NHL: a Lightning kiütéses sikerrel indította a keleti döntőt

MTI MTIMTI MTI
2020.09.08. 08:28
null
Brayden Point két gólja egyikét lövi (Fotó: Getty Images)
A Tampa Bay Lightning hétfőn 8–2-re nyert a New York Islanders elleni párharc első mérkőzésén az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti főcsoportjának döntőjében.

 

A Tampából ketten is öt ponttal zárták az összecsapást: a kanadai Brayden Point két gólt szerzett, emellett három gólpasszt adott, míg az orosz Nyikita Kucserov egy találatához négy előkészítő átadást tett hozzá. Az elmúlt hat idényt tekintve negyedszer főcsoportdöntős klub történetében korábban még nem ért el játékos öt pontot egy meccsen a rájátszásban.

Az NHL alapszakasza március 12-én szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt, a rájátszás augusztus 11-én kezdődött két helyszínen (Torontóban és Edmontonban) zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, hivatalos elnevezéssel „buborékban”.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc második mérkőzését magyar idő szerint csütörtök hajnalban rendezik, ugyancsak Edmontonban.

NHL
RÁJÁTSZÁS, KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ

Tampa Bay Lightning–New York Islanders 8–2
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1–0

 

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07