NHL: 6-3-as sikert ért a Minnesota svájcijának első triplája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.14. 07:23
null
A montreali és bostoni hokisok egymás iránti szeretetét Nathan Beaulieu és Matt Fraser bizonyította (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján a Minnesota Wild 6–3-ra győzött a ligautolsó Buffalo Sabres ellen. A Wildban a svájci Nino Niederreiter élete első mesterhármasát szerezte, az első harmad 4–2-es hazai vezetése után már nem volt kérdéses, melyik csapat nyer.

 

A Boston Bruins Dougie Hamilton góljával vezetett az első harmad után Montrealban, ám a folytatásban csak a hazai csapat volt a jégen, és a Canadiens 5–1-re győzött, sorozatban negyedszer. A kanadai együttesben Max Pacioretty duplázott, a Dallasból érkező 40 éves Szergej Goncsar pedig ezen a mérkőzésen mutatkozott be – nála csupán két idősebb játékos szerepelt eddig az NHL-ben a montrealiaknál (Lorne Worsley és George Hainsworth).

A St. Louisba hétmeccses, sérülés miatti kihagyás után visszatért T. J. Oshie, aki a 4. percben meg is szerezte első gólját a szezonban. A Nashville Predators kétszer is egyenlített a Blues ellen, ám a záró harmad egyetlen gólja, Paul Stastny lövésbe „beleszúrása” után mégis a hazaiak örülhettek.

Az Ottawa Senators háromgólos előnyt adott le az Edmonton Oilers vendégeként, a hosszabbításban mégis megszerezte a két pontot. Mike Hoffman hetedik találata azt jelenti, hogy a Sens a meccseinek felét megnyerte (8–4–4).

NHL, ALAPSZAKASZ
Carolina Hurricanes–Winnipeg Jets 1–3
New York Rangers–Colorado Avalanche 3–4 – szétlövés után
Montreal Canadiens–Boston Bruins 5–1
Tampa Bay Lightning–San Jose Sharks 1–2
Minnesota Wild–Buffalo Sabres 6–3
St. Louis Blues–Nashville Predators 4–3
Calgary Flames–Arizona Coyotes 5–3
Edmonton Oilers–Ottawa Senators 3–4 – hosszabbítás után
Los Angeles Kings–Dallas Stars 0–2

Legfrissebb hírek

NHL: kitart a lendület, a Carolina sima győzelemmel kezdte a rájátszás második körét

Amerikai sportok
43 perce

NHL: tizenkilenc év után újra párharcot nyert a rájátszásban a Buffalo

Amerikai sportok
Tegnap, 9:21

Távozott a Seattle Krakentől az NHL történetének első női edzője

Jégkorong
2026.05.01. 14:00

NHL: a Wild és a Ducks is továbbjutott

Amerikai sportok
2026.05.01. 08:23

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.04.30. 09:00

NHL: a Boston és az Edmonton is megtartotta továbbjutási esélyét

Amerikai sportok
2026.04.29. 07:30

NHL: a Pittsburgh újabb „meccslabdát” hárított a Philadelphia ellen

Amerikai sportok
2026.04.28. 07:44

NHL: Gretzky meze ismét hokitörténelmi áron kelt el

Amerikai sportok
2026.04.27. 12:35
Ezek is érdekelhetik