Minden idők második legnagyobb nem irányító szerződését kapta Aidan Hutchinson

B. A. P.B. A. P.
2025.10.30. 11:11
null
Hosszabbított Aidan Hutchinsonnal a Lions (Fotó: Getty Images)
Az NFL-ben szereplő Detroit Lions szerződést hosszabbított szélső passzsiettetőjével, Aidan Hutchinsonnal.

Hutchinson négyéves, 180 millió dolláros szerződést kapott a Detroittól, ebből ráadásul 141 millió dollár garantált. Éves szinten tehát 45 millió dollárt keres, ez pedig minden idők második legmagasabb összege a nem irányítók esetében. Hutchinsont csak a Green Bayhez kerülő Micah Parsons előzi meg (46.5 millió dollár/év). Az ESPN hozzáteszi, hogy Hutchinson szerződése rekord, ha a garantált pénzösszeget nézzük a nem irányító játékosok esetében.

Hutchinson a 2022-es első kör második választottjaként került a Lionshoz. Első évében 9.5 sacket, a másodikban a rájátszással együtt 14.5 sacket jegyzett, míg tavaly sérülés miatt csak öt meccsen játszott, azokon viszont 7.5-szer vitte földre az ellenfél irányítóját, közte a Tampa Bay elleni 4.5 sackes meccsével. Az NFC első kiemelésére hajtó Lionsban a 25 éves passzsiettető idén hat sacknél tart. Idén Micah Parsons (33) után neki van a második legtöbb nyomásgyakorlása és Joey Bosával holtversenyben a legtöbb (4) kierőszakolt fumble-je. A michigani egyetemről érkező játékos a Lions védő snapjeinek 93 százalékán játszott, ami a legmagasabb a védőfal játékosai közül az NFL-ben.

Brad Holmes, a Detroit általános igazgatója az elmúlt két idényben tető alá hozta Jared Goff, Amon-Ra St. Brown, Jameson Williams, Penei Sewell, Alim McNeill és Kerby Joseph szerződéshosszabbítását. „Nagyon sokat segít nekünk a futó és passzjátékok terén egyaránt. Mindenki másnak is segít, a hozzá hasonló játékosok külön világban élnek” – mondta róla korábban Dan Campbell, a Lions vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

NFL: újabb Cowboys-mélypont a sosem látott összeomlás

Amerikai sportok
10 órája

A címvédő Seattle otthonában győzött, tovább robog a Bears – videó

Amerikai sportok
20 órája

Óriási végjáték után a Broncos visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
2026.11.02. 01:52

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
2026.11.02. 00:42

A három labdavesztés és a gyenge futójáték is belefért a Packersnek a Panthers ellen – videó

Amerikai sportok
2026.10.30. 09:20

Amerikából jöttem: kamu volt a Chiefs-visszatérés, vagy most nem kéne túlreagálni?

Amerikai sportok
2026.10.29. 20:30

Ilyen még sosem volt az NFL-ben: két csoportban is mindenki pozitív október végén

Amerikai sportok
2026.10.27. 14:30

A csereirányítóval játszó Eagles egy félidőig tudta tartani a lépést a Cowboysszal – videó

Amerikai sportok
2026.10.27. 09:03