A Clippers, a Lakers és a Heat is azonnal elvette a pályaelőnyt

GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)
2023.04.17. 08:39
null
A Lakers elvette a Memphis pályaelőnyét (Fotó: Getty Images)
Otthon kapott ki a Memphis, a Phoenix és az alapszakaszt megnyerő Milwaukee, utóbbinál ráadásul megsérült Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo). A Denver nem hibázott a Minnesota ellen.

Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers 112–128

A kiegészítők megnyerték, előnyben a Lakers. Egy-két hullámvölgyet leszámítva végig remek játékot mutatott be a Los Angeles, főleg támadásban, de azért védekezésben is megvolt az a szilárd alap, amire építhették a pálya túloldalát. Rögtön jól kezdtek, és már az első negyedben vezettek 30–20-ra, majd a második nagyobb részét is előnyben töltötték, de aztán ott a nagyszünet előtt felpörgött a Grizzlies, és egy 32–16-os etappal fordítottak a hazaiak, akik hat ponttal vezettek a félidőben. A fordulás után aztán próbálta rendezni a sorait a Lakers, jöttek a fontos dobások, és a jó védekezések, majd beindult Rui Hachimura, aki egymaga fokozatba tette csapatát: csak ő négy triplát bombázott be egymás után a harmadik negyedben, neki köszönhetően megint az arany-lilák vezettek. Ezt az előnyt pedig az utolsó hét és fél percben már nem is adták ki a kezükből, ott egy 10–0-ás futással kerültek újra pozícióba, majd a Hachimura-show után jött a Reaves-show: a fiatal hátvéd gyakorlatilag megkapta a kezébe a labdát a clutch végjátékban élete első playoff-meccsén, de bizonyította, hogy ez nem véletlen. Az utolsó bő négy percben szinte minden támadást ő vezényelt le, dobott kilenc pontot 4/4-es mezőnymutatóval, és kiosztott két gólpasszt is, miközben például LeBron James háttérbe húzódva figyelte a műsort – Reaves vezetésével ezt az utolsó bő négy percet 20–6-ra (!) nyerte meg a Lakers, és rögtön idegenbeli győzelemmel nyitotta a párharcot. Reaves végül 23 pontig és 4 gólpasszig jutott, Hachimura 29 ponttal, 11/14-es mezőnymutatóval és 5/6 triplával zárt, James 21–11–5-öt hozott két labdaszerzéssel és három blokkal, míg a kisebb sérülést is kihordó Anthony Davis a 22 pontja és 12 lepattanója mellett 3 labdaszerzést és 7 (!) blokkot is bemutatott. Elsőre ennél jobban aligha alakulhatott volna nekik a meccs, következőleg kicsit nyugodtabban léphetnek pályára, majd otthon kellene megvédeniük a most megszerzett pályaelőnyt.

Moranttől több kellett volna, a végén meg is sérült. Nem hozta a legjobb formáját Ja Morant, aki magához képest kifejezetten passzívnak bizonyult, csak 14 dobásba állt bele, egyetlen büntetőt sem harcolt ki, és végül megállt 18 pontnál – ráadásul szervezni még ennyire sem tudott, két gólpasszára hat eladott labda jutott. Dillon Brooks sem teszi ki az ablakba az 5/13-as mezőnyözését és 2/9 tripláját, így bár Jaren Jackson Jr. (31 pont, 13/21 mezőnyből) és Desmond Bane (22 pont, 6 gólpassz) nagyjából hozta, amit kell, viszont közben a csapatvédekezés annyira nem állt a helyzet magaslatán, hogy a remek napot kifogó Lakers szétszedte őket. Voltak időszakok, amikor az ő akaratuk érvényesült, a második negyed hajrája volt talán leginkább ilyen, de a nagyszünet után kapott 69 pont megpecsételte a sorsukat. A hajrában gyakorlatilag minden clutch védekezésükből kosarat kaptak, egyáltalán nem tudták megfogni a Los Angelest, csak az volt a kérdés, hogy kettő vagy három pontot szerez a Lakers egy-egy labdabirtoklásból, így pedig 112–113 után egyszerűen elfogytak – ezzel azonnal oda a pályaelőny, a következő találkozón sokkal koncentráltabb, harcosabb produkciót kell nyújtaniuk, és kötelező lesz kiegyenlíteniük. Ezt megnehezítheti Morant helyzete, aki az utolsó percekre megsérült egy betörésnél, a kezét fájlalva, üvöltve rohant be az öltözőbe – a találkozó után azt mondta, hogy nem biztos, hogy játszhat legközelebb.

A Grizzlies legjobb dobói:
Jackson Jr. 31/6, Bane 22/9, Morant 18/6
A Lakers legjobb dobói: Hachimura 29/15, Reaves 23/9, Davis 22

A párharc állása: 1–0 a Lakers javára.

Milwaukee Bucks–Miami Heat 117–130

Katasztrofális rajt a Bucks számára. Már az első percekben érezhető volt, hogy nehéz este vár a Milwaukee-ra, mert a Miami nagyon harcosan, tudatosan jött ki a parkettre, és vezetni is tudott: már az első negyedben 29–15 volt a vendégek előnye, rárúgták az ajtót az első kiemeltre. Innen természetesen minden további nélkül vissza lehetett jönni, csak a problémát jelentősen súlyosbította, hogy a második negyedben, alig 11 játékperc után megsérült Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo): a Bucks vezérét Kevin Love faultolta egy betörés végén, és rosszul esett rá a hátára, ami a hírek szerint deréktájon megzúzódott. Giannis nem tudott már visszatérni a parkettre, és bár nélküle Khris Middleton régi fényében tündökölve 33 pontot dobott, Bobby Portis 21 egységgel szállt be a padról, míg Jrue Holiday 16 gólpasszt osztott szét, de ez végül nem bizonyult elégnek – csak átmenetileg tudták átvenni az irányítást, de a Miami mindenre tudott válaszolni. Holiday szerint Giannis sérülésétől függetlenül is jobb volt náluk a Heat, úgyhogy rengeteg dolgot kell kijavítaniuk a következő meccsig: most nagyon érződött rajtuk, hogy két hete nem játszottak a kezdők, és hogy régen volt olyan mérkőzésük, aminek valódi tétje volt, valódi nyomás alatt kellett teljesíteni. Elsőre tehát oda a pályaelőny, kaptak egy hazai pofont, és elvesztették Antetokounmpót, akinél a röntgen negatív lett, de egyelőre nem tudják, hogy mikor térhet vissza - nincs kizárva, hogy szerdán, de ennél azért el tudtak volna képzelni magabiztosabb playoff-rajtot is...

Butler csillogott, Herrót elvesztette a Heat.
A Miami sikerét is beárnyékolja egy sérülés, ugyanis Tyler Herro még a nagyszünet előtt repült egy szabad labdáért, és az eset következtében eltörte a kezét - rá minden bizonnyal idén már nem számíthat Erik Spoelstra, bár pontosabbat egyelőre nem tudni. Mindenesetre vele és nélküle is meggyőző volt a Heat, amely nagyon tudatos, nagyon határozott tervvel és játékkal kezdett, amellyel azonnal megfogta a Milwaukee-t, és innentől kezdve csak közelíteni engedte ellenfelét, a vezetést egyszer sem tudták átvenni a hazaiak. Erről alapvetően a szenzációs meccset játszó Jimmy Butler gondoskodott, aki 35 pontot dobott 5 lepattanóval, 11 gólpasszal és 3 labdaszerzéssel, folyamatosan elment a gyűrűig, és ott be is tudta fejezni a támadásokat, abszolút szupersztárként tündökölt, és kilógott a mezőnyből. Mellette Bam Adebayót (22 pont, 9 lepattanó, 7 gólpassz) és a Herro kiesése miatt nagyobb szerepet kapó Love-ot (18 pont, 8 lepattanó, 4/7 tripla) is emeljük ki, de azt is tegyük hozzá, hogy most tényleg extra dobóformát fogtak ki a vendégek: nehéz helyzeteket oldottak meg kulcspillanatokban, a végjátékban Gabe Vincent például a földről szedte fel a labdát a meccset eldöntő triplája előtt (ezzel lett 125-114), előtte Adebayo zsinórban három tempót dobott be, Caleb Martinnak is volt clutch triplája, tényleg mindenük beesett. Ezt jól mutatja az, hogy 59,5 százalékkal céloztak távolról és 60 százalékkal tripláztak, sok nagy dobásuk volt, és a 130 dobott pontjukkal megdöntötték a franchise playoff-rekordját. Végig vezetve nyertek, és bár Herro miatt azért nem lehet teljes az örömük, de úgy kezdték ezt a párharcot, ahogy kell, meglátjuk, hogy ebből mit tudnak átmenteni a következő találkozókra.

