NBA: koronavírussal fertőződött a liga egyik legjobb játékosa

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.06.24. 07:46
null
Nikola Jokics (Fotó: AFP)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) hivatalos honlapjának beszámolója szerint pozitív lett Nikola Jokicsnak, a Denver Nuggets szerb klasszisának koronavírustesztje.

 

Először az ESPN és a Denver Post számolt be a fejleményről, az AP hírügynökség pedig egy meg nem nevezett, az esetet ismerő forrásra hivatkozva erősítette meg Nikola Jokics tesztjének pozitív eredményét. Maga a játékos és az őt alkalmazó Denver Nuggets egyelőre nem szólalt meg hivatalosan az ügyben.

Az AP szerint Jokics – akinek állapotára nem tér ki a híradás – a hazájában, Szerbiában vonult karanténba. A hírügynökség emlékeztet: nemrégiben Jokics találkozott a szintén pozitív vírustesztet produkáló szerb teniszklasszissal, Novak Djokoviccsal, ami persze nem jelenti azt, hogy ennek szerepe lenne bármelyikük megfertőződésében.

Jokics 20.2 pontot és 10.2 lepattanót átlagolt az idény eddigi mérkőzésein – rajta kívül csupán négyen büszkélkedhetnek 20, 10-es átlaggal az egész ligában –, és csapatának nagy szüksége lenne rá a július 30-án folytatódó alapszakaszban.

A múlt héten Michael Malone, a Nuggets vezetőedzője számolt be arról, hogy szervezetében a COVID–19 vírus korábbi jelenlétére utaló antitesteket mutattak ki. Malone úgy véli, még márciusban eshetett át a fertőzésen.

Legfrissebb hírek

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
2026.02.04. 08:15

Jokics egy hónap után pazar játékkal tért vissza, tomboltak a denveriek

Amerikai sportok
2026.01.31. 07:53

Denverben is nyert a keleti első Detroit Pistons – videók

Amerikai sportok
2026.01.28. 09:14

Hiába Sensabaugh 43 pontja, kikapott Chicagóban a Jazz

Amerikai sportok
2026.01.15. 09:54

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Amerikai sportok
2026.01.10. 08:47

NBA: Cunningham-parádé a Knicks ellen; utolsó másodperces tripla Duranttől

Amerikai sportok
2026.01.06. 07:54

NBA: bajban a Denver? Nikola Jokics is megsérült

Amerikai sportok
2025.12.30. 10:07

Sikeres visszatérés Janisztól; mindhiába Jokics újabb tripla duplája

Amerikai sportok
2025.12.28. 08:34
Ezek is érdekelhetik