NHL: simán nyert a címvédő Tampa Bay Lightning

MTI/K. B.MTI/K. B.
2021.11.16. 08:58
null
Magabiztos sikert ért el a Tampa Bay Lightning (Fotó: Getty Images)
A címvédő Tampa Bay Lightning magabiztosan, 4–1-re legyőzte a vendég New York Islanderst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján – számolt be róla az MTI.

 

A mérkőzés egészen rendhagyó módon kezdődött, ugyanis a 24. NHL-szezonját „taposó" Zdeno Chara, az Islanders védője, illetve Pat Maroon, a Lightning csatára rögtön a bedobás után összeverekedett.

A folytatásban gyors gólváltás következett, majd a Tampa Bay az első harmad végén átvette a vezetést. A hazai siker kulcsa egyértelműen a Lightning kiváló védekezése volt, amelyet nagyban segített Andrej Vaszilevszkij kapus 25 hárítása.

A címvédő legutóbbi nyolc meccséből hatot megnyert, kétszer pedig csak ráadásban kapott ki.

Az Islanders sorozatban harmadszor veszített, és 12 pontjával mindössze két csapatot előz meg jelenleg a Keleti főcsoportban. Ugyanakkor bízhat a jobb folytatásban, mivel eddig csak idegenben szerepelt, új csarnokában szombaton játszhatja az első meccsét, azt követően viszont idei találkozói többségét házigazdaként vívja majd meg.

NHL
Tampa Bay Lightning–New York Islanders 4–1
Columbus Blue Jackets–Detroit Red Wings 5–3

Legfrissebb hírek

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
6 órája

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
21 órája

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49

Visszavonult a háromszoros Stanley-kupa-győztes Jonathan Toews

Amerikai sportok
2026.06.19. 20:39

NHL: nem tér vissza a Stanley-kupa-döntős Vegas vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.16. 19:18

Húsz év után nyert ismét Stanley-kupát a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.15. 06:29

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.12. 05:59
Ezek is érdekelhetik