NBA: nem a legrosszab mérlegű GSW draftolhat 1/1-en

Vágólapra másolva!
2020.08.21. 09:29
null
A Minnesota Timberwolvesé lett az 1/1-es választási cetli (Fotó: Getty Images)
A Minnesota Timberwolves csapata választhat elsőként az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) idei amatőr játékosbörzéjén (draft).

 

A liga csütörtökön tartotta meg az erről döntő sorsolást, s a szerencse a minnesotaiaknak kedvezett, akik hat szezonon belül immár másodszor választhatnak elsőként. A Wolvesnak 14 százalék esélye volt megszerezni az első választás jogát, ugyanannyi, mint a második húzást megkapó Golden State Warriorsnak, illetve a végül csak ötödikként húzó Cleveland Cavaliersnek.

A Timberwolvesban jelenleg két All Star-játékos van, a center – a 2015-ös draft első választottja – Karl-Anthony Towns és az irányító D'Angelo Russell, szakértők szerint őket LaMelo Ball-lal, Anthony Edwardsszal, vagy Obi Toppinnal egészítheti majd ki a vezetőség, a csapatoknak ugyanakkor nehéz dolguk lesz a választásnál, ugyanis az egyetemi rájátszás elmaradása mellett – a vírushelyzet miatt – a játékosok felmérői, illetve személyes edzései is elmaradtak.

A draftot október 16-án rendezik.

Legfrissebb hírek

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
5 órája

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
Tegnap, 7:18

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

NBA: Deni Avdija tripla duplával jelentkezett; karriercsúcs Jaylen Browntól

Amerikai sportok
2026.01.04. 07:40

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48

Anthony Edwards negyven pontja is kevés volt a Suns ellen – videók

Amerikai sportok
2025.12.09. 07:47

1297 mérkőzés után nem dobott legalább tíz pontot LeBron James, az asszisztjával nyert a Lakers – videó

Amerikai sportok
2025.12.05. 07:38
Ezek is érdekelhetik