Videó: elnézést kért a csapattársát megütő NBA-játékos

D. S. B.D. S. B.
2023.04.10. 15:35
null
Rudy Gobert (balra) elnézést kért Kyle Anderson (jobbra) megütéséért (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, tapintható volt a feszültség a minél jobb playin helyért küzdő Minnesota Timberwolves New Orleans Pelicans elleni mérkőzésén az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának utolsó fordulójában. A Timberwolves francia játékosa, Rudy Gobert pedig nem tudta kezelni a stresszt és egy időkérésnél megütötte csapattársát, Kyle Andersont, amely után mindkét játékost az öltözőbe zavarták. Előbbi vissza sem térhetett a meccsre, de a találkozó másnapján közösségi oldalán elnézést kért a történtekért – a csapata egy fontos meccsről eltiltotta.

 

„Hatalmukba kerítettek az érzelmek. Nem úgy kellett volna reagálnom, ahogy tettem, attól függetlenül, amit mondtak. Elnézést szeretnék kérni a szurkolóktól, a szervezettől és különösen Kyle-tól, akit igazán szeretek és tisztelek csapattársként” – írta Twitter-oldalán a francia játékos.

Goberft egymeccses eltiltást kapott a Minnesotától, nem utazott el a csapattársaival Los Angelesbe, ahol a Lakersszel csap össze a Timberwolves a rájátszásba jutásért. A győztes a Nyugati főcsoport negyeddöntőjébe jut, míg a vesztes az Oklahoma City–New Orleans csata győztesét látja vendégül az utolsó playoffhelyért.





AZ ALAPSZAKASZ UTOLSÓ FORDULÓJÁRÓL ÉS A RÁJÁTSZÁS MENETRENDJÉRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
2026.05.19. 13:44

NBA: Wembanyama vezetésével a továbbjutás kapujában a San Antonio

Amerikai sportok
2026.05.13. 06:59

NBA: söpréssel keleti döntős a Knicks; kihasználta Wembanyama kiállítását a Wolves

Amerikai sportok
2026.05.11. 07:50

NBA: Brunson vezérletével közel a Knicks-söprés; Wembanyama remekelt Minneapolisban

Amerikai sportok
2026.05.09. 09:25

A Spurs a Minnesotára történelmi verést mérve egyenlített az NBA-ben

Amerikai sportok
2026.05.07. 08:24

NBA: Edwards váratlanul visszatért, a Minnesota el is kapta idegenben a San Antoniót

Amerikai sportok
2026.05.05. 07:48

NBA: hetedik mérkőzésre kényszerül a Boston Celtics; Edwards nélkül is továbbment a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.05.01. 07:26

„A rájátszásért élek” – LeBron James vezérletével tarol a Lakers; söprésre áll a címvédő OKC

Amerikai sportok
2026.04.26. 13:42
Ezek is érdekelhetik