NHL: egy győzelemre a Stanley-kupától a Washington

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.05. 07:00
null
John Carlson ütötte a fővárosiak negyedik gólját (Fotó: Twitter)
A Washington Capitals 6–2-re nyert az újonc Vegas Golden Knights ellen az NHL döntőjének negyedik mérkőzésén magyar idő szerint kedd hajnalban, így 3–1-re vezet, és már csak egyetlen siker választja el fennállása első Stanley-kupa-győzelmétől.

 

 

Az előző két összecsapást elveszítő vendégeknél bekerült a keretbe a szlovák Tomas Tatar. Rögtön az elején vezetést szerezhetett volna a Vegas, miután a középre adott korong irányt váltott, és a kapuvason csattant. Emberelőnyben sakk-matt helyzetet dolgoztak ki a vendégek, ám James Neal a kapuvasat találta el, pedig már mindenki gólt látott. A Golden Knights lendületét Colin Miller kiállítása törte meg, ráadásul a fővárosiak gólt ütöttek ebből. A 10. percben Nicklas Bäckström lövése lecsorgott Marc-Andre Fleuryről, a berobbanó T.J. Oshie korcsolyával maga elé rúgta a pakkot, és közelről nem hibázott (1–0).

Még ebben a harmadban kétszer rezgett a vegasi háló. Előbb Tom Wilson, majd 20,5 másodperccel a szünet előtt Devante Smith-Pelly lövése talált utat a kapuba (3–0). Utóbbi játékosnak ez volt a hatodik találata a playoffban, miközben a teljes alapszakaszban hétszer volt eredményes.

A második harmadban a Washington ismét sikeresen védekezett ki egy emberhátrányt, majd mindkét oldalon maradtak ki helyzetek, sőt, a vegasiak immár harmadszor is a kapuvasat találták el. A 36. percben Neal kiállítása miatt létszámfölényben játszhattak a hazaiak, és a hátvéd John Carlson egy keresztpassz után védhetetlenül bombázott a bal felső sarokba - onnan, ahonnan eddig az orosz Alekszandr Ovecskin veszélyeztetett, de most helyet cseréltek, így osztották meg a védők figyelmét (4–0).

A záró harmadban éppen kiegészült a Capitals, amikor egy passzjáték végén Neal közelről a jobb felső sarokba emelt (4–1). A rengeteg helyzetet kihagyó csatár korábban arra kérte az egyik csapatsegítőt, hogy adjon csókot a bot tollára, és most ezzel az ütővel talált be. Az 53. percben az őrizetlenül hagyott Reilly Smith fonákkal tovább faragott a hátrányból (4–2).

Páros kiállítás alatt Shea Theodore meglőtte a negyedik vendég kapuvasat, majd az ellentámadásból Michal Kempny kapásból bevágta Bäckström keresztpasszát (5–2). A két gól között 1 perc 13 másodperc telt el. A végén kettős emberelőnyben Brett Connolly adta meg a kegyelemdöfést (6–2).

A hazaiaknak ez volt a harmadik létszámfölényes góljuk a meccsen, és a féltucat találatot mindössze 23 lövésből érték el, miközben 24 vendégkísérletet blokkoltak.

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc közép-európai idő szerint péntek hajnalban folytatódik Las Vegasban. A most négy gólpasszt kiosztó orosz Jevgenyij Kuznyecov immár 31 ponttal vezeti a listát.

A Capitals ezt megelőzően egyszer, még 1998-ban volt fináléban, akkor 4–0-s összesítéssel kikapott a Detroit Red Wingstől. Az NHL-ben 1939 óta rendezik a döntőt négy győzelemig, és ezt megelőzően 33-szor fordult elő 3–1-es vezetés, ebből 32-szer nem sikerült fordítani. Kivétel az 1942-es Toronto Maple Leafs, amely úgy nyert Stanley-kupát, hogy a Detroit már 3–0-ra vezetett.

NHL
Stanley-kupa, döntő, 4. mérkőzés
Washington Capitals–Vegas Golden Knights 6–2
(3–0, 1–0, 2–2)
Gól: Oshie (10.), Wilson (17.), Smith-Pelly (20.), Carlson (36.), Kempny (54.), Connolly (59.), illetve Neal (46.), Smith (53.)
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a Washington javára.

Legfrissebb hírek

NHL: négyen dupláztak a bajnoki döntős Edmonton ellen

Amerikai sportok
21 órája

NHL: a chicagói Bedard három gólpasszt adott, majd betalált

Amerikai sportok
2025.11.08. 08:10

NHL: Crosby nyerte a 99. ütközetet Ovecskin ellen

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:21

Ovecskin beütötte 900. gólját az NHL-ben, nem is akármilyet

Amerikai sportok
2025.11.06. 09:13

NHL: a Minnesota úgy lőtte a győztes gólt, hogy nem volt a helyén a kapu – videó

Amerikai sportok
2025.11.05. 09:34

Parádés feltámadások és drámai hajrák az NHL-ben; hét meccs után nyert a Blues

Amerikai sportok
2025.11.04. 07:41

NHL: szétlövés döntött San Joséban, odahaza nyert a Ducks és az Islanders is

Amerikai sportok
2025.11.03. 08:50

NHL: hat meccs is elment hosszabbításig – Nyugat éllovasa kikapott

Amerikai sportok
2025.11.02. 10:23
Ezek is érdekelhetik