NFL: Tony Romo évi 17 millió dolláros tv-s pénzért hosszabbított

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.02.29. 16:55
null
Szárnyal Romo tévés karrierje (Fotó: AFP)
Az NFL-ben szereplő Dallas Cowboys korábbi irányítója, Tony Romo visszavonulása óta az egyik legnagyobb amerikai kereskedelmi televíziós társaság (a CBS) alkalmazásában áll, s most évi 17 millió dollárért (!) hosszabbított.

Romo draftolatlan újoncként került a profi ligába 2003-ban, majd három évvel később átvette a stafétát Drew Bledsoe-tól, és a Cowboys kezdőirányítója lett. Teljes karrierjét a texasi csapatnál töltötte, amelynél franchise rekordot döntött passzolt yardokban és touchdownokban is. Visszavonulását a 2016-os alapszakasz után jelentette be, amikor sérülései miatt elvesztette kezdőpozícióját.

Ezt követően szerződtette a CBS szakkommentátornak, s itt még a vártnál is jobban teljesített: a támadósorozatok elején megjósolt játékhívásaival különösen népszerű lett a rajongók körében. Három évvel ezelőtti szerződése nemrégiben lejárt, és évi 17 millió dolláros hosszabbítást kínált neki a csatorna.

Összehasonlításképpen: játékosként karrierje utolsó évében kereste a legtöbbet, akkor csaknem 21 millió dollár szerepelt a szerződésében, azt megelőzően egyszer sem haladta meg keresete a 15 milliót. Romo ezzel minden idők legjobban fizetett tévés amerikaifutball-szakkommentátorává vált, sőt a Business Insider nevű portál tavaly júniusi adatai szerint immár ő a sportvilág legjobban fizetett szakkommentátora.

Legfrissebb hírek

A Packers élén Super Bowlt nyerő Mike McCarthy a Pittsburgh Steelers új vezetőedzője

Amerikai sportok
2026.01.24. 23:39

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
2025.12.26. 01:51

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2025.12.21. 22:51

Sorozatban tizedszer a Dallas Cowboys a világ legértékesebb csapata, Szoboszlai klubja a 48.

Minden más foci
2025.12.18. 22:16

Pontgazdag mérkőzésen tartotta életben rájátszásreményeit a Detroit – videó

Amerikai sportok
2025.12.05. 08:23

A négy TD-t passzoló Jordan Love vezérletével a Packers Detroitban is nyert hálaadáskor – videó

Amerikai sportok
2025.11.28. 06:08

Eszméletlen NFL-rekord felé robog Smith-Njigba és Garrett

Amerikai sportok
2025.11.25. 16:12

21–0-s előnyről kapott ki a címvédő Eagles Dallasban – videó

Amerikai sportok
2025.11.24. 02:33
Ezek is érdekelhetik