NHL: előnyben az Edmonton, szépített a Rangers

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.23. 09:57
null
Előnyben az Edmonton (Fotó: Getty Images)
Az Edmonton Oilers 4–1-re nyert a vendég Calgary Flames ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának vasárnapi játéknapján, így 2:1-re vezet a nyugati főcsoport-elődöntőben.

 

Az edmontoni találkozót a hazaiak a második harmadban nyújtott nagyszerű játékukkal döntötték el. Ebben a szakaszban négy gólt ütöttek és egyet sem kaptak, így az utolsó harmadban a Calgarynak nem volt esélye a felzárkózásra.

Az Oilers szempontjából a meccs hőse Evander Kane volt, akit januárban kitett keretéből a San Jose Sharks. A csatárt az Oilers szerződtette és ő jó játékkal hálálta meg eddig a bizalmat, vasárnap pedig emlékezeteset nyújtott, ugyanis 1–0 után hat percen belül ért el mesterhármast. Az edmononiaknál Leon Draisaitl is parádézott, mind a négy gólban előkészítőként működött közre, ezzel a liga történetének első játékosa lett, aki egy harmadon belül négy gólpasszt adott rájátszásmérkőzésen.

Keleten a New York Rangers 3–1-re verte meg a Carolina Hurricanest, és 2:1-re szépített a párharcban. A New York-iak sikerében elévülhetetlen érdemeket szerzett Igor Sesztyorkin kapus, aki a vendégek 44 kísérletéből 43-at hárított.

NHL
RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐ

Edmonton Oilers–Calgary Flames 4–1
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2:1 az Edmonton javára.

KELETI FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐ
New York Rangers–Carolina Hurricanes 3–1
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2:1 a Carolina javára.
KORÁBBAN
Tampa Bay Lightning–Florida Panthers 5–1
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3:0 a Tampa Bay javára.

Legfrissebb hírek

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
2025.06.15. 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
2025.06.15. 08:11

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07
Ezek is érdekelhetik