NHL: jönnek a „taxicsapatok” a vírusproblémák leküzdésére

Vágólapra másolva!
2021.01.11. 20:08
null
Különleges szabályokat hoz 2021 az NHL-ben is (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvány okozta esetleges váratlan események kiküszöbölésére az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) a szerdán kezdődő idényre bevezették a csapatonkénti 4-6 vésztartalékos játékos szerepkörét – írta a Magyar Távirati Iroda.

 

A tengerentúli szakzsargonban „taxicsapatoknak” keresztelt 4-6 fős különítmény a klubonkénti 23 fős alapkerettel utazik és edz, és akkor nevezhető be innen mérkőzésre, ha az alapkeretből valakinek pozitív lesz a koronavírustesztje. Az együttesenkénti 27-29 főt minden nap tesztelik. A taxicsapatból játékos meccsnapon, helyi idő szerint délután 5-ig nevezhető a találkozóra – írta az MTI.

A vésztartalékos rendszer azt szolgálja, hogy minden gárda biztosan ki tudjon állni négy sorral (4 támadótrióval és 3 hátvédpárral), valamint két kapussal – tette hozzá a távirati iroda.

A pandémia előtti időszakban nem volt ilyen rendelkezés, a csapatok 23 játékossal utaztak az összecsapásokra, a többiek pedig a tartalékegyütteseknél voltak.

Legfrissebb hírek

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
2 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
23 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
Tegnap, 9:10

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31
Ezek is érdekelhetik