A Bucks legjobb dobói: Middleton 33/6, Portis 21, Holiday 16/6
A Heat legjobb dobói: Butler 35, Adebayo 22, Love 18/12

A párharc állása: 1–0 a Heat javára.

Phoenix Suns–Los Angeles Clippers 110–115

Leonard megalapozta, Westbrook megnyerte. Szenzációs meccset vívtak a csapatok, éppen olyat, amilyet vártunk ettől a párosítástól. A Clippers Paul George nélkül is nagyobb elánnal, és remek dobóformával kezdett, az első negyedet rögtön 30–18-ra nyerte, majd a második játékrészben 15-tel is vezetett egy ideig, de a nagyszünet előtt Kevin Durant vezetésével jelentősen lefaragott a hátrányából a Suns, és öt egységig közelített. A harmadik negyedben 62–68 után gyújtotta be a rakétákat ismét a Phoenix, itt ugyanis szűk négy perc alatt egy 15–0-t repesztett a vendéglátó, tombolt a csarnok, átvette a vezetést és a mérkőzés irányítását is Monty Williams alakulata, de a LAC tudott reagálni, és még ebben a játékrészben visszajött egálra. Jött a kiélezett záró etap, ahol 96-95-nél vezetett utoljára a Suns, majd fordított a Clippers, de egy labdán belüli különbséggel haladtak előre a csapatok, sok volt a hiba mindkét oldalon, igazi playoff-atmoszférát teremtettek a felek. Két és fél perccel az órán aztán jött a meccs legjobbjaként teljesítő Kawhi Leonard, bevert egy nagy hármast, majd a következő játékból még egyet, az ezt követőből a duplázást megverte dobatott egyet Eric Gordonnal, de a Suns részéről is jöttek a válaszok, fogyott az idő, és az utolsó fél percnek 108–109-cel mentek neki a felek. Ott viszont két elrontott dobás után hidegvérrel bedobott két büntetőt Russell Westbrook, majd bemutatta a meccsnyerő védekezést: úgy fogta meg Devin Bookert, hogy előbb blokkolta a dobását, majd egy újabb mozdulattal még rá is ütötte a labdát ellenfelére, így a Clippers jöhetett, Gordon két büntetője pedig lezárta a küzdelmet. A Clippersnél Westbrook 9 ponttal és 3/19-es mezőnymutatóval zárt, de 10 lepattanó, 8 gólpassz, 3 blokk és a győztes játék került a neve mellé, míg a sikert Leonard alapozta meg: ő 38 pontot termelt 13/24 jó dobással, 3/5 triplával, 9/10 büntetővel, 5–5 lepattanóval és gólpasszal. Emeljük még ki a 19 pontos Gordont és a dupla-duplázó Ivica Zubacot is, összességében kiemelkedő védekezéssel és lepattanózással, a szoros végjátékot megoldva vette el a pályaelőnyt Tyronn Lue csapata.

