ EDZŐ (évek)ÉRKEZŐ EDZŐKORÁBBI POSZT
Arizona CardinalsJonathan Gannon (3)Mike LaFleurLA Rams, támadókoordinátor
Atlanta FalconsRaheem Morris (2)Kevin StefanskiCleveland, vezetőedző
Baltimore RavensJohn Harbaugh (18)Jesse MinterLA Chargers, védőkoordinátor
Buffalo BillsSean McDermott (9)Joe BradyBuffalo, támadókoordinátor
Cleveland BrownsKevin Stefanski (6)Todd MonkenBaltimore, támadókoordinátor
Las Vegas RaidersPete Carroll (1)? 
Miami DolphinsMike McDaniel (4)Jeff HafleyGreen Bay, védőkoordinátor
New York GiantsBrian Daboll (4)John HarbaughBaltimore, vezetőedző
Pittsburgh SteelersMike Tomlin (19)Mike McCarthyDallas, vezetőedző (2024-ig)
Tennessee TitansBrian Callahan (2)Robert SalehSan Francisco, védőkoordinátor
2026-OS EDZŐKERINGŐ

A HÉT DÖBBENETE. Nem csak a pályán történtek meglepetések az NFL legutóbbi idényében, napokban kiderült, hogy Bill Belichick a New England Patriots vezetőedzőjeként megnyert hat bajnoki címe ellenére sem kerül be az első adandó alkalommal a Hírességek Csarnokába. Ez azt jelenti, hogy az erről döntő 50 fős szavazóbbizottságból legalább 11-en nemet mondtak minden idők legsikeresebb edzőjének beiktatására. A hírt ligaszerte döbbenettel fogadták, és a szavazási rendszer felülvizsgálatát követelték. Belichickhez hasonlóan a New England Patriotsot 1994-ben felvásárló, a klubot annak tulajdonosaként az NFL legsikeresebbjévé tévő Robert Kraft is kimaradt az idén megválasztottak közül, akiknek a névsorát magyar idő szerint péntek hajnalban hozzák nyilvánosságra.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, RÁJÁTSZÁS
SUPER BOWL
Február 9., hétfő
0.30: Seattle Seahawks–New England Patriots (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Először rendeznek Párizsban NFL-alapszakaszmeccset

Amerikai sportok
7 órája

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

Kupp bosszúja, Payton mohósága, Adams bánata, Vrabel rekordja – sztorik az NFL főcsoportdöntőiből

Amerikai sportok
2026.01.27. 13:48

Újabb izgalmas végjáték után a Seattle a Rams legyőzésével jutott a Super Bowlba – videó

Amerikai sportok
2026.01.26. 04:09

A havas védőcsata után a New England Patriots jutott elsőként a Super Bowlba – videó

Amerikai sportok
2026.01.26. 00:24

A Packers élén Super Bowlt nyerő Mike McCarthy a Pittsburgh Steelers új vezetőedzője

Amerikai sportok
2026.01.24. 23:39

NFL: csereirányítóval sansztalan a Broncos a Super Bowlra a Patriots ellen?

Amerikai sportok
2026.01.24. 17:03

Kezdőirányítója nélkül várja a Denver a New Englandet, jön a Seahawks–Rams dráma harmadik felvonása

Amerikai sportok
2026.01.20. 17:40
Ezek is érdekelhetik