Visszavonul a Győri Audi ETO KC csapatkapitánya

R. P.R. P.
2026.02.27. 10:27
null
Fotó: Török Attila
A Győri Audi ETO KC a hivatalos honlapján megjelent közleményben bejelentette, hogy a svéd csapatkapitány, Anna Lagerquist az idény végén befejezi aktív pályafutását.


„Úgy döntöttem, hogy az idény végén visszavonulok, így ez lesz az utolsó évadom kézilabdázóként és ETO-mezben – mondta Lagerquist. – Nem volt könnyű döntés, mert nagyon élvezem, hogy itt lehetek és ezt a klubot képviselhetem. Ugyanakkor kíváncsian várom az életem következő fejezetét, ezért úgy érzem, most jött el számomra a megfelelő pillanat. Nem is lehetnék boldogabb és büszkébb, hogy ebben a klubban, ezekkel a lányokkal és a szurkolóink előtt fejezhetem be a pályafutásomat. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a lehető legjobban zárjuk ezt az évet, elérjük a céljainkat, és együtt kiélvezzük az előttünk álló időszakot.”

Anna Lagerquist 2024 ősze óta játszik a győrieknél. A kiváló védőjátékos a svéd válogatottal negyedik lett 2021-ben a tokiói olimpián, illetve a 2023-as női kézilabda-világbajnokságon, a győriekkel eddig egy magyar bajnoki címnek és egy Bajnokok Ligája-győzelemnek volt részese.

A győriek így méltatják a játékost: „A kiváló védőmunkájáról és csapatszelleméről ismert Anna Lagerquist 2024 őszén érkezett a Kisalföldre, és rehabilitációját követően stabilitást és karaktert adott a Győri Audi ETO KC hátsó alakzatának; játékintelligenciája, küzdőszelleme és profizmusa nemcsak a pályán, hanem az öltözőben is érezhető volt, példát mutatva fiatalabb társainak.”

Lagerquistet a tavalyi vb alatt kisebb lábsérülése miatt csak az utolsó csoportmérkőzés előtt tudták becserélni a svéd keretbe, ám újfent megsérült, így idő előtt véget ért számára a torna – jelenleg is a visszatérésén dolgozik. 

 

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: 150. nemzetközi győzelmére hajt az FTC

Kézilabda
4 órája

Női kézilabda NB I: kiszenvedte a győzelmet a Kisvárda a Fehérvár ellen

Kézilabda
15 órája

Cáfolta válogatott szélsője távozását a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
Tegnap, 9:40

Budaörsön is nyert, továbbra is veretlen a DVSC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.15. 20:02

Könnyedén nyert az FTC Szombathelyen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.10.14. 19:36

Az ETO a favorit a román női kézibajnokság sztárjának megszerzésében – sajtóhír

Kézilabda
2026.10.14. 15:40

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.13. 19:32

Deli Rita: Komoly sikerek kapujában a Ferencváros, jó nézni a játékukat

Kézilabda
2026.10.13. 14:09