Vízilabda: Medencék, gólok, pofonok – kiállítás Kárpáti György emlékére

MTI, D. Á.MTI, D. Á.
2020.10.21. 18:16
null
(Fotó: Dömötör Csaba)
Szerdán ünnepélyesen megnyitották, és a tervek szerint május 31-ig lesz látható a Groupama Aréna Fradi Múzeumában a „Gyurika – Medencék, gólok, pofonok” című kiállítás, amely Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó életét mutatja be – írja az MTI.


A Nemzet Sportolójáról, aki júniusban, nem sokkal 85. születésnapja előtt hunyt el, a megnyitón egy rövidfilmmel emlékezett meg az egyesület. Az összeállításban elhangzott, hogy Kárpáti György tízévesen lett az FTC játékosa, és „fradizmusára” mindig büszke volt, keresztnevét is a klub egy korábbi legendája, a labdarúgó Sárosi György után kapta.

Tobak Csaba, a múzeum vezetője emlékeztetett arra, hogy a klub krónikása, Nagy Béla ötlete volt a Fradi Múzeum létrehozása, amely 1985 óta működik, és az Aréna elkészültekor, 2014-ben került méltó helyre, a „futballszentélybe”. Az állandó tárlat mellett mindig rendeznek időszaki kiállításokat is, a mostani már a nyolcadik a sorban.

„Tavaly év végén kezdtük tervezni a Kárpáti György-kiállítást, amellyel a legenda 85. születésnapját kívántuk köszönteni. A vírusjárvány megnehezítette a munkánkat, és sajnos a megnyitót már nem élhette meg az ünnepelt”
– mondta a múzeumvezető, aki köszönetet mondott a megnyitón is jelen lévő családtagoknak, akik végig segítették a gyűjtést.

„A magyar sportban szűk klub, a háromszoros olimpiai bajnokok társaságának tagja Kárpáti György. Igazán naggyá mégsem ez, hanem a személyisége tette”
– fogalmazott Madaras Norbert, az FTC vízilabda-szakosztályának elnöke, majd hozzátette, hogy Gyarmati Dezső és Kárpáti György generációja hozta be a sportágba azt a csibészséget, fifikát, ami a magyar vízilabdát jellemzi.

A kiállításon fotók, érmek és más tárgyak kíséretében külön rész foglalkozik Kárpáti György játékospályafutásával, az olimpiai sikerekkel, az örök fradistával, valamint „Gyurikával” – utóbbiban többek között közös fényképen látható Puskás Ferenccel.

Legfrissebb hírek

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
6 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
6 órája

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
16 órája

Felcsúton sem adhat lejjebb a Fradi a lendületéből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:06

Puskás Ferenc arcképe is rajta lesz a PAFC új mezén a Ferencváros elleni bajnokin

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 12:50

Kodrót ismét kölcsönadta a Ferencváros – most Görögországba

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 10:55

Szerb válogatott támadót szerződtetett a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 20:13

„Nagy élmény lesz a Juventus és a Milan elleni mérkőzés” – Zachariassen az El-sorsolás után

Európa-liga
2026.08.28. 17:52