NBA: Harden évi 50 millióból sem kér, Durant mellé akar menni

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.17. 08:12
null
James Harden nem kér többet a Houstonból (Fotó: Getty Images)
Meglepő teóriával állt elő az ESPN: az NBA egyik szupersztárja, James Harden a Houston Rocketstől a Brooklyn Netshez szeretne kerülni.

 

A váratlan információkról az ilyen ügyekben bennfentesnek számító AdrianWojnarowski számolt be hétfő éjjel– az ESPN munkatársa úgy tudja, hogy a Houston Rockets félelmetes összegű szerződést rakott le James Harden elé, az új megállapodás évi 50 millió dolláros fizetést garantált volna a klasszisnak, ám a 31 esztendős Harden elutasította a hosszabbítás lehetőségét, sőt, távozni akar Houstonból.

Ha hinni lehet a pletykáknak, akkor Hardennek konkrét tervei vannak: Wojnarowski úgy tudja, hogy a szupersztár a Brooklyn Netshez akar menni, amelynél jelenleg is ott van Kevin Durant, Kyrie Irving és DeAndre Jordan.

A két csapat állítólag fel is vette a kapcsolatot, ám egyelőre nem tudtak megegyezni egy esetleges cseréről. A Rocketsnek mindenesetre nem kell sietnie játékosa elengedésével, Hardent ugyanis még két évig érvényes szerződés köti az alakulathoz.

A Harden-sagán kívül is beindult az élet az NBA-ben: a Milwaukee Bucks húzott egy váratlant, s tulajdonképpen mindent feltett a következő idényre, miután a hírek szerint megszerezte a liga egyik legjobb védőjét, Jrue Holidayt, cserébe pedig odaadott három első körös draftcetlit, Eric Bledsoe-t és George Hillt a Palicansnek– a csapatok ráadásul ezen kívül további két első körnél is sorrendet cserélnek a jövőben.

A Milwaukee emellett megszerezte Bogdan Bogdanovicsot a Sacramento Kingstől, érte három játékosát adta oda a Bucks, amely a két üzlettel megalapozta a kellő segítséget Jannisz Adetokunbónak.

A ligában összehoztak egy másik üzletet is, melynek keretében Chris Paul a Phoenix Sunshoz került.

Legfrissebb hírek

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
14 órája

Főcsoportelsők fekete napja az NBA-ben: az Oklahoma és a Detroit is kikapott saját közönsége előtt

Amerikai sportok
2026.01.24. 08:50

Doncic tripla duplát gyártott, majdnem James is, a Lakers fordított Denverben

Amerikai sportok
2026.01.21. 08:07

NBA: Morant visszatért; Durant feljebb lépett az örökranglistán

Amerikai sportok
2026.01.19. 08:43

NBA: Kevin Durant 39 ponttal vezette győzelemre a Houstont

Amerikai sportok
2026.01.17. 11:06

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Amerikai sportok
2026.01.10. 08:47

NBA: Cunningham-parádé a Knicks ellen; utolsó másodperces tripla Duranttől

Amerikai sportok
2026.01.06. 07:54

A Lakers a Doncic, James duó 65 pontjával, a Bucks Adetokunbo zsákolásával nyert

Amerikai sportok
2026.01.03. 10:03
Ezek is érdekelhetik