Nem jött segítség a padról. Kereken 100 pontot dobott a phoenixi kezdő, az első sor teljesítményére összességében nem lehetett panasz, a cseresor viszont szinte semmit nem tett hozzá, csak rontott a helyzeten, ami egy ilyen kiélezett találkozón most nem fért bele. A 15–6-ra elvesztett támadópattanózás, és a csapatszinten összesen bedobott hat tripla sem segített, fontos faktorokban kaptak ki a hazaiak, és bár a vezérek alapvetően jó számokkal zártak, a végén elöl-hátul kulcsfontosságú hibákat követtek el. Kevin Durant (27 pont, 9 lepattanó, 11 gólpassz) és Devin Booker (26 pont, 4 labdaszerzés, 3 blokk) mellett Craig és Ayton is jól mozgott, Chris Paulnak egy kosár kellett volna a tripla-duplához, de a végén engedtek két rendkívül fájdalmas támadópattanót, majd jött az a rossz Booker-döntés, amikor mínusz háromnál megpróbált kettest dobni, amit ráadásul belevitt Westbrook blokkjába. Dráma nincs, Durant és Booker szerint is az számít, hogy hogyan reagálnak erre a vereségre, de az természetes, hogy nehéz párharc lesz, nagyon jó az ellenfél, de bizonyítaniuk kell, hogy ők még jobbak...

A Suns legjobb dobói: Durant 27/9, Booker 26, Craig 22/6
A Clippers legjobb dobói: Leonard 38/9, Gordon 19/9, Powell 14/3

A párharc állása: 1–0 a Clippers javára.

Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves 109–80

A Denver nem viccelt.
A játéknap során egyedüliként tudta megőrizni a pályaelőnyt a nyugati első kiemelt Nuggets, amely egy pillanatig sem adott esélyt a borzasztóan játszó Minnesotának. A hazaiak a még szorosabb, csak három ponttal nyert első negyed után feljebb tudtak kapcsolni, a nagyszünetben már kétszámjegyű fórral vezettek, majd a harmadik negyed elején végleg dűlőre vitték a dolgot: ott meglett a közte húsz, később a közte harminc is, és legyalulták a Timberwolvest. Ehhez nem kellett extra Nikola Jokicstól, aki 28 játékperc alatt kipontozódott (13 pont, 14 lepattanó, 6 gólpassz, de volt egy flagrantet érő könyököse is), és olyan igazi nagy egyéni pluszt másnál sem tudunk kiemelni, bár Jamal Murray 24–8–8-as statlapja azért megsüvegelendő. Elsősorban a védekezésükkel nyertek, támadásban annyit hoztak, amennyit kellett, végül 46 százalékos mezőnymutatóval és 41 százalékos triplázással zártak, a lepattanózást 54–38-ra nyerték meg, a festékben pedig 48–36-ra győztek. A pocsék Minnesotát a játék minden elemében simán felülmúlták, igazából meg sem kellett izzadniuk az első győzelemért, de azért arra számíthatnak, hogy a folytatás ennyire nem lesz sétagalopp - mindenesetre az első megvan, jól kezdték a rájátszást.

Ezt tálcán kínálta a Minny. Gyalázatos produkciót nyújtottak a vendégek, akik alig 37 százalékkal céloztak mezőnyből és 56 százalékkal büntetőztek, amit el lehetett rontani, azt elrontották – Karl-Anthony Towns és Rudy Gobert sem tudott hozzátenni, egyszerűen megsemmisült a playinből érkező nyolcadik kiemelt. A második félidőben már nem volt köze a meccshez a társaságnak, 2016 novembere nem dobott ilyen kevés pontot a franchise, ezt a találkozót el kell felejteniük – semmilyen szempontból nem álltak készen, a következőre szinteket kell lépniük, ha párharcot szeretnének, most nem volt miről beszélni.

A Nuggets legjobb dobói: Murray 24/12, Porter Jr. 18/12, Caldwell-Pope 15/9
A Timberwolves legjobb dobói: Edwards 18/3, Nowell 12/9, Towns 11/3, Anderson 11/3

A párharc állása: 1–0 a Nuggets javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik