Sokáig meglepően jól tartotta magát a francia „C” válogatott

TÓTH SÁNDORTÓTH SÁNDOR
Vágólapra másolva!
2007.06.02. 19:49
Felkészülési mérkőzésen az erősen tartalékos francia rögbi-válogatott 31 pontos vereséget szenvedett Új-Zélandon, a világbajnoki favoritnak tekinthető házigazdákatól. Sokáig meglepően jól tartotta magát a francia „C” válogatott. Főleg ahhoz képest, mekkora verést kapott Párizsban az igazi gall gárda (7-47).
Az All Blacks a szünetben még csak 17 ponttal vezetett
Reuters
Az All Blacks a szünetben még csak 17 ponttal vezetett
Az All Blacks a szünetben még csak 17 ponttal vezetett
Reuters
Az All Blacks a szünetben még csak 17 ponttal vezetett

A 29. percben Rokocoko Carter belső passza után továbbadta Maugernek, aki bevitte az első célt. A félidő vége előtt Carter a bal szél felé Sivivatunak rúgta a labdát, a szélső Castagneide-del a nyakán igyekezett a kifelé tartó labdát utolérni, és a videóbíró meg is ítélte a célt. 20-3 volt a félidőben.

Nem éppen szoros, de többet lehetett várni. A második játékrész elején Boyet, a Bourgoin rúgója volt a főszereplő: előbb belőtt egy büntetőt, majd ismételt lesre menésért kapott egy sárgát. Erre újra megindult a fekete sereg.

Előbb Evans indította Toeavát egy zárt toliból, a center be is vetődött a célterületre, de a szerelés miatt elejtette a labdát. De a francia öt méteres toli a hazaiaknak termett gyümölcsöt. So'oialo nyitott a szélre Sivivatunak, aki bevitte a harmadik célt. Az 58. percben az emberhátrányban lévő vendégek a hazai 22-eshez értek, a magasan rúgott labdáért Rokocoko és Laharrague futott versenyt, és a Perpignan fogója nyerte a párharcot.

Potyogni kezdtek a célok. Az All Blacks szokott módján összegyűjtötte a védőket, majd a széles nyitás után Mauger látott maga előtt egy nagy rést, és ha már látta, meg is futotta a célhoz kellő húsz métert. A hajrát is a hazaiak nyitották.

A célvonala elé szorították a franciákat, és So'oialo kihasználva erejét, bevitte az utolsó célt a kapu mellé. Nemsokára Brendon Leonard, az újonc háromnegyede is szeretett volna egy célt vinni, meg is kapta a szükséges labdát az áttört Rokocokótól, de elejtette.

Ugyanígy meleg volt a labda Leon MacDonald számára a végén, így a franciák megúszták a rekordarányú vereséget; igaz, ehhez kellett a lelkes játékuk is!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:
Új-Zéland – Franciaország 42-11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik