Tokió 2021: januárban szerezhet olimpiai kvótát női pólóválogatottunk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.05.09. 12:27
null
Női vízilabda-válogatottunk januárban szerezhet olimpiai kvótát (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Immár két hete edz közösen a magyar női vízilabda-válogatott, amely most már azt is tudja, hogy 2021 januárjában szerezheti meg az olimpiai kvótát Triesztben, a kvalifikációs tornán – írja a waterpolo.hu. 

 

A Nemzetközi Úszószövetség, vagyis a FINA több halasztás után ezúttal újabb dátumot jelölt ki a trieszti olimpiai selejtezőre. Ennek értelmében Bíró Attila csapata a 2021. január 17-24-ig tartó időszakban vívhatja ki a szereplést a jövő nyári ötkarikás játékokra.

„Valóban megkaptuk a FINA hivatalos értesítését. Nagy meglepetés nem ért, csak az volt a kérdés, hogy jövő januárra, februárra, vagy márciusra írják ki. Jó, hogy tudjuk már a konkrét időpontot, mert előttünk van a céldátum, mindent ehhez mérten tudunk kialakítani, tervezni” – mondta a waterpolo.hu-nak a szövetségi kapitány, melynek csapata már második hete edz a Császár-Komjádi uszodában, természetesen elzártan, az előírásokat betartva.

Hír még, hogy a FINA nem rendezi meg a következő évi világligákat, ellenben a most abbamaradt szezont folytatja majd (a Szuperdöntőbe már kvalifikáló női válogatottunknak két hazai meccse van még a selejtezőből, míg férfiválogatottunkra az Olaszország elleni idegenbeli ki-ki meccs vár). A rotterdami férfi olimpiai selejtezőt február 21-28-ra írták ki – mint ismeretes, a Märcz Tamás vezette Európa-bajnok csapatunk már kvalifikálta magát a jövő esztendőre halasztott ötkarikás játékokra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik