Videó: Harden hatalmas blokkja, ezzel ment tovább a Rockets

T. D.T. D.
2020.09.03. 10:12
null
James Harden ezúttal a védekezésével nyerte meg a meccset (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga rájátszásának első körében a Houston Rockets és az Oklahoma City Thunder hat meccs alatt sem jutott dűlőre abban, melyik csapat jusson tovább, így a hetedik összecsapás döntött arról, ki jut a konferencia-elődöntőbe. A meccset a Rockets sztárja, James Harden döntötte el – de nem úgy, ahogyan arra előzetesen számíthattunk volna.

A támadásban általában – ezen az estén kevésbé – kiemelkedő, de védekezésben nem éppen a liga legjobbjának számító dobóhátvéd ugyanis négy másodperccel a vége előtt, 103–102-es vezetésnél óriási blokkot mutatott be Luguentz Dort potenciális meccsnyerő dobásánál.

A labda lepattant, a Thundernek így már nem maradt több lehetősége, így a Rockets jutott tovább – ellenfele a Los Angeles Lakers lesz a nyugati konferencia-elődöntőben.

A magyar idő szerint csütörtök hajnalban lejátszott mérkőzésekről bővebben ITT!

Card

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS

Nyugati főcsoport
Houston Rockets–Oklahoma City Thunder 104–102 (29–30, 32–29, 24–21, 19–22)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3 a Houston Rockets javára.

Legfrissebb hírek

NBA: Houstonban megszakadt az Atlanta 11 meccses győzelmi sorozata

Amerikai sportok
17 órája

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
2026.03.19. 08:58

Shai Gilgeous-Alexander 40 ponttal segítette győzelemre a rájátszásba jutó OKC-t – videó

Amerikai sportok
2026.03.18. 08:31

Ha nehezen is, de SGA tovább javította NBA-rekordját, Flagg és a Görög Szörny nagyot játszott

Amerikai sportok
2026.03.16. 08:08

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

Wilt, Bam, Kobe – minden, amit Bam Adebayo 83 pontos meccséről tudni érdemes

Amerikai sportok
2026.03.14. 10:29

NBA: Gilgeous-Alexander a Boston elleni rangadón megdöntötte Chamberlain rekordját

Amerikai sportok
2026.03.13. 07:50

Fantasztikus végjáték a Thunder–Nuggets meccsen, Jokics tripla duplája kevés volt SGA ellen

Amerikai sportok
2026.03.10. 07:45
Ezek is érdekelhetik