NBA: továbbra is a 10 legnézettebb amerikai műsor között a Jordan-doku

Vágólapra másolva!
2020.05.12. 09:49
null
Michael Jordan élete iránt töretlen az érdeklődés (Fotó: AFP)
Óriási nézettsége van az ESPN sportcsatornán a Last Dance című dokumentumfilm-sorozatnak, amely Michael Jordannek, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legjobb játékosának az életéről és a Chicago Bulls legutóbbi bajnoki címéről szól.

A tízrészes alkotásból nyolc ment le eddig, és noha a hetedik és nyolcadik rész iránt – részben a korábbi időpont miatt – csökkent az érdeklődés, a sorozat így is bekerült a tíz legnézettebb sportműsor közé azóta, hogy a koronavírus-járvány miatt márciusban leállt a sportélet. Emellett egymás után a negyedik héten a legtöbbet említett tévéműsornak bizonyult a közösségi média felületein.

A hetedik részt 5.3 millióan, a nyolcadikat pedig 4.9 millióan követték a képernyők előtt, a rekordot a nyitóepizód tartja 6.3 millió nézővel. Ez az ESPN történetében abszolút csúcs a dokumentumfilmek között.

Európában a Netflixen keresztül lehet elérni, a magyar címe: Michael Jordan – Az utolsó bajnokságig.

Legfrissebb hírek

NBA: Doncic 46 ponttal vezette győzelemre a Lakerst, Mitchell 45-tel a Cavst

Amerikai sportok
2026.01.27. 07:17

Hiába Sensabaugh 43 pontja, kikapott Chicagóban a Jazz

Amerikai sportok
2026.01.15. 09:54

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

NBA: óriási izgalmak után nyert a Pacers és a Jazz, a Bulls meccsét elhalasztották

Amerikai sportok
2026.01.09. 07:35

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
2025.12.27. 09:13

Parázs meccsen győzte le a Minnesota az Oklahoma Cityt az NBA-ben

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:41

NBA: különleges tripla dupla chicagói oldalon, a Cavs a Bullstól is kikapott

Amerikai sportok
2025.12.18. 08:01

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48
Ezek is érdekelhetik