NHL: elfogadták a 24 csapatos rájátszás tervét

MTI MTIMTI MTI
2020.06.05. 10:46
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vezetői és játékosai is elfogadták a 24 csapatos rájátszásról szóló tervezetet.   

Ennek értelmében a hagyományos, 16 klubot érintő playoff előtt egy selejtező kört rendeznek, itt a két konferencia négy-négy legjobb csapata még nem lesz érdekelt. Ennek a fordulónak a párharcai még csak az egyik fél harmadik sikeréig tartanak majd, utána viszont visszatérnek a szokásos négy győzelemig tartó csatákra.

Az NHL küzdelmeit március 12-én függesztették fel a koronavírus-járvány miatt. A liga a tervek szerint július végén, vagy augusztus elején folytatódna a rájátszással, a mérkőzéseket két nagyvárosban rendeznék meg, zárt kapuk mögött, folyamatos egészségügyi vizsgálatok mellett.

A Keleti főcsoportban a Boston Bruins, a Tampa Bay Lightning, Washington Capitals és Philadelphia Flyers lesz kiemelt, míg a Nyugati főcsoportból a címvédő St. Louis Blues mellett a Colorado Avalanche-nek, a Vegas Golden Knightsnak és a Dallas Starsnak nem kell jégre lépnie az első fordulóban.

A rájátszás első körének párosítása:
Keleti főcsoport:
Pittsburgh Penguins–Montreal Canadiens
Carolina Hurricanes–New York Rangers
New York Islanders–Florida Panthers
Toronto Maple Leafs–Columbus Blue Jackets
Nyugati főcsoport:
Edmonton Oilers–Chicago Blackhawks
Nashville Predators–Arizona Coyotes
Vancouver Canucks–Minnesota Wild
Calgary Flames–Winnipeg Jets

Legfrissebb hírek

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
21 órája

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2026.05.19. 07:03

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31

NHL: idegenbeli sikerével a főcsoportdöntő kapujában a Colorado Avalanche

Amerikai sportok
2026.05.12. 07:51

NHL: sima montreali siker a Buffalo ellen; már nem vezet a Golden Knights

Amerikai sportok
2026.05.11. 08:36
Ezek is érdekelhetik