NHL: kilencgólos mérkőzésen növelte előnyét a Dallas

2020.08.31. 08:03
A Dallas Stars vasárnap 5–4-re nyert a Colorado Avalanche ellen, és ezzel egy győzelemre került attól, hogy bekerüljön az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Nyugati főcsoportjának döntőjébe.

Radek Faksa egy góllal és két gólpasszal segítette csapatát, amely 2008 óta először lehet ott a főcsoportelsőséget eldöntő párharcban.

Ugyancsak egy lépésre van a nyugati finálétól a Vegas Golden Knights, amely 5–3-ra megverte a Vancouver Canucks együttesét, többek között a két gólt ütő és egy gólpasszt adó Max Pacioretty remeklésével.

Keleten a New York Islanders helyzete hasonló, mivel 3–2-re legyűrte a Philadelphia Flyerst, amivel 3–1-re vezet. Brock Nelson két gólt szerzett, Thomas Greiss pedig 36 védéssel segítette győzelemhez csapatát.

Az NHL alapszakasza március 12-én szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt, a rájátszás augusztus 11-én kezdődött két helyszínen (Torontóban és Edmontonban) zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, hivatalos elnevezéssel buborékban.

A csapatok az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcokat vívnak egymással.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ

New York Islanders–Philadelphia Flyers 3–2
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–1, az Islanders javára

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Vancouver Canucks–Vegas Golden Knights 3–5
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–1, a Golden Knights javára
Dallas Stars–Colorado Avalanche 5–4
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–1, a Stars javára

Legfrissebb hírek

NHL: egy meccs, két gyorsasági rekord – az egyik nagy győzelmet ért a Montrealnak

Amerikai sportok
10 órája

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
Tegnap, 8:43

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
2026.11.04. 08:52

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
2026.11.03. 08:23

NHL: rekordközelben a Carolina kapusa

Amerikai sportok
2026.11.02. 09:15

NHL: az 5–4 volt a sláger – a St. Louis idegenben győzött

Amerikai sportok
2026.11.01. 13:16

NHL: először triplázott a finn hokis a Florida Panthersben – videók

Amerikai sportok
2026.10.31. 07:34

NHL: a Detroit kitette keretéből az olimpiai bajnok korábbi csapatkapitányt

Amerikai sportok
2026.10.30. 14:00