NHL: veszélyben az egész szezon, nincs megállapodás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.07. 10:12
Kudarccal zárult csütörtök éjszaka a klubtulajdonosok és a játékosszakszervezet (NHLPA) képviselői közötti háromnapos tárgyalás, így könnyen lehet, hogy a teljes 2012–2013-as szezont törölni fogják.

"Nagyon úgy tűnik, hogy ez a probléma nem fog megoldódni a közeli jövőben" - jelentette ki újságíróknak Donald Fehr, az NHLPA ügyvezető igazgatója percekkel azt követően, hogy bizakodva még azt mondta, szerinte lesz megállapodás.

Fehr első sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a lényeges kérdésekben mindkét fél engedett a tárgyalások során, ezért szinte biztosra veszi, hogy az új, nyolc évre szóló kollektív szerződésnek a tervezetét elfogadják a tulajdonosok. Közlése után néhány perccel aztán visszatért a pódiumra, s bejelentette, hogy az egyezség kútba esett.

Nem sokkal ezek után Gary Bettman, az NHL első embere saját sajtótájékoztatóján érthetetlennek nevezte Fehr korábbi, az álláspontok közeledéséről szóló mondatait, mert szerinte a felek elképzelései végig nagyon távol álltak egymástól.

A liga 3.3 milliárd dolláros bevételének elosztásáról vitázó két oldal már korábban is többször próbált megegyezni egymással, ám ez sem eddig, sem most nem sikerült, így jelen állás szerint csaknem bizonyos, hogy – a 2004–2005-ös szezonhoz hasonlóan – a mostani idény is teljesen elmarad.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27

Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz

Jégkorong
2024.06.27. 11:06

A kazahokkal kezdünk a jégkorong olimpiai selejtezőben

Jégkorong
2024.06.26. 16:25

Kétszeres Stanley-kupa-győztes vezeti a kanadai hokiválogatottat

Jégkorong
2024.06.26. 15:59

Pat Cortina elégedett a női hokiválogatott fejlesztőtáborával

Jégkorong
2024.06.24. 13:01

Férfi jégkorong: Sofron a BJAHC-ben folytatja pályafutását

Jégkorong
2024.06.24. 09:57

NHL: McDavid négy pontjával újra elnapolta a bajnokavatást az Edmonton

Amerikai sportok
2024.06.19. 07:05
Ezek is érdekelhetik