NBA: tizenkét meccses eltiltást kapott a Minnesota játékosa

Vágólapra másolva!
2021.02.26. 10:34
null
Malik Beasleyt (fekete mezben) egy darabig nem láthatjuk a pályán (Fotó: Getty Images)
Tizenkét mérkőzésre eltiltották fizetés nélkül Malik Beasleyt, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Minnesota Timberwolves játékosát – számolt be róla az MTI.


A 24 éves irányítót azt követően büntette meg a liga, hogy a bíróságon bűnösnek mondta magát egy szeptemberi esetben, amely során fegyverrel fenyegetett meg egy családot, miután az véletlenül áthajtott azon a birtokon, ahol a háza áll. A kiérkező rendőrök erős marihuánaszagot éreztek, amikor megközelítették a házat, és három embert őrizetbe vettek, akik egy autóval megpróbáltak elhajtani. Az ingatlanban kábítószert és több fegyvert találtak, utóbbiak közül az egyik lopott volt.

Beasleyt a bíróság 120 nap börtönre ítélte, amit azonban házi őrizetben is tölthet, vagy ledolgozhat egy menhelyen a mostani NBA-szezon végén, emellett folyamatosan megfigyelik majd.

A fiatal játékos karrierje legjobb idényének közepén kerül a partvonalon túlra, eddig 20.5 pontot átlagolt csapatában, amely nem sokkal az eset előtt hosszabbított vele szerződést négy évre 60 millió dollárét. Beasley március 27-én térhet vissza az együttesbe, ugyanakkor az edzéseken részt vehet. Az eltiltás miatt 1.1 millió dollártól esik el.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Hatalmas favorit az OKC az NBA-döntőben, amelyben két luxusadó mentes csapat találkozik

Amerikai sportok
2025.06.05. 17:31

Sima hazai győzelemmel 2012 óta először NBA-döntős az OKC – videók

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:21

Az óriási verés után megrázta magát az Oklahoma, már csak egy lépés hiányzik az NBA-döntőhöz

Amerikai sportok
2025.05.27. 07:37

NBA: az idényben egyszer sem kapott ekkora verést az Oklahoma

Amerikai sportok
2025.05.25. 09:03

Az MVP-díjas Gilgeous-Alexander vezérletével a második meccsen is simán nyert az OKC – videók

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:27

Nem így indult, végül az OKC a Minnesotát simán legyőzve előnybe került – videók

Amerikai sportok
2025.05.21. 07:15

„Anthony Edwards olyan, mint Rozsomák”; Curry sérülése után nem jött szintlépés Butlertől 

Amerikai sportok
2025.05.16. 19:34

NBA: a címvédő Boston életben tartotta a továbbjutási reményeit

Amerikai sportok
2025.05.15. 07:45
Ezek is érdekelhetik