NFL: négy játékost is felfüggesztettek, mert meccsekre fogadtak

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.30. 10:23
null
Isaiah Rodgerset és három másik játékost is eltiltott az NFL, mert meccsekre fogadtak (Fotó: Getty Images)
Négy játékost is felfüggesztett a profi amerikaifutball-liga (NFL), miután azok a 2022-es idényben NFL-mérkőzésekre fogadtak.

 

A liga közlése szerint az Indianapolis Coltsban játszó Isaiah Rodgers és Rashod Berry, valamint a csapat nélküli, 2022-ben a Detroit Lionsnál szerepelőDemetrius Taylor is határozatlan időre szóló eltiltást kapott, de legalább a következő évad végéig nem játszhatnak, míg a negyedik érintett,Nicholas Petit-Frere(Tennessee Titans) az új idény első hat meccsén nem léphet pályára, mert NFL-eseményekre fogadott.

Az ügy kirobbanása után a Colts mindkét védőjétől megvált.

Rodgers egyébként június elején kiadott egy nyilatkozatot, melyben felelősséget vállalt tettéért.

Az ESPN szerint Rodgers az egyik mérkőzésen 1000 dollárral fogadott csapattársa futott yardjainak számára és nyert is vele, de a hírek szerint több száz fogadást adott le.

Egyébként a liga április 21-én a Detroit Lions négy játékosát (Jameson Williams, Quintez Cephus, Stanley Berryhill, CJ Moore), valamint a Washington Commanders védőjét (Shaka Toney) is felfüggesztette, mert megsértették az NFL szerencsejáték-politikáját.

Legfrissebb hírek

Pontgazdag mérkőzésen tartotta életben rájátszásreményeit a Detroit – videó

Amerikai sportok
Tegnap, 8:23

Karolinában botlott az NFC éllovasa; a Texans megnyerte a Colts elleni csoportrangadót – videó

Amerikai sportok
2025.11.30. 23:13

A négy TD-t passzoló Jordan Love vezérletével a Packers Detroitban is nyert hálaadáskor – videó

Amerikai sportok
2025.11.28. 06:08

Tízpontos hátrányból felállva, hosszabbítás után nyert a Chiefs és a Lions is – videó

Amerikai sportok
2025.11.23. 23:18

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
2025.11.09. 22:29

Győzelmi módba kapcsolt és sztárvédőt szerzett a Colts

Amerikai sportok
2025.11.05. 12:02

Utolsó másodperces mezőnygóllal verte a Carolina a Packerst, csoportrangadót bukott a Lions

Amerikai sportok
2025.11.02. 22:41

Minden idők második legnagyobb nem irányító szerződését kapta Aidan Hutchinson

Amerikai sportok
2025.10.30. 11:11
Ezek is érdekelhetik