NBA: Victor Oladipo nem lép pályára az újrakezdődő szezonban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.04. 12:35
null
„Okos döntésre volt szükségem, amit viszont még így is nehezen hoztam meg” (Fotó: AFP)
Victor Oladipo, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Indiana Pacers kiválósága nem lép pályára az újrakezdődő szezonban.

 

A 28 éves játékos – másfél évvel ezelőtti sérülése miatt – a 2019–2020-as idény elején sokáig sérült volt, 47 mérkőzést hagyott ki és mindössze 13 találkozón játszott, mielőtt márciusban a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt volna a szezon.

Döntésével kapcsolatban – amelyet klubja tiszteletben tartott – kiemelte: nagyon szeretne ismét játszani, társaival együtt küzdeni, és bár jól halad a rehabilitációja, csaknem százszázalékos állapotban érzi magát, a következő időszak sűrű versenynaptára neki különösen nagy sérülésveszélyt tartogatott volna.

„Okos döntésre volt szükségem, amit azonban nehezen hoztam meg. Arra jutottam, hogy játék helyett folytatom a felkészülést, és így a következő idényre leszek ismét teljesen egészséges” – mondta.

A kétszeres (2018, 2019) All Star-válogatott Oladipo 2013-tól 2016-ig az Orlando Magic, majd egy szezonban az Oklahoma City Thunder játékosa volt, az Indiana Pacershez 2017-ben került. Hét NBA-idényében meccsenként átlagosan 25.9 percet töltött pályán, s 17.4 pontot, 4.6 lepattanót és 3.9 gólpasszt átlagolt.

Az NBA-szezon az orlandói Disney Worldben folytatódik július 30-án, 22, már a rájátszásba jutó vagy arra eséllyel pályázó együttes részvételével. A módosított alapszakasz augusztus 14-ig tart, minden együttesre nyolc találkozó vár. A rájátszás augusztus 17-én, a nagydöntő pedig szeptember 30-án kezdődik.

Legfrissebb hírek

Tízpontos hátrányból fordított az Oklahoma City, ismét ikszre áll az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.14. 07:39

NBA: Gilgeous-Alexander sokat rontott, megint vezet a Pacers

Amerikai sportok
2025.06.12. 07:32

SGA vezérletével egyenlített a döntőben a Thunder – videók

Amerikai sportok
2025.06.09. 07:30

A Pacers óriásit hajrázva nyert Oklahoma Cityben az NBA-döntő első meccsén

Amerikai sportok
2025.06.06. 06:47

Hatalmas favorit az OKC az NBA-döntőben, amelyben két luxusadó mentes csapat találkozik

Amerikai sportok
2025.06.05. 17:31

NBA: bejutott a nagydöntőbe az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2025.06.01. 07:55

NBA: sima győzelmével a New York Knicks életben tartotta nagydöntős reményeit

Amerikai sportok
2025.05.30. 07:35

Egy meccsre a döntőtől: Siakam és Haliburton győzelemre vezette a Pacerst – videók

Amerikai sportok
2025.05.28. 07:12
Ezek is érdekelhetik