NHL: a Phoenix sorozatban hetedik győzelmét aratta

2010.11.24. 06:45
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának 46. játéknapjának egyetlen mérkőzésén a Phoenix Coyotes 5–0-ra legyőzte az Edmonton Oilerst, és ezzel sorozatban hetedik győzelmét aratta.

A Phoenix sikerében ezúttal is nagy szerepet játszott Ilja Brizgaljov, az orosz kapus 23 védést mutatott be, ezzel NHL-pályafutása során 17. alkalommal őrizte meg ketrecét a kapott góltól.

Ami a támadójátékot illeti, Martin Hanzal és Lee Stempniak egyaránt két-két gólt szerzett, az ötödik találatot Wojtek Wolski jegyezte.

„Még alig vagyunk túl húsz mérkőzésen, de izgatott leszek, ha arra gondolok, hogy képesek lehetünk valami nagy dologra ebben a szezonban. A srácok minden dicséretet megérdemelnek, nagyon keményen dolgoznak, de még túl korai lenne nagyon előre tekintetni" – nyilatkozta a meccs után a Coyotes vezetőedzője, Dave Tippett.

Győzelmével a Phoenix az első helyen áll a Nyugati főcsoport Csendes-óceáni csoportjában – és a siker értékéből az sem von le semmit, hogy a liga egyik leggyengébb csapatának számító Edmonton ellen érte azt el a Coyotes.

 

NHL
ALAPSZAKASZ, 46. JÁTÉKNAP
Phoenix Coyotes–Edmonton Oilers 5–0
Legfrissebb hírek

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
Tegnap, 5:59

A Vegas visszajött kétgólos hátrányból, de idegenben nyert és egyenlített a Carolina az NHL-döntőben – videó

Amerikai sportok
2026.06.10. 07:10

NHL: rekordokat hozó őrült meccsen került előnybe a Vegas a döntőben

Amerikai sportok
2026.06.07. 07:25

NHL: hosszabbításban dőlt el, egyenlített a Carolina a Vegas ellen

Amerikai sportok
2026.06.05. 07:30

NHL: idegenbeli Vegas-sikerrel indult a csata a Stanley-kupáért

Amerikai sportok
2026.06.03. 07:25

NHL: ismét győzött, így bejutott a döntőbe a Carolina Hurricanes

Amerikai sportok
2026.05.30. 08:21

Gyász: elhunyt a négyszeres Stanley-kupa-győztes Claude Lemieux

Jégkorong
2026.05.28. 21:04

Négygólos montréali sikerének köszönhetően egy lépésre a nagydöntőtől a Hurricanes – videó

Amerikai sportok
2026.05.28. 07:06
Ezek is érdekelhetik