Vízilabda Eb: Minden meccsbe úgy megyünk bele, hogy nyerni akarunk – Varga Zsolt

LAKNER GÁBOR (Split)LAKNER GÁBOR (Split)
Vágólapra másolva!
2022.09.08. 09:25
null
Aggódott a kihagyott Izrael elleni meccs miatt Jansik Szilárd (kék sapkában), de szerencsére nem esett ki a ritmusból, és parádézott Montenegró ellen (Fotó: Mirkó István)<br />
Címvédő férfi válogatottunkra a világbajnok spanyolok várnak az elődöntőben, a két csapat jól ismeri egymást, a szövetségi kapitány pedig az ellenfél gyenge pontjaival is tisztában van. 


Már a négy között találkozik a legutóbbi vízilabda Európa-bajnokság két finalistája Splitben, ugyanis az elődöntőben szembekerült egymással a magyar és a spanyol férfiválogatott. Még jobban elmélyíthetjük a csata jelentőségét, ha leírjuk, hogy az Európa-bajnoki címvédő – ezek volnának a mieink – és az aktuális világbajnok – ezek meg a spanyolok – csap össze a csütörtöki első elődöntőben. Ebből egyébként máris kitalálható, ki nyerte meg a 2020-as budapesti kontinenstornát.

Következik: Spanyolország
Úgy tűnik, a spanyol válogatott jelenleg egy lépéssel a mezőny előtt jár, egyelőre az idei világbajnokságon látotthoz hasonló menetelést mutat be Splitben – bízunk benne, hogy a végkifejlet más lesz, Budapesten ugyanis felért a csúcsra, s története harmadik vb-aranyát ünnepelhette. Európa-bajnoki címe viszont még nincsen, pedig a legutóbbi két tornán egyaránt döntőzött, de 2018-ban Barcelonában Szerbia, míg két éve a Duna Arénában a magyar válogatott győzte le ötméteresekkel.

A spanyol együttes gerincét továbbra is a rutinos klasszisok adják. A csapatkapitány Felipe Perrone például 36 éves kora ellenére a torna mérkőzésein átlagban több mint két negyedet tölt a vízben, de a fiatalok is vállalják a vezérszerepet, erre tökéletes példa a tornán már 11 gólos Álvaro Granados és a 2002-es születésű kapus, Unai Aguirre. A legutóbbi tíz magyar–spanyolból csak kettőt nyert meg a rivális, ám a döntőbe jutás nem a közelmúltbeli eredmények alapján dől el.


A két hónappal ezelőtt véget ért világbajnokság alapján a spanyolok számítanak favoritnak, az aktuális Európa-bajnokságból kiindulva viszont nagyjából azonosak az esélyek, legalábbis ha a magyar válogatott úgy védekezik, ahogyan eddig, és ez olyan kapusteljesítménnyel párosul, mint amilyennel Vogel Soma az eddigiekben kirukkolt. A mieink – nem tévedés – egyetlen percet sem játszottak még hátrányban az Eb-n, ami elképesztő adat. A vb után kinevezett Varga Zsolt a rövid idő ellenére is összerakta a hátsó alakzatot, márpedig ha a védekezés rendben van, úgy tűnik, a magyar csapat megnyeri a meccseit.

A szerbek elleni csoportrangadón egyszerre szárnyaltunk elöl és hátul, a montenegróiak elleni negyeddöntőben a mi szintünkön közepes volt a támadójáték, de a védekezésnek köszönhetően így is nyertünk hárommal. Nem kérdés, mi dönthet a spanyolok ellen: közel tökéletes bekkeléssel meglesz az esély a bravúrra. A két válogatott egyébként jól ismeri egymást, hiszen közvetlenül az Eb előtt együtt edzőtáboroztak, Varga Zsolt akkor elsősorban a saját csapatára figyelt, de nyilván a riválist is felmérte.

„Nagyon nagy öröm, hogy bejutottunk a négy közé, hiszen ez újjáépülő, még nem összeszokott csapat. Az akarat és a szív dominált a negyeddöntőben, azért nyertük meg azt a mérkőzést, mert úgy álltunk hozzá, hogy a falon is átmegyünk – mondta a szövetségi kapitány. – Nem lepődtem meg, hogy a másik ágról a spanyolokat kaptuk, szerintem jelenleg az övék az egyik, ha nem a legjobb csapat. Minden meccsbe úgy megyünk bele, hogy nyerni akarunk, nyilván ahogy a vége felé haladunk, egyre nehezebb ellenfelek következnek. A spanyolok összeszokottak, gyorsak, és most nyertek világbajnokságot, tehát nagy önbizalommal játszhatnak. Ezzel együtt az Eb előtt megismertük őket, és láttuk, hogy vannak gyenge pontjaik. Felkészülünk belőlük, készen állunk az elődöntőre.”

A magyar válogatott eddigi két értékmérő meccsén mindig volt valaki, akinek nagyon sült a keze, ezt sem lenne rossz továbbvinni. A szerbeknek Manhercz Krisztián lőtt négyet, a montenegróiak ellen pedig a csapatkapitány Jansik Szilárd suhintott ötöt.

„Hál' istennek meglett az eredménye annak, hogy pihentem az Izrael elleni, utolsó csoportmeccsen  – sóhajtott nagyot a meccs hőse a montenegróiak elleni 11–8-as győzelem után. – Kicsit féltem attól, hogy túl sokáig leszek meccs nélkül, mert az én legutóbbi mérkőzésem még a szerdai, szerbek elleni volt, azóta eltelt hat nap. De így jól jött ki, minden energiámat össze tudtam szedni. Végig csapatként küzdöttünk, nagyon jól állt a védelem, remek volt a kapuban Soma, eszméletlenek voltak a blokkok, szerintem tíz fölötti blokkszámunk volt, és rengeteg labdát szereztünk. Végig fegyelmezettek voltunk, kivártuk a lehetőségeket, akár a támadóidő végét, hogy kiugráljanak az ellenfél játékosai, és az utolsó másodpercekben be tudtuk passzolni a labdát a centernek vagy a kapufához. Ez hozta az eredményességet és az, hogy ennyire jól megértettük egymást a vízben. Nagyszerű volt ezt átélni, rendkívül büszke vagyok a srácokra, de itt nem szeretnénk megállni. A torna előtt az volt a cél, hogy jussunk be a négy közé, ezt most felváltotta az, hogy jussunk be a döntőbe.”

VÍZILABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, SPLIT
A 11. HELYÉRT

10.00: Izrael–Hollandia
A 9. HELYÉRT
11.30: Románia–Szerbia
AZ 5–8. HELYÉRT
14.00: Montenegró–Görögország
15.30:
Franciaország–Grúzia
ELŐDÖNTŐ
18.00: Magyarország
–Spanyolország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.30: Horvátország–Olaszország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik