Vízi Eb: 2001-ben az olaszok ellen estünk itt ki, ez most elégtétel - Benedek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.25. 21:17
Mint ismert, a magyar férfi vízilabda-válogatott 8–7-re legyőzte Olaszországot az elődöntőben, így bejutott a margitszigeti Európa-bajnokság fináléjába. Benedek Tibor szövetségi kapitány elégtételről beszélt a 2001-es magyarországi Eb-t felemlegetve.

„Ez egy elődöntő volt, itt pillanatok döntenek, felborulnak a taktikai elemek, és óriási harc lesz a végén. 2001-ben talán pont az olaszok ellen estünk ki itt az Európa-bajnokságon (azon a margitszigeti Eb-n az olaszok éppen úgy, mint ezúttal a magyarok, 8–7-re nyertek az elődöntőben – a szerk.), úgyhogy ez most elégtétel" – nyilatkozta Benedek Tibor a mérkőzést követően az M1-nek. Hogy mennyire jöttek elő a mérkőzés közben azok az emlékek?(azon a margitszigeti Eb-n az olaszok éppen úgy, mint ezúttal a magyarok, 8–7-re nyertek az elődöntőben – a szerk.), úgyhogy ez most elégtétel" – nyilatkozta Benedek Tibor a mérkőzést követően az M1-nek. Hogy mennyire jöttek elő a mérkőzés közben azok az emlékek?

„Nem nagyon emlékeztem magára a meccsre, úgyhogy nem is gondoltam rá. De a hazai közönség előtt mindenképpen fontos volt, hogy ezt az elődöntőt megnyerjük. Ahogyan játszottunk a csoportkörben, és ahogyan ma is akartuk ezt a győzelmet, úgy érzem, megérdemeltük, hogy a döntőbe jutottunk. Voltak hibáink, nekem is volt hibám, de ezt a csapat folyamatosan át tudta hidalni. Abból a szempontból nehéz higgadtnak maradni a végén, hogy ott már az dönt, hogy a játékosokban mi van, mi gyűlt össze ezalatt a sok hét alatt, amíg együtt dolgozunk, mi az, amit elő lehet venni, amikor a sok hiba ott van már mögöttünk, de még kell az a plusz erő. Ebben voltunk most nagyon erősek."

„Talán egymásból" – felelte a szövetségi kapitány arra a kérdésre, hogy honnan jön ez a sok erő.

„Itt az volt a nagyon nehéz, amikor megkaptuk az utolsó gólt, és nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy ötméteresek döntsenek, ami természetesen az olaszoknak kedvezett volna. Ha jól emlékszem, 1958-ban játszott legutóbb itthon Eb-döntőt a férfi válogatott, úgyhogy van miért küzdenünk..."

Azon a bizonyos ötvenhat esztendővel ezelőtti Eb-fináléban a magyar válogatott Jugoszláviát megelőzve megkaparintotta az aranyérmet.

Benedek: Ez mindenkinek egy életre szóló élmény


Hárai: Mi nem színészkedünk, mi szeretünk vízilabdázni

A három gólt szerző Hosnyánszky Norbert az egymásban való hitet és a közönséget emelte ki.

„Hogy mi viszi ezt a csapatot? Az a hit, amely jellemzi ezt az együttest, elképesztően tudunk hinni egymásban, és hát körbe kell nézni. Ezzel a közönséggel azért minden egyszerűbb – mondta Hosnyánszky az M1-nek. – Nem szoktunk külön készülni arra, hogy ki fog lőni bizonyos szituációkban, most rám jött ki. Az a jó ebben a csapatban, hogy elképesztően homogén. Tehát nem igazán tudnak készülni senkire tudatosan, mert elég sokan vagyunk, akiknek elsülhet a keze. Ma nekem sült el."

„Nálunk is vannak egyéniségek, de szerencsére ez sohasem szokott átmenni öncélúságba. Mindenki érzi, hogy azon a meccsen kinek fog kijönni az az őstehetség, amit mondtál, ezért jó ez a csapat, mert sok ilyen játékosa van, akiből ez kijöhet" – felelte Hosnyánszky az M1-nek arra a felvetésre, miszerint a nagy egyéniségek, őstehetségek milyen csapattá álltak össze Benedek Tibor keze alatt.

A magyar válogatott rápihenhetett az összecsapásra, hiszen legutóbb négy napja játszott mérkőzést, míg az olaszoknak a horvátok elleni negyeddöntőben is nagyot kellett küzdeniük két napja.

„Rosszul is elsülhet a hosszú pihenő, de mi kimondottan sokat edzettünk, és nem sült el rosszul. Az olaszok mentálisan talán ott fáradtak el, hogy az első két negyedben a játékvezetők egy picit olasz részre fújtak, de nem tudtak élni vele, az pedig mentálisan felőrli a játékosokat, ha kapják is az ítéleteket, viszont Viktor mindent kivéd. Én itt láttam egy kis törést náluk."

„Jól ismerjük az olasz csapatot, tudtuk, hogy ez egy ilyen meccs lesz. Nem átállítani kellett magunkat, hanem ismét felpörögni. Volt közte négy nap, de ők egy nehéz meccsből jöttek, mi pedig csak edzésből. Annyiból jó volt ez a három nap, hogy fel tudtunk rájuk készülni. A másik csoportban voltak, nem játszottunk még velük. Néztünk róluk felvételeket, különböző taktikai variációkat gyakoroltunk, emberelőnyt, emberhátrányt, amit végül tudtunk használni itt is” – mondta Madaras Norbert.

Felfokozott hangulatú mérkőzés volt, volt egy olyan jelenet, amikor még Stefano Tempesti kapus is kis híján ölre ment.

„Egy ilyen mérkőzésen nem lehet teljesen megőrizni a hidegvért, de teljesen nem is kell. Ezek ilyen meccsek. Egy Eb-elődöntő amúgy is ilyen, az olaszok ellen meg különösen. Szemtelenek, piszkálódnak, nem könnyű higgadtnak maradni ellenük. A többiekhez képest többet mozognak, sokat beindulnak, nem adják fel, mennek föl-le. Úgy tűnnek, hogy a mozgások feleslegesek, de megvan mindennek az oka meg a helye náluk, esetenként két-három mozgás is indul egyszerre" – zárta Madaras.

A magyarok kapuját ezúttal is nagyszerűen védte a 30. születésnapját tegnap ünneplő Nagy Viktor, aki 63.2 százalékos mutatóval hárított az elődöntőben.

„Én tudtam, hogy az első másodperctől kezdve meccsben leszek – vélekedett a születésnapját ünneplő Nagy Viktor. – Nagyon jó meccset láthattak a nézők, úgyhogy boldog vagyok, ha nehezen is – mert lehetett látni, hogy ma nem megy úgy a támadás –, nyugodtak maradtunk, és hittünk magunkban, hogy a végén mi fogunk nyerni. Ez is nagyon sok erőt ad. A hit végig bennünk volt, nem foglalkoztunk azzal, hogy mi lesz akkor, ha most kiegyenlítenek, vagy ha nem tudunk elmenni kettővel, a meccs közben nem lehet ezzel törődni. Egységes volt a csapat, megmutattuk az erőnket ma is."

„Nagyon nehéz az olaszok ellen játszani, mert gyors, kis termetű játékosok alkotják a csapatot, nagyon jól mozognak, és technikásak. Megpróbáltuk felkészülni a játékukra, azt is játszották, de nagyon nehéz dolgunk volt. A célunk az volt a mai meccs előtt, hogy döntőbe kerüljünk, a célunk most az, hogy megnyerjük a finálét.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik