A bűn városából a sport városa – Moncz Attila publicisztikája

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2024.02.09. 23:25

AZ AMERIKAI SPORTFOGADÁSI SZÖVETSÉG becslése szerint a vasárnapi Kansas City Chiefs–San Francisco 49ers Super Bowlra az Egyesült Államok lakosságának 26 százaléka (67.8 millió fő) fogad legalább egy kimenetelre, összességében 23.1 milliárd dollár értékben. Eddig a tavalyi amerikaifutball-nagydöntő, a Kansas City Chiefs–Philadelphia Eagles tartotta a csúcsot, a prognózisok szerint ez dől most meg úgy, hogy az előbbi két kategóriában 35, illetve 44 százalékos növekedést figyelhetünk meg. Isten hozott mindenkit a világ legnagyobb felnőttjátszóterén, Las Vegasban!

Természetesen nem lehet kizárólag annak tulajdonítani az újabb határok ledöntését, hogy az NFL története során először rendez finálét a kaszinóvárosban, ám hogy kiemelt szerepe van benne, az megkérdőjelezhetetlen. Az elmúlt több mint fél évtizedben a szemünk előtt ment, de még inkább megy végbe az a folyamat, ami a bűn városát (Vegas egyik beceneve Sin City) a sport fővárosává teszi. Az átlényegülés különösen annak tükrében elképesztő, hogy a nyolcvanas években a nagy ligák még tudatosan távol akarták tartani magukat a nevadai „bűnbarlangtól”. Az NFL például akkoriban 25 ezer dolláros illetéket szedett be minden olyan itteni kocsmától és kaszinótól, amely a területén élőben akart mérkőzést közvetíteni. Mindenki mindenáron el akarta kerülni, hogy a szervezetét fogadásokkal hozzák kapcsolatba, mindenki aggódott a játék integritása miatt, legyen szó a már említett amerikai futballról, a jégkorongról (NHL), a kosárlabdáról (NBA) vagy a baseballról (MLB). Amikor 2003-ban már nagyban dübörgött a reklámbiznisz, az NFL még akkor sem volt hajlandó befogadni akár csak egyetlen 30 másodperces reklámot sem a Super Bowlra.

Most, 21 évvel később a Super Bowl megérkezett Las Vegasba. Kellett hozzá, ahogyan a teljes sportos nyitáshoz is (mert bizony korábban a profi ökölvívást és a UFC-t leszámítva az olyan események, mint a 2015-ös birkózó-világbajnokság, meglehetősen ritkák voltak errefelé), hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 2018-ban hatályon kívül helyezze az addig érvényben lévő sportfogadási törvényt, így ma már 38 államban lehet legálisan fogadni. Ennek köszönhetően a ligák és a helyi intézmények viszonya sokkal jobb lett, vagy ahogyan Jay Kornegay, a Westgate Hotels sportügyekben illetékes fővezére fogalmazott: „Olyan volt az egész, mintha száznyolcvan fokos fordulat történt volna az életünkben. Az addigi viszonyunkat inkább kényesnek mondanám.”

Las Vegas felismerte a sportban rejlő lehetőségeket, a sport pedig a városban rejlőket, így jelenleg mindkét oldal nyertesnek érezheti magát, hiszen nem győzi számolni a közös munkából származó bevételt. Tíz éve még én is kinevettem volna, aki azt mondja, Las Vegas a világ sportfővárosa akar lenni, ma viszont már helyi turisztikai és gazdasági vezetők hangoztatják a nézetet. Az állítás igazságát elsőként nem is annyira az Egyesült Államokban népszerű sportágakon kell lemérni, hanem a Formula–1-en. Az amerikai futamok sokáig mesebeliek voltak, legutóbb 2008 és 2011 között volt szakadás, azt követően viszont (leszámítva a pandémia sújtotta 2020-as esztendőt) mindig rendeztek legalább egy futamot az USA-ban. Az F1 tulajdonosa, a Liberty Global úgy döntött, 2023-tól Miami és Austin mellett Las Vegas is kap egy futamot. A jogtulajdonos félmilliárd dollárt fektetett a projektbe és tízéves szerződést kötött a helyi szervezőkkel. Olyan novemberi hétvégére tették a bulit, amely a felmérések szerint bevételi szempontból hagyományosan az év második legrosszabb időszaka Las Vegasban. Max Verstappen nyerte meg a futamot, szerinte az egész 99 százalékban show volt, a sport csupán egy százalékban volt fontos. A szervezőket ez kevésbé érdekelte, sokkal inkább a végső egyenleg, ami az ő igazukat támasztotta alá. Az F1 egymilliárd dolláros gazdasági hatást gyakorolt Las Vegas életére (az összegben nincs benne az autós világsorozat bevétele!), az előzetesen lesajnált hétvégének köszönhetően Vegas elkönyvelhette a valaha volt legjobb novemberi, illetve utolsó negyedéves eredményét. Persze ha például a Bellagio Fountain Club 11 ezer dolláros belépővel (benne nem csupán a futammal, de például a világhírű Cirque du Soleil előadásával is!) csalogat, illetve ha kimondottan a verseny miatt háromszázezren érkeznek ide, akkor máris minden sokkal érthetőbb.

A majorsportok és az egyéb nagy események pedig még ennél is többet tesznek hozzá a helyi gazdasági élethez. Rendben, a kirakatban most ott a Super Bowl (bődületes, de nem elég a 150 ezres hotelágykínálat), most minden marketinges ezen, illetve az énekes Taylor Swift látogatásán dolgozik (még japán túráját is félbeszakítja, hogy láthassa barátja, Travis Kelce, a Chiefs tight endje fellépését), ám Las Vegas szerintem a húszas évek végére olyan lefedettséggel dolgozhat, amilyennel csak New York, Los Angeles, Chicago, San Francisco, Dallas, Washington, Philadelphia, Miami, Boston, Minneapolis, Denver, Phoenix és Detroit büszkélkedhet. Minden majorsportban lesz legalább egy csapata. Úgy, hogy 2017 előtt egy sem volt errefelé.

Akkor alapították meg a Las Vegas Golden Knights hokicsapatát, amely az első idényében döntőt játszott és bukott el, 2023-ban viszont már elhódította a Stanley-kupát. (A város első kiemelt bajnokcsapata viszont a Las Vegas Aces WNBA-együttese, amelyet 2022-ben koronáztak meg először a női profi kosárlabdaligában.) Nem is annyira sportszakmai, mint gazdasági szempontból mutatta meg a Golden Knights példája, mekkora kiaknázatlan gazdasági tartalékok rejlenek a kaszinóvárosban. A középtávú tervek között tízezer bérletes szerepelt, nos, ennyi már hónapokkal az első vegasi korongbedobás előtt összejött.

Az igazi aranybányát jelentő NFL 2020-ban tette be a lábát, midőn az Oakland Raiders áttette ide a székhelyét és felvette a Las Vegas Raiders nevet. A csapat egyelőre adós a nagy eredménnyel, nem úgy a csaknem kétmilliárd dollárért „felhúzott” Allegiant Stadium. Talán ez a liga egyetlen olyan arénája, ahol mind a 65 ezer szurkoló VIP-vendégnek érezheti magát, a kihasználtsággal nincs gond (érződik is a befolyó pénzen, hiszen a meccsnapi bevételt illetően top 5-ös a ligában!), ahogyan a nem sporteseményekből származó bevétellel sem. Az ilyen rendezvényekből a stadion 2022-ben 182.5 millió dollárt termelt, annyit, mint egyetlen más NFL-létesítmény sem.

Aligha véletlen, hogy már mindenki várja a baseball jellegéből adódóan sokkal több hazai meccsel „jelentkező” Oakland Athletics 2028-as érkezését. A ballpark már épül, az egymilliárd dolláros büdzséhez az állam – túlnyomórészt adókból származó pénzzel – 145 millió dollárral járul hozzá, a többi magánbefektetőktől érkezik. Megéri, az együttes évente legalább 400 ezer egyedi látogatót vonz a metropoliszba, ami több repülőt, több vendégéjszakát, több itt elköltött pénzt is jelent.

Az NBA-projekt talán még nincs ennyire előrehaladott állapotban, de azért már két tulajdonosi kör is érdeklődött. Semmiség, az egyiknek Shaquille O’Neal, a másiknak LeBron James az arca. A csarnok tervei készen, a Strip végén áll majd, 20 ezer néző számára kínál szórakozási lehetőséget, és hogy ne legyen kétségünk a hátteret illetően, egy tízmilliárd dolláros kaszinófejlesztési terv részét képezi, kizárólag magántőkéből. Amíg ez elkészül, az itteni kosárőrülteknek be kell érniük az NBA szezonközi tornája, illetve az egyetemi bajnokság, az NCAA 2028-as négyes döntőjével. Ilyen események mellett az évente 170 ezer vendéget idecsábító tíznapos rodeófesztivál el is törpül.

A mostani felhajtás láttán persze a fő cél, hogy Las Vegas legyen a Super Bowl „örökös” házigazdája. Ez azért aligha célja az NFL-nek, 2028-ig ráadásul szóba sem kerülhet egy újabb itteni nagydöntő, hiszen addig már elosztották a jogokat (sorrendben New Orleans, Santa Clara és Los Angeles várja majd a két legjobb csapatot). Aligha hiszem, hogy a liga utána változtatni akar a vetésforgó rendszerén. Bár évtizede még azt sem hittem el, hogy Las Vegasnak lesz képviselője kiemelt ligában.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik