NBA: Harden kétszer mentette meg a Sixerst; óriási, de kárba vesző Jokics-rekord – videók

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.05.08. 07:34
null
James Harden útjára engedi a Philadelphia győzelmét érő triplát (Fotó: Getty Images)
A Philadelphia 76ers és a Phoenix Suns is hazai győzelemmel egyenlített az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) főcsoport-elődöntőiben: a Sixers hosszabbításban 116–115-re verte meg a Boston Celticset, míg az arizonaiak szintén kiélezett meccsen 129–124-re gyűrték le a Denver Nuggetset a vasárnapi játéknapon.

 

A Philadelphia sokáig vezetett a Boston ellen, volt 16 pontos előnye is a harmadik negyedben, aztán a vendégek úgy elkapták a fonalat, hogy a rendes játékidő végén már a Sixersnek kellett hosszabbításra mentenie a meccset. James Harden 16 másodperccel a záró dudaszó előtt egyenlített, és ugyanő volt az is, aki a ráadás lezárulta előtt 18 másodperccel beágyúzta a győzelmet érő triplát.

Harden – akinek ez volt a második, utolsó 20 másodpercen belüli meccsdöntő dobása ebben a szériában – 42 ponttal zárt, nem kis örömére John Haónak, egy iskolai lövöldözésben lebénuló diáknak, akivel a kosaras régóta kapcsolatban áll, és akit maga hívott meg a mérkőzésre. A végén a dedikált cipőjét is neki ajánlotta.

HARDEN VASÁRNAPI PRODUKCIÓJÁNAK VELEJE


JAMES HARDEN ÉS JOHN HAO A MECCS UTÁN


JOEL EMBIID 34 PONTTAL ÉS 13 LEPATTANÓVAL ZÁRT A SIXERSBEN

A Phoenix és a Denver elképesztőn kiélezett csatát vívott egymással, és a Suns úgy volt képes győzni, hogy a Nuggets soraiban Nikola Jokics playoffbeli klubcsúccsal felérő 53 pontot szerzett. Ennél magasabb pontszámot korábban csak egyetlen center ért el az NBA rájátszásában: Wilt Chamberlain (56), évtizedekkel ezelőtt. A hazai csapatban Kevin Durant és Devin Booker egyaránt 36 pontot szórt, és amikor a negyedik negyedben rájuk összpontosított a vendégek védelme, előlépett a háttérből Landry Shamet, és korábbi egy triplája mellé bevágott még négyet, kulcsszerepet játszva a győzelemben.

DEVIN BOOKER: 36 PONT MELLÉ 12 ASSZISZT


KEVIN DURANT: 36 PONT MELLÉ 11 LEPATTANÓ


NIKOLA JOKICS AZ 53 PONTJA MELLETT 11 ASSZISZTOT IS KIOSZTOTT


LANDRY SHAMET EGYIK TRIPLÁJA A NEGYEDIK NEGYEDBEN DOBOTT NÉGYBŐL


Részletes összefoglalót ide kattintva, a Kezdő5.hu-n olvashatnak!

NBA
RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ

KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Philadelphia 76ers–Boston Celtics 116–115
(27–19, 32–31, 33–33, 15–24, 9–8) – hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Phoenix Suns–Denver Nuggets 129–124 (32–34, 31–27, 35–31, 31–32)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

A RÁJÁTSZÁS 2. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSAI
(zárójelben a párharc állása)
KELETI FŐCSOPORT

New York Knicks–Miami Heat (1–2)
Boston Celtics–Philadelphia 76ers (2–2)
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Phoenix Suns (2–2)
Golden State Warriors–Los Angeles Lakers (1–2)
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

A RÁJÁTSZÁS 1. FORDULÓJA
KELETI FŐCSOPORT

Milwaukee Bucks–Miami Heat (1–4) – a Miami továbbjutott
Cleveland Cavaliers–New York Knicks (1–4) – a New York továbbjutott
Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets (4–0) – a Philadelphia továbbjutott
Boston Celtics–Atlanta Hawks (4–2) – a Boston továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves (4–1) – a Denver továbbjutott
Phoenix Suns–Los Angeles Clippers (4–1) – a Phoenix továbbjutott
Sacramento Kings–Golden State Warriors (3–4) – a Golden State továbbjutott
Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers (2–4) – az LA Lakers továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartottak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik