NBA: köpés miatt tört ki a balhé a Lakers meccsén? – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.22. 11:41
Mint ismert, LeBron James első hazai meccsén a Staples Centerben csetepaté alakult ki: a Los Angeles Lakers–Houston Rockets (115–124) mérkőzésen a hazaiak és a vendégek játékosa, Rajon Rondo és Chris Paul balhézott össze egymással, ami tömegjelenethez vezetett. Végül sikerült szétválasztani a feleket, és az ESPN által nyilvánosságra hozott videóban az is látszik, hogy miért alakulhatott ki a vita.

Az alábbi videóban látható, hogy Paul azután kezd Rondo szeme felé kapkodni, hogy a Lakers irányítója felé köp. Ezután a houstoni megpróbálta kinyomni ellenfele szemét, aki erre egy balhoroggal válaszolt… azután kezd Rondo szeme felé kapkodni, hogy a Lakers irányítója felé köp. Ezután a houstoni megpróbálta kinyomni ellenfele szemét, aki erre egy balhoroggal válaszolt…



A csetepaté után természetesen a liga vizsgálatot indított, és eltiltásokat osztott ki az érintetteknek. Brandon Ingram négy mérkőzést hagy ki, Rajon Rondo hármat, míg a legjobban Chris Paul járt, akinek két meccset kell kihagynia.

Legfrissebb hírek

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
6 órája

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
2026.08.11. 17:04

A Philadelphia 76ers hivatalosan is bejelentette LeBron Jamest

Amerikai sportok
2026.07.27. 17:30

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2026.07.24. 18:48

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
2026.06.30. 19:29

AJ Dybantsát választotta a draft első helyén a Washington Wizards

Kosárlabda
2026.06.24. 09:28

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
2026.05.19. 13